𝐍𝐄𝐌 𝐕𝐀𝐆𝐘𝐎𝐊 𝐀 𝐃𝐀𝐃𝐃𝐘𝐃.↣kookmin ✓

•63•

jeongguk pov.:

lihegve rontottam be az ajtón, amint felértem a harmadik emeletre. leszartam, hogy van lift, nem akartam rá várni, ezért inkább – a szomszédok legnagyobb örömére – felrohantam minie lakásához.

idegesen trappoltam végig nappalin, és szinte berúgtam a fürdőajtót, miközben kezeim között már ott volt a telefonom, hogyha szükség lenne a mentősökre, ám amit láttam odabent, attól rendesen rosszul lettem, és hála a szédülésemnek, a mobilom kiesett a kezemből.

de kit érdekel az a szar, mikor jimin ott kuporgott a sarokban, véresen, könnyáztatta arccal, miközben körülötte három doboz gyógyszer volt, amikből kiszóródtak a színes bogyók.

villámgyorsan szeltem át a köztünk lévő távolságot, és térdre rogytam a fiú előtt, figyelmen kívül hagyva a falat, amit véres tenyérlenyomatok díszítettek.

mintha egy rossz horrorfilmben volnánk, komolyan...

— bevettél valamit? — ráztam meg a vállánál fogva. szegény törékeny mochi-m ijedten nézett rám, aztán megrázta a fejét.

— k-kiborult, és nem tudom...nem tudom melyik kell...doktor lee....azt mondta másfél kell, de nem tudom melyikből, gguk nem tudom, én nem–

reszketni kezdett, ezért – és azért, hogy megnyugtassam – magamhoz húztam vékony kis testét, miközben leültem a hideg kőre.

— shh. nyugalom, édesem, minden rendben lesz. nem kell neked gyógyszer. — simogattam a hátát.

hosszú percekig csak markolászta a pólómat, és szipogott, ám egy idő után meghallottam egyenletes lélegzetvételét. lepillantottam, mire egy alvó angyal gyönyörű képe tárult elém. sóhajtva álltam fel, aztán a szobájába vittem őt, ahol betakargattam.

"akkor mehetünk takarítani." — gondoltam, ám ekkor kicsapódott a bejárati ajtó, és egy alacsony, dühös törpe száguldott felém.

— yoongi várj–

de persze, hogy nem várt, és egyből egy hatalmas bal horoggal üdvözölt.

nem hiába van az a mondás, hogy kicsi a bors, de erős.

— szétverlek te kibaszott seggfej. — morogta, én pedig csak álltam, hiszen megérdemeltem. összeszorított szemekkel vártam a következő ütést, ám az nem jött.

— te is tudod, hogy nem ez a megoldás, baby. inkább kérdezd meg, mi történt. — hallottam meg az egyik legjobb barátom, hoseok hangját. meglepetten nyitottam ki pilláimat.

— te mégis mit keresel itt? — kérdeztem meglepetten.

— itt most mi kérdezünk, jeongguk. indulás a konyhába. — mutatott az említett helyiség felé yoongi, de én megráztam a fejem.

— a fürdőbe menjünk. — mondtam, azzal hátat fordítva nekik besétáltam a véres falak közé. türelmesen megvártam, amíg az alacsony hyung-m kitombolja magát, és addig előszedtem a felmosóvödröt, és a tisztítószereket.

— itt mégis mi a fasz történt? — a morcos törpe tátott szájjal nézett körbe. fekete íriszei a gyógyszereken állapodtak meg. — azok mik? honnan...honnan van neki ilyenje? ezek itt mind receptesek, és...

yoongi-nál erősebb embert életemben nem láttam még, ám ott, abban a percben egy teljesen másik oldalát ismertem meg. a fiú ismerte a színes bogyókat, ebben biztos voltam, hiszen úgy nézett rájuk, mintha csak a legszörnyűbb emlékeit látná maga előtt. azt hittem, hogy elájul, annyira lesápadt, de szerencsére hoseok észrevette, hogy mennyire rosszul van, és magához húzta őt.

— nem tudtam róla, hogy jimin-nek gyógyszereket kell szednie. n-nem mondta. soha nem beszélt róluk. — motyogtam.

— nem szabadna ilyeneket szednie, főleg nem így. ez a három fajta gyógyszer olyan hallucinációkat tud okozni...hogy adhatták oda neki? — dünnyögte yoongi sírós hangon. hobi apró simításokkal próbálta őt megnyugtatni, ami hatásosnak bizonyult.

— jimin recepteket hamisított volna? — kérdezte halkan.

— biztosan nem. ő soha nem tenne ilyet. ez csakis az az idióta doktor műve lehet. — ráztam meg a fejem. — most kitakarítok, de utána felkeltem minie-t, mert le kell kezelni a sebeit. sz-szerencsére nem mélyek, és mire ideértem nem is vérzett már, de...

— rendben. de kook, utána kiszeded belőle az igazságot, mert tudnunk kell, mennyi ideje szedi, mikor, és melyikből mennyit. azt pedig gondolom mondanom sem kell, hogy soha többet nem megy ahhoz az orvoshoz. — nézett rám yoongi.

— hát persze. — bólintottam.

a legrosszabb rémálmaimban sem gondoltam volna, hogy jimin-nek nyugtatókat kell bevennie. ráadásul nem is mondta el nekem...mintha szégyellné magát. mikor viselkedtem vele úgy, hogy így érezzen?

//ugh, én is szégyellem magam, ez (is) egy szörnyű rész lett :c//

amúgy eh...a crush-om, vagy kim, (lol) megint haragszik rám, mert idióta voltam :c
totál beparáztam, amikor megláttam őt, a húgát és az apukáját a misén, az előttem lévő padban, ezért szinte kirohantam, és ő meg ennyit írt: oké. szóval :))