🔮HÓGÖMB (Larry, Ziall ff) 🔮 BEFEJEZETT

🔮 I've got scars even though they can't always be seen 🔮

Jason az utcákat rótta, céltalanul. Nem nagyon volt elképzelése, hogyan tovább. Az utóbbi két évben annyi helyen lakott, hogy kevés lenne a tíz ujja, ha meg akarná számolni, de sehol nem volt maradása. Rokonok, barátok, ismerősök...eleinte csak pár napot, hetet akart, míg túl lesz az első sokkon, de a napokból hetek, a hetekből hónapok lettek. Egy idő után mind megunták a „hisztijét" és így vagy úgy, barátságosan vagy kevésbé, de kiadták az útját. - Ott van a szép házatok, anyád és apád is hazavár - mondogatták - nem mintha az utunkban lennél, de... - Senki sem fogta fel, hogy képtelen hazamenni. Próbálta. Legalább ötször, mikor úgy érezte, minden összeesküdött ellene, vagy csak hiányzott az anyai ölelés...de ahogy az utcájukba ért, heves szívdobogás és szédülés kapta el. Ahogy közeledett a házukhoz, már csak foltokat látott. A levegője elfogyott, a feje szinte szétszakadt, a tüdeje ki akart robbanni a mellkasából. Egyszer el is ájult, szerencsére egy idegen találta meg és nem a családja, mert valószínűleg kihasználva az eszméletlenségét, bevitték volna a gyűlölt házba.

Az idegen londoni volt, valami kisebb üzleti ügyben járt Willenhallban, ahol Jason lakott. Felsegítette a fiút és mikor megkérdezte, hová akar menni, Jason csak annyit mondott: Innen el. Így hát a férfi elvitte magával Londonba. Sőt nemcsak a városba vitte, de el is szállásolta magánál. És nem sokkal később már nemcsak a lakáson, hanem az ágyon is osztoztak. Dean jóval idősebb volt Jasonnél, közelebb a negyvenhez, mint a harminchoz, de nagyon jól tartotta magát. Sportos felépítésű, igazi belevaló pasi kinézete volt leszámítva azt a néhány heget az arcán. Jason számára hamar világossá vált, hogy Dean nem az a kifejezett jó fiú, sok mocskos üzlete volt, de őt ezektől mindig távol tartotta. Nem lángolt benne a szerelem, talán még csak nem is pislákolt, de végre biztos tető volt a feje felett és volt valaki, akihez esténként odavackolhatott.

Egészen addig, amíg az a két alak meg nem jelent a lakásukon és arra hivatkozva, hogy Dean kórházba került, el nem csalták magukkal. Útjuk azonban nem a kórház, hanem a reptér felé vezetett, ahol Jasonnek hamar rá kellett jönnie, hogy átverték és ha nem tesz gyorsan valamit, soha többet nem látja Angliát. Ekkor kéretszkedett be a mosdóba és kihasználva, hogy elrablóinak fogalma sem volt, hogy milyen két csodálatos ember fog a segítségére sietni, végül megmenekült és a rendőrségi eljárás után hatóságilag a Tommo's-ban helyezték el a nagykorúságáig. Egészen pontosan még másfél hónapig.

Jason nagyot sóhajtott. A Tommo's-ban végre valóban otthon érezte magát. Nagyon megszerette Lupét és Jolandát, de még inkább a kis Charlotte-ot, akivel igen gyorsan mélyült el a kapcsolata, mintha a kishúga lenne, úgy szerette. Bár soha nem volt testvére, úgy képzelte, ha lenne, valahogy így kötődne hozzá.
És ott volt Liam. A csodálatos, a gyönyörű Mr Payne. Jason az első pillanattól kezdve vonzódott hozzá, már akkor, mikor kimenekítette a Heathrowról, de amióta viszont látta az otthonban, képtelen volt kiverni a fejéből. Sokáig nem értette, miért ilyen megkeseredett a fiatal férfi, aki alig lehet öt évnél többel idősebb nála. Mikor Lupe nagy vonalakban elmesélte neki a történetet, akkor már minden világos volt számára, sőt, jobban megértette, mint azt valaha bárki is hihette volna.

De Mr Payne köszönte szépen, nem kért belőle, és ezt Jason szomorúan ugyan, de tudomásul vette. Látta a képet Liam férjéről és tisztában volt vele, hogy soha labdába sem rúghat a férfinél. Arra azonban nem számított, hogy Liam ennyire gyűlöli a gondolatát az ő puszta létének is. „ Tudni akarod, mi a bajom veled? Az, hogy lélegzel..." Ha Mr Payne-nek csak halvány fogalma lett volna arról, hogy saját magával ugyanez volt a problémája.... miért volt még mindig életben? Ő maga sem tudta megmondani. Mert hogy már jó régóta nem szeretett élni, az biztos.

