𝐍𝐄𝐌 𝐕𝐀𝐆𝐘𝐎𝐊 𝐀 𝐃𝐀𝐃𝐃𝐘𝐃.↣kookmin ✓

•77•

jimin pov.:

— hová viszel? — kérdeztem mosolyogva, miközben próbáltam nem hasra esni. a nagyokos jeon jungkook ugyanis amint kiszálltunk az autóból, befogta a szemeimet, hogy ne lássak semmit.

ez mind nagyon romantikus lenne, ha nem lennék kétballábas. már háromszor törtem ki majdnem a bokámat, és egyszer, amikor azt hittem, előttem van valami, reflexből hátrébb ugrottam, egyenesen jungkook állának, ami biztosan fájt neki. még nekem is rossz volt.

— ilyenkor olyan vagy, mint egy kisgyerek. — kuncogott a barátom, kibújva a válaszadás alól.

— megütnélek, de mivel te vezetsz engem, ezért későbbre halasztom. — sóhajtottam fel. ekkor a fekete hajú fiú megtorpant, ezzel engem is megállásra kényszerítve.

— tudod, hogy az ilyenekért bünti jár, babyboy. — dörmögte a fülembe mély, izgató hangon, amitől a szívem heves verdesésbe kezdett. lábaim megremegtek, s lelki szemeim előtt a tegnap esténk képe jelent meg.

jungkook egészen belejött a dominálásba, és emiatt egy nagyon vad ágytornában lehetett részem. még mindig fáj egy kicsit a fenekem, pedig nem voltam szűz, és éltem már át durva szexet, de ez nem panaszkodás, nehogy bárki is annak gondolja.

— lehet, hogy pont arra vágyom. — suttogtam. erre már nem reagált, csupán a nyakamba csókolt, és gyengéden fogai közé vette – az amúgy rendesen megkínzott – bőrt.

— most nagyon azt kívánom, bárcsak otthon lennénk, de ez fontosabb. — hajolt el tőlem, azzal újra útnak indított. sóhajtva lépkedtem, miközben be nem állt a szám.

random dolgokról beszélgettünk, vagy negyed óráig, egészen addig, amíg ő meg nem állt. vigyorogni kezdtem, hiszen imádom a meglepetéseket, és már el is kezdtem lefejteni a szemeimről hatalmas tenyereit, de ő nem hagyta.

— várj még babyboy. — suttogta, mire sóhajtottam egy aprót.

— mégis mire?

s ekkor hallottam meg, hogy valahonnan a közelből megreccsen egy ág.

— ne félj baba. — kuncogott a barátom, miután összerezzentem. — most elengedlek, de ne nyisd ki a szemed, különben nagyon megbüntetlek. okés? — simított végig arcomon.

— okés. — bólintottam.

— ismételd meg kérlek, nem hallottam rendesen.

— rendben, apuci. nem fogok leskelődni. — mondtam, mire ő elvette a kezét.

fél füllel hallottam, ahogy sétál valahová, aztán mintha beszélt is volna valakivel, de annyira távol voltak, hogy semmit sem értettem. ott álltam, mint valami idióta, csukott szemekkel, és arra vártam, hogy történjen már valami.

— na, megvagyunk. gyere minmin. — tette újra pilláim elé a kezét, aztán tolni kezdett, de ezúttal lassabban mentünk. — oké, most jön egy pár lépcső. — szólt, mire én feljebb emeltem a lábaimat. kínkeserves öt perc után eljutottunk egy ajtóhoz, – a nyikorgásból erre következtettem – aztán jungkook óvatosan letolt valamire. ez egy ágy?

— most szexelni fogunk? — kérdeztem, ám nem válaszolt. kezeit elvette a szemeim elől, de én nem nyitottam ki őket, hiszen nem adott rá engedélyt. amikor azonban meghallottam, ahogy egy csapódással bezáródik az ajtó, aztán elfordul a kulcs, pilláim felpattantak, én pedig ijedten néztem körbe. szembogaraim szinte egyből rátaláltak arra, amire nem kellett volna, nekem pedig összeállt a fejemben a kép.

dörömbölni kezdtem a faház – mert jungkook bizony ide hozott – ajtaján, de biztos voltam benne, hogy senki sem hallja, vagy csak nem érdekli őket.

— min-

— ne hívj így! — fordultam felé, majd megajándékoztam őt egy gyilkos pillantással, mielőtt újra elkezdtem volna verni a fát. — jeon jeongguk! azonnal engedj ki innen! hallod?!

— elment. — motyogta yoongi. idegesen néztem rá.

— gondolom ez a te ötleted volt. mit nem értesz azon, hogy nem akarok veled beszélni?! — förmedtem rá, miközben odaléptem hozzá, és megböktem a mellkasát. — kibaszottul átvertél engem, yoongi. összejöttél a barátom exével, aki–

— aki belátta, hogy hibázott, de nem tudta elmondani neked, mert gyerekes vagy, és blokkoltad őt, ahogy engem is. hoseok-ot is tiltanád? elvégre ő is a barátom. — tette karba a kezeit.

— de ő nem szúrt hátba, mert nem tudott mindenről! — kiabáltam.

— oké, igaz, hogy taehyung tett dolgokat, de megbánta! és én megbocsájtottam neki, mert szeretem őt, minie. szerelmes vagyok belé, és rettenetes érzés, hogy utálsz azért, amit érzek. tudod mennyire fáj? nem mondhatom el neked, hogy milyen édesek. nem beszélhetek róluk, mert Te önző vagy, és csak a saját sérelmeidre gondolsz, és nem vagy képes túllépni rajta. jungkook szeret, veled jár. miért utálod tae-t? ő csak jót akart neki, mert azt hitte, hogy olyan vagy, mint más üresfejű emberek, akik jeongguk teste miatt akarnak vele összejönni. de aztán rájött, hogy ez nem igaz, és te vagy neki a legjobb. — szipogta. — utálhatsz engem, mert szeretem őt, és boldog vagyok vele, utálhatod őt is, mert a múltban hibázott, de legbelül tudod, hogy hülyeség, amit csinálsz. ismerlek már, ezer éve barátok vagyunk. tényleg azt akarod, hogy itt és most vége legyen? mert akkor szólok jungkook-nak, hogy engedjen ki, aztán békén hagylak. kimehetsz azon az ajtón, és én soha többet nem kereslek. de ha mégsem, akkor beszéljünk meