🔮 Anya 🔮

1.7K 171 48
                                    

- Eddie... - súgta Harry alig hallhatóan. A kisfiúra meredt, aki békésen színezgetett, semmit sem észlelve a körülötte kialakult feszültségből. Nevét hallván azonban feltekintett az övéivel megegyező színű szemekbe, amire most már mindenki tudta a magyarázatot.

- Eddie...- csuklotta újra a férfi. Mintha életében először látná, úgy bámulta, aztán néhány lépéssel átszelte a köztük lévő alig párméternyi távolságot. Felemelte a gyermeket a szintén megrendült Louis öléből és reszketve, sírva ölelte magához.

- Mi a baj, Harry? Miért sírsz? Fáj valamid? - kérdezte az ártatlan kis hangocska.

- Minden okés, bogyó, minden okés – válaszolta, bár ezt még egy néhány perce világra jött újszülött se hitte volna el. Nemám Eddie, az ő kis körmönfont, kotnyeles...testvére.

- Kérsz varázspuszit? - fogta két apró tenyerébe Harry könnyáztatta arcát.

- Igen – mosolyodott el meghatottan – igen, az csodás lenne. Eddie szorosan hozzábújt, beleszimatolt a nyakába, ahogy „apa is mindig szokta", majd egy hatalmasat cuppantott bátyja arcára, remélve, hogy ezzel elűzi a gonosz manókat, akik a fájdalmat okozzák. A manók nem szeretik a puszik hangját és nem bírják elviselni a simit, ezért futva menekülnek előle, ettől varázspuszi a varázspuszi.

Gonzo is elgyengült a jelenet láttán, bár mindenki marcona, kegyelmet nem ismerő gyilkosként ismerte, látni a saját gyermekét ilyen mélységes szeretettel övezve, és Harryt, akit olyan rég keresett eredménytelenül...gyakorta kapott a mellkasához és erősen masszírozta, majd a telefonjához nyúlt és tárcsázott.

- Kedvesem, be tudnál jönni a könyvtárszobába? - talán ha Harry nincs annyira belebújva Eddie-be, talán ha kicsit jobban odafigyel, mi történik a környezetében, jobban fel tudott volna készülni az elkövetkezőkre. A hatalmas tölgyfaajtó nyílására, a rajta belibbenő középkorú, de még mindig gyönyörű nőre, akinek valaha sugárzó személyisége mára igencsak megkopott. A szépen ívelt ajkak, amik kizárólag mosolyra voltak hivatottak, már rég csak lefelé tudtak görbülni és a smaragd szemek, amiből immár három pár is létezett ugyanabban a légtérben, rég fényüket vesztették.

- Rosszul vagy, Felipe? - hangzott az ijedt kérdés, amire végül már Harry is felkapta a fejét. Egyetlen szekundum elég volt, hogy felismerje őt huszonhárom év távlatából is. Ott állt előtte, igaz, nem rá figyelt, de ott volt...

- Anya?

¤¤¤¤

- És akkor most hová tovább? - kérdezte idegesen Liam. Nem voltak tapasztalataik a nyomkövetésben és azok az információk, amik rendelkezésükre álltak, vajmi kevésnek bizonyultak. Ott álltak a külváros közepén és ötletük sem volt, hogyan folytassák a keresést. Annyit tudtak, hogy Louis-ék a Lloyd's ba indultak, tehát valahol az arra felé vezető úton kellene keresgélniük, de a lehetőségek száma még így is közelített a végtelenhez.

- Fingom nincs, haver – tárta szét a karjait tanácstalanul Zayn. - Mi lenne, ha megpróbálnám felhívni?

- Szuper ötlet, ha fegyvert szegeznek a fejéhez, biztos díjazni fogja, ha közben megcsörren a telefonja.

- Lehet...de én akkor is megpróbálom. Nem állhatunk itt és várhatjuk az égi jelet, hogy majd valaki GPS koordinátákat ad nekünk. Vagy cselekszünk, vagy esélyt se adunk magunknak és majd elsiratjuk őket...- ez működött. Liam soha többé nem akart elsiratni senkit. Megadóan bólintott és csendben várt a beszélgetés végeredményére. Z kihangosítóra állította a Nokiáját és tárcsázott. Néhány csengetés után Louis elkínzott hangját hallották a vonal túloldaláról.

🔮HÓGÖMB (Larry, Ziall ff) 🔮 BEFEJEZETTWhere stories live. Discover now