•38•

2.3K 193 47
                                    

gyorsan szelte az utcákat. nem szeretett volna a sötétben lányos ruháiban mászkálni, ezért egy nagy, fekete pulcsit, s egy szintén ilyen színű, feszülős farmernadrágot viselt, mely tökéletesen kiemelte domborulatait.

mint az kiderült, jeongguk nem lakott messze tőle, alig tíz perc sétára volt a lakása. már kíváncsi volt rá, milyen is lehet a fiú otthona, hiszen mikor videochateltek, akkor alig látott valamicskét a bútorokból, míg ő már járt nála.

ahogy a hatalmas, tíz emeletes betonház elé ért, hirtelen eluralkodott rajta a pánik. félt, hogy jungkook-nak nem fog tetszeni fiús ruhában, szoknya, smink, és egyéb kiegészítők nélkül, mert annyira sietett, hogy mindent elfelejtett.

végül pár perc után remegő ujjával megnyomta a kapucsengőt, ami zizegő, s recsegő hangot kezdett el kiadni, ezzel ráhozva jimin-re a frászt.

— ha jimin vagy, gyere be, amúgy nem látlak szívesen. — szólt bele egy rekedtes, torz orgánum, s utána a fiú már hallotta is a nyitást jelző csengést. fürgén lépkedve besurrant az ajtón, s a lift felé vette az irányt. igaz, szeretett gyalogolni, de már fáradt volt, és attól félt, hogy lábai remegésétől nem jutna fel a fiúhoz.

a lift zörögve megállt az emeleten. jimin nagyot nyelt, majd lassan kinyitotta az ajtót, és elindult. összehúzott szemekkel kezdte el az ajtókat bámulni, melyekre haloványan fel voltak festve, melyik milyen szám.

— három per négy, három per három, három per-

— jimin? — nyílt ki a harmadik emelet, kettes számú lakás bejárati ajtaja, mely mögött egy szívdöglesztő jeongguk állt. amint tudatosult benne, hogy tényleg ő az, elvigyorodott, ezzel még jobban elvéve a szőke hajú fiú eszét. — gyere be. — állt félre, hogy beengedhesse őt.

a lakás nem volt nagy, de az övénél mégis több területet foglalt magába. egy kis konyha, mosdó, és fürdő nyíltak az előszobából, a gardróbbal együtt, míg balra a nappali volt, amiből nyílt a kis étkező, és két hálószoba.

— tudom, nincs nagy rend, de–

— nem gond. én sem vagyok annyira rendszerető. — füllentette. nem akarta, hogy a fiú rosszul érezze magát.

— akkor jó. pakolj le nyugodtan, addig én huh...keresek valami kaját. vagyis, felteszem a zacskós ramen-t. — simított végig karján, azzal otthagyta őt. jimin beharapott ajkakkal nézett utána. végre szemügyre vehette.

nem vitte túlzásba az öltözködést. egy kinyúlt, fehér póló fedte felsőtestét egy fekete színű melegítővel egyetemben. mezítláb járt-kelt a lakásban, de amilyen meleg volt, esélytelen lett volna, hogy beteg legyen. a haja kócosan meredezett az ég felé, a göndör fürtök úgy néztek ki, mint sok-sok apró kúszónövény. jimin elmosolyodott a gondolatra, hogy a fiú fejét zöld növények díszítsék.

gyorsan lekapta magáról a cipőjét, és elindult, hogy felfedezze a házat. először a nappaliba ment, melynek mélyvörös falait csupán egyetlen egy nagy fénykép díszítette, ami még a busan-i tengerpartól készült. nagyon szép volt. a fényerők beállítása, a hely, ahonnan a kép készült...igazi mestermű.

— azt még nagyon régen csináltam. — mondta jungkook, aki annyira közel állt hozzá, hogy jimin érezte nyakán kifújt levegőjét. apró libabőrök keletkeztek rajta, ami nagyon tetszett a magasabbiknak.

— szép. — suttogta, majd lassan hátrafordította a fejét, hogy jeongguk szemeibe nézhessen, ám arra nem számított, hogy a fiú tényleg ennyire közel lesz hozzá.

megszeppenten pislogott, meg nem szakítva a szemkontaktust. az ajkaik súrolták egymást, és jimin hirtelen azon kapta magát, hogy újra érezni szeretné, milyen ízű a fiú szája.

— mire gondolsz most? — kérdezte a fiatalabbik, ezzel kirántva őt a saját kis világából.

— meg akarlak csókolni. — mondta. jungkook arcán apró mosoly jelent meg, ami még jobban elvette jimin eszét.

— azt hittem, csak filmezünk, és kajálunk. — suttogta, miközben közelebb hajolt.

— oh, fogd be.

úgy kaptak egymás ajkai után, mintha csak ezen múlt volna az életük. szenvedélyes csókban forrtak össze, miközben jungkook a falhoz passzírozta jimin-t, aki egyáltalán nem ellenkezett.

a dominanciáért vívott küzdelemből természetesen jungkook került ki győztesen, aki gyors ütemben kezdte el mozgatni száját, miközben nyelvével átfurakodott a másik fiúhoz, s az ő ízlelőszervét kezdte el kényeztetni. teljesen elveszítette a kontrollt. taehyung sohasem hagyta, hogy így irányítson, így ez nagyon új volt számára, de jobban élvezte, mint bármi mást eddig életében.

hosszas csatázás után végül pihegve néztek egymás szemébe. jimin szíve hevesen vert, ahogy a másik kipirult arcát nézte. még soha életében nem volt része ilyen jó csókban, és bármit megadott volna azért, hogy újra megtörténhessen.

— menjünk, együnk. — adott egy puszit felduzzadt ajkaira jeongguk, azzal a csuklójánál fogva az étkezőbe húzta őt. pár perccel később már nevetgélve tömték magukba a nemrég elkészített ételt, és kívülről teljesen úgy tűnt, mintha egy boldog párt láthattunk volna. csak ők tudták, higy az igazság ennél jóval szomorúbb.

ugh-
elrontottam?

𝐍𝐄𝐌 𝐕𝐀𝐆𝐘𝐎𝐊 𝐀 𝐃𝐀𝐃𝐃𝐘𝐃.↣kookmin ✓Kde žijí příběhy. Začni objevovat