🔮HÓGÖMB (Larry, Ziall ff) 🔮 BEFEJEZETT

🔮 Deep impact 🔮

- Miután Desmondot kiiktattam, egy ideig enyém volt a teljes piac Dél-Londonban. Virágzott az üzlet. A magánéletem romokban hevert, hisz Anne akkor kórházban volt, így minden energiámat a munkámba fektettem és újraélesztettem az üzletet. Öt év alatt többet kerestem, mint az azt megelőző húszban összesen. De aztán...Desmond egy régi embere a sarkára állt és összeszedte a katonáit. Ki akart szorítani a piacról és be kell valljam, jól csinálta a rohadék. Alig két esztendő alatt mindent rendbe tett maguk körül...sőt. Cselekednem kellett. Egy beépülő kémem jelentette, hol és mikor lesz a következő tranzakciójuk. Felfegyverkeztünk és támadást indítottunk ellenük. Többen voltak, mint mi, de ők nem számítottak ránk, így mégiscsak előnyt élveztünk. Azonban elkövettünk egy hibát. Egy végzetes hibát...

Louis-nak liftezett a gyomra. Biztos volt benne, hogy amit most hallani fog, az nagyon nem fog neki tetszeni.

- Folytassa – szólította fel a férfit feszülten.

- Két beosztottam volt felelős a helyszín biztosításáért. De az egyikük, sosem derült ki, mi okból, mert ő is otthagyta a fogát, elbambult. Nem vette észre az arra sétáló apukát a kisfiával...

Louis-nak nem kellett többet hallania, tiszta volt a kép. Gonzo nemcsak Harry apjának a haláláért volt felelős, hanem az övéért is.

Egy maffiavezérrel szemben nem illik felállni, de őt most ez izgatta a legkevésbé. Felpattant a helyéről és hangosan zihálva, kapálózva kezdett ordítozni vele.

- Maga... maga ölte meg az apámat. Az egyetlen embert a Földön, aki szeretett, maga...maga...- nem tudta tovább mondani, elragadták az indulatai és amit Harry nem tett meg azelőtt, ő igen. Teljes erőből nekivetette magát és Gonzo torkának esett. Anne felsikoltott, Eddie sírni kezdett, Harryben volt egyedül annyi lélekjelenlét, hogy odaugrott és lefejtette szerelme kezeit a kékülő fejű Gonzoról. Szorosan magához húzta és úgy zümmögött a fülébe békítő hangon.

- Nyugodj meg, kicsim, nyugodj meg, ezt nem szabad most... sssshhh...

- Megölte aput, Harry – zokogta az azúr szemű Harry mellkasába – ő volt, aki miatt...

Gonzo, miután újra kapott levegőt, ivott néhány korty vizet, aztán megkérte Anne-t, hogy vigye ki Eddie-t a szobából.

- És kedvesem, kérlek, ne feledd, te vagy a NAGYMAMA – tette hozzá hangsúlyozottan. Anne megértette. Kézen fogta a még szipogó gyermeket, megtörölte az arcocskáját és a nóziját, és kedvesen kiterelte a hátsó ajtón.

- Gyere, kis drágám, megnézzük, van-e valami finomság a konyhában, jó? Mi a kedvenced?

- A lekváros palacsinta – vágta rá bújáról megfeledkezve Eddie.

- Akárcsak a ... Harrynek...- mondta meghatottan Anne.

- Állj, állj, hová viszi a fiamat? - kiáltott Louis és már szaladt volna, hogy kitépje a kisfiút a szerinte veszélyt jelentő karmok közül.

- Ne aggódjon, Louis – nézett Anne őszinte szomorúsággal az azúrkék szemekbe – sosem ártanék az UNOKÁMNAK...

Miután kimentek és újra csend telepedett a szobára, Gonzo folytatta a mondani valóját.

- Nem személy szerint én voltam, én nem lőttem akkor. De rekonstruálva az eseményeket, édesapád a golyót a mi csapatunk valamelyik tagjától kapta. Én már csak azt láttam, hogy felette sírdogálsz és hogy egy nagyobb fiú kirángat a tűzvonalból. Akkor nem állíthattam le az akciót, túl nagy volt a tét, de utána kinyomoztattam, ki volt az az ember és azt is tudtam, hogy árván maradtál. És hogy a nagynénéd vett magához a nagykorúságod betöltéséig. Miután visszajöttél nem sokkal a születésnapod után, átvetted az örökséged és megalapítottad belőle a Tommo's-t. Tudom, hogy az utolsó, amit hallani akarsz tőlem, de nagyon büszke voltam rád akkor. A tragédiádból lehetőséget kovácsoltál arra, hogy segíts a hozzád hasonló sorsú gyerekeken. És ezt én mélységesen tisztelem. Ezért támogattalak névtelenül már a kezdetek óta. És mivel láttam, milyen színvonalon folyik nálad a nevelés, a fiam életét is a kezedbe mertem tenni.

