𝐍𝐄𝐌 𝐕𝐀𝐆𝐘𝐎𝐊 𝐀 𝐃𝐀𝐃𝐃𝐘𝐃.↣kookmin ✓

•60•

~1 hónap múlva~

jeongguk pov.:

- menj el! - toporzékolt jimin, miközben apró ujjacskájával a bejárat felé mutatott.

megint hangulatingadozása van, és megint hisztérikus rohamot kapott. ez a héten már a harmadik, és nem fogok hazudni, az agyamra megy már, hogy ilyen. amióta elment ahhoz a rohadt pszichológushoz, rengetegszer ilyen. néha bekattan, aztán kiabál, csapkod, és sír, miközben mindenfélét a fejemhez vág. és itt nem csak szavakra gondolok. múltkor egy vázát vágott hozzám, és ha nem hajolok el, telibe találja az arcomat.

- nem. kérlek nyugodj le. - léptem közelebb hozzá.

- nem! kurvára elegem van már abból, hogy mindenki ezt mondja nekem! nem nyugszom le, amíg nem húzol el innen a picsába! nincs szükségem rád! - kiabált.

- jimin, légyszíves gondolkodj. ez nem te vagy. - sóhajtottam. belefáradtam már ebbe az egészbe...

- de igen! talán nem tetszem? akkor tűnj el, ott az ajtó! vidd a cuccaidat is! - vágta hozzám a táskámat, ami üres volt, de ez őt nem érdekelte. éreztem, ahogyan a düh átveszi felettem az irányítást, és odalépve hozzá egy hatalmas pofont kevertem le neki.

- lenyugodtál? - morogtam rá, miközben leengedtem a kezemet. jimin könnyáztatta arca vöröslött az ütésemtől, nekem pedig akkor esett le, mit is tettem, mikor ő a sértett területhez ért.

hogy lehettem ekkora idióta?

- jesszus, chim, én...annyira sajnálom, nem a-

- menj el. - suttogta, miközben a falig hátrált. - hallod? tűnj már el! - ordította.

nem akartam magára hagyni őt, de úgy véltem, kell egy fél óra, hogy lenyugodjunk mindketten, ezért felkaptam a cipőmet, a kulcsomat - amin már jimin lakásának a kulcsa is ott volt - majd szinte futólépésben hagytam el a "csatateret".

hatalmas hiba volt elmennem...

borzasztó rész lett, sajnálom :(