𝐍𝐄𝐌 𝐕𝐀𝐆𝐘𝐎𝐊 𝐀 𝐃𝐀𝐃𝐃𝐘𝐃.↣kookmin ✓

•23•

- itt is vagyok! - lépett be a nappaliba jeongguk, nagy mosollyal az arcán, ám mikor meglátta szerelmét, kezében a telefonjával, az arcára fagyott a vigyor.

- mikor akartad elmondani, hogy megcsaltál? - kérdezte taehyung, s maga is meglepődött, milyen könnyedén ki tudta mondani a szavakat.

- é-én...öhm...tae, ré-

- ne etess már ezzel az idióta dumával! te küldtél el! akkor miért ittál? és utána még van képed úgy beállítani a dolgokat annak a srácnak, mintha én lennék a hibás? - állt fel a kanapéról. úgy érezte, menten elsírja magát, de nem akarta, hogy jeongguk lássa, milyen gyenge.

- nem, nem állítottam úgy be. én tehetek róla. sajnálom. de kérlek, az csak egy csók volt. nem jelentett semmit. - lépett közelebb hozzá, ám ezzel egyidőben tae hátrált.

- nem érdekel. tudod, én elhittem, hogy te más vagy. - szipogott. - igaz, mostanában sokat veszekedtünk, és igen, a legtöbb miattam volt, de...azt hittem, szeretsz.

- de én szeretlek is! - kiáltotta gguk. - taehyung, amikor megcsókoltam jimin-t, akkor nem voltam magamnál, de reggel rájöttem, hogy mennyire helytelen volt, amit tettem, és hogy mennyire fontos vagy nekem valójában. - hadarta, kihagyva azt az apróságot, hogy miután felébredt, ismét megcsókolta az alacsony, nőies fiút.

- hinni szeretnék neked, jeongguk. -- törölt le egy kósza könnycseppet, mielőtt az lefolyhatott volna helyes arcán. - és szeretnék melletted maradni, de...annyira megváltoztál. és félek, már nem tudnálak boldoggá tenni téged. - suttogta.

- ne, ne mondd ezt! boldoggá teszel! annyira boldog vagyok melletted, tae. miattad szebbek a napjaim, és miattad érzem jól magam. - jungkook könnyes szemekkel nézett szerelmére. úgy bámulta, mintha csak most látná őt utoljára. jól emlékezetébe akarta vésni a tartását, kezeit, illatát, bőre színét, és puhaságát, a haját, amibe beletúrhatott, s az arcát, mely most könnycseppektől volt nedves. még így is gyönyörű volt. majdnem annyira, mint jimin.

- tudod, miért voltál annyira ijesztő busan-ban? - kérdezte, s szinte egyből mondta is a választ. - mert a szemedben látszott, hogy élvezted. élvezted, hogy bánthattál, jungkook.

- nem! az nem én voltam! én...elmegyek majd orvoshoz is, csak kérlek ne hagyj el!

- nem kell orvoshoz fordulnod. utánanéztem ennek, és...rájöttem, hogy mennyi ideig elnyomtad magadban ezt a dominanciát. már csak ezért sem maradhatunk együtt. én nem akarom a fájdalmat. viszont neked már nehezedre esik gyengédnek lenni. - hajtotta le a fejét szomorúan.

percekig csak álltak ott némán. jungkook tudta, hogy taehyung-nak igaza van, és már tényleg nem lenne ugyanolyan, mint a kapcsolatuk elején. és azzal is tisztában volt, hogy nekik nincs jövőjük. mégis majd' belehasadt a szíve, ha arra gondolt, hogy a fiú nélkül kell élnie.

- beszélünk még valaha? - kérdezte, félve a választól.

- igen, de nem most. mindkettőnknek idő kell, hogy le tudjuk zárni. - mosolyodott el keserűen tae, majd a cuccait felkapva kifelé indult. jungkook szótlanul követte. - vigyázz magadra kookie! - suttogta, mikor már az ajtóban állt, menetre készen.

- te is taetae. - mondta halkan, majd egy utolsó apró puszit hintett a fiú homlokára.

miután jeongguk visszament a nappaliba, a telefonjához nyúlt, és olvasni kezdte a jimin által írt üzenetet. érezte, hogy minden egyes betűnél egyre dühösebb lesz.

"meg fogom mondani neki a magamét, az egyszer biztos!" gondolta, s már ment is a cipőihez, amit kapkodva húzott fel lábaira. még emlékezett rá, hol van a furcsa fiú háza, így futva indult el a helyes irányba.

"készülj, park jimin, mert amit kapni fogsz tőlem, azt nem fogod egyhamar elfelejteni!"

umm...elrontottam a végét, tudom. sajnálom.