Gonzo végig monoton, nyugodt hangon beszélt, Harry pedig folyamatosan Louis haját és hátát simogatta. Lou már nem tombolt, csendesen sírdogált Harry ölelésében, de nem emelte fel a fejét. Képtelen volt az öregre nézni. Mindhármuk sorsához köze van tehát ennek az embernek. Kettejük apjának haláláért felelős, a harmadiknak pedig ő maga az apja. Eddie... mi lesz most velük vajon? Képes lesz ennek az embernek a gyerekét a sajátjaként nevelni tovább? Ki meri jelenteni teljes bizonyossággal, hogy soha nem fog eszébe jutni a származását vádolni akkor, ha valami rosszat csinál majd? El tudja viselni, hogy apának szólítja a gyermek, miközben mind tudják, ki a valódi apja és mit tett az övével? És egyáltalán... miért mondta mindezt most el Gonzo? Talán el akarja venni tőle Eddie-t? Erre a gondolatra újra bukfencet vetett a gyomra és az előző kérdéssorát egyetlen hangos öklendezéssel meg is válaszolta. Nem, nem bírná elviselni a gondolatát sem, hogy elveszítse Eddie-t, még ha tudja is róla az igazságot.

¤¤¤¤

- Hová ráncigálta ilyen elánnal Zaynt a szöszi? - kérdezte Liam Jasontől. Alig pár perce értek haza, épp csak felvázolták nagy vonalakban a helyzetet, épp csak kiaggódták magukat egy kicsit, Niall máris megragadta a párja grabancát és húzta maga után hazafelé.

- Hát, tudod, ők kicsit jobban belefeledkeztek már abba, amibe majdnem mi is, mikor Z berontott érted – mosolygott a fiú. Liam imádta nézni a vidám arcát, mintha hirtelen minden fényesebb, színesebb lett volna körülötte, mióta Jason az övé. Ő is szívesen folytatta volna az egymásba őrülést, de egyrészt nagyon izgult Louis-ékért, másrészt volt egy dolog, amiről már régóta szeretett volna beszélni a vörivel. Megpaskolta az ölét, mintegy invitálásként, hogy ott foglaljon helyet, aztán maga felé fordította és finoman, nagyon gyengéden megcsókolta. Ez most nem a „széttéplek azonnal" csók volt, ez most inkább az „ugye tudod, hogy mindig melletted állok" fajta volt inkább. Jason is érezte ezt és kérdően nézett Liamre. Szerette volna tudni, mi nyomja szerelme lelkét.

- Mondd csak, cicus, nem hiányoznak a szüleid? - kérdezte meleg, egyáltalán nem olyan vádló hangon, mint annak idején az otthonban.

Jason szemeiben megcsillant a fájdalom és Liam utálta magát érte, de tudta, hogy ezt a beszélgetést le kell folytatniuk egyszer. Inkább előbb, mint később.

- De...nagyon – felelte halkan – de én nem tudok...nem...tudok hazamenni.

- Nem is kell, bubu. Figyelj, mi lenne, ha meghívnánk őket ide? Akár a házba, vagy ha nem akarod, akkor egy étterembe, akárhová. Találkozhatnátok, beszélhetnétek. Hm? - míg beszélt, Liam folyamatosan Jason csuklóját simogatta, hüvelykujjával apró köröket rajzolt az artériája körül.

- Nem tudom...nem hiszem, hogy van pénzük ekkora utazásra.

- Akkor én megveszem nekik a jegyet és egy szobát valahol egy-két éjszakára. Mit szólsz? - Jason szemei reményteljesen ragyogtak fel.

- Tényleg megtennéd?

- Persze, hogy megtenném, ne butáskodj. Akár most fel is hívhatod őket és megbeszélhettek egy időpontot. A többit én intézem.

- Nahát, ez...annyira... - Jason nehezen találta a szavakat a meghatódottságtól. - Ott leszel velem? - kérdezte. Hirtelen úgy érezte, ha már itt lennének is késő lenne, olyan kegyetlenül rég vágyta látni őket.
- Ott leszek, ha szeretnéd. Jason szorosan a férfihez bújt és csak a mellkasára sóhajtotta a választ.

- Köszönöm, Liam. Nagyon szeretlek.

Csók, drágáim!
Hát ennyi lenne mára.
Szeretettel:
Gotti
xx