¤¤¤¤

Nagy volt a jókedv a Tomlison házban. Louis, Harry, Zayn, Niall és a kis Eddie a hatalmas nappali közepén az asztalnál társasoztak. Muszáj volt kipróbálni a legújabb szerzeményt, a Find the door-t. A játék lényege, hogy kismillió különböző kapu állt az asztalon, amikhez meg kellett találni a megfelelő kulcsokat. Furfangos kérdésekkel és megfelelő logikával ki lehetett találni, melyik kulcs melyik kapuba való, és mindenki azt hitte, Lou lesz az, aki kapásból kenterbe ver mindenkit, hisz a mindennapi életben, főleg a tőzsdén már ezerszer bizonyította a rátermettségét. Az első három kört mégis Harry nyerte, a következő kettőt pedig Eddie.

- Nagyon egy rugóra jár az agyatok - jegyezte meg epásen Zayn, de szavai mögött nem volt neheztelés.

- Veszíteni tudni kell, barátom - replikázott Harry. Louis felállt és időt kért, elhagyta az asztalt, a többiek pedig a következő kört nélküle játszották. A legnagyobb harc most is a kis bongyori és a nagyobbik valaha volt bongyori közt zajlott, de ezen már senki sem lepődött meg. Nemsokára Harry telefonja bejövő üzenetet jelzett.

Lou: Hiányzol, bébi...

A férfi kissé meglepődött, de jól estek neki a kedves szavak.

Harry: Te is nekem, kicsi.

Hamarosan jött az újabb üzenet.

Lou: A fürdőnkben vagyok.

Harry: Akkor siess vissza közénk, édes.

Harry eltette a telefonját és újra a játékra igyekezett koncentrálni, de az megint megrezdült.

Lou: Harold! FÜRDŐ! MOST!!!!

Harrynek ekkor esett le, mi is volt Louis célja az előző üzeneteivel. Hirtelen pirult céklavörössé még Niallt is meghazudtolva és a laza melegítője egyáltalán nem tudta elfedni feltörő izgalmát.

- Bbbooocs, fiúk, eeegy kis dolgom van, mmindjárt jövök - állt fel és csaknem a saját lábaiban botlott el a lépcsőn felfelé. Zayn és Ni jóízűen mosolyogtak össze és Z nem bírta megállni, hogy utána ne szóljon.

- Csak nyugi, elvagyunk, nem kell sietni - az utolsó szavakat már inkább csak röhögte, mire Niall finoman megcsapkodta a bicepszét.

Harry a folyosóra érve már nehezen tudott parancsolni a vérének. Szerencséjére nem kellett már sokat gyalogolnia, mert egy kar kinyúlt a fürdőajtón és megragadva a grabancát húzta befelé, gyorsan rázárva az ajtót. Harry a falnak csapódott és egy nagyon forrón izzó azúr szempárba bámult megbűvölten.

- Kicsit lassú a felfogása ma, Mr Styles, lefárasztotta a társasozás?- dörmögte Louis.
- Lehet... - csuklotta Harry. Kezei felkúsztak a fiú mellkasán lángra gyújtva mindkettőjük vérét.
- Talán ez a kétszemélyes játék segít összeszedni magát... de előbb azt akarom, hogy darabokra hulljon előttem - morogta Lou és szenvedélyesen az ajkaira tapadt.

¤¤¤¤

- Jaz! Jaaaaz! - hallotta meg a saját nevét a fiú a háta mögül. Charlotte rohant felé a kockás kabátjában lobogó sötétbarna hajába esetlenül rögzített csatokkal, amik össze lettek volna hivatottak fogni, ehelyett vele együtt lobogtak. Ha nem lett volna ennyire megilletődve, Jason biztosan megkérdezte volna, ki volt az a pancser, aki ilyen amatőr módon csinálta meg a kislány haját, de akkor csak a szívét átjáró melegséget érezte, a sejtjeibe bekúszó örömet és megkönnyebbülést. Szélesre tárta a karjait és kissé lehajolt, így fogadta a belecsapódó apró kis testet, akit azon nyomban szorosan átölelt.

- Zsömikém! Hát te hogy kerülsz ide? - kérdezte végtelenül boldogan.

- Érted jöttünk. Elég régóta úton vagyunk már, mert nem tudtuk, hol keressünk, de Liam kiszúrt az előbb az autóból és megálltunk gyorsan.

Jason megdermedt. - Liam?

- Igen, együtt kerestünk, hogy visszavigyünk hozzánk. - Jason felnézett és valóban ott állt Charlotte mögött az ember, akiért tűzbe ment volna és aki őt olyan gorombán elzavarta pár órával ezelőtt. Tartása most büszke volt és egyenes, csak a szemeiben fedezhetett fel némi melegséget, de Jason volt annyira intelligens, hogy belássa, ez a tekintet nem a személyének szól, sokkal inkább kis barátnője boldogságának.

- Hello, Mr Payne - állt fel a fiú le nem véve a szemét az előtte tornyosuló férfiről.

- Hello, Jason. Gyertek, üljünk be a kocsiba és irány a Tommo's - intett a fejével és elfordult tőlük, hogy mutassa az utat az autóig.

Csók, drágáim!
Ez a rész talán nem annyira izgalmas, de sokat megtudhattok belőle Jason múltjáról.
Szeretettel: Gotti
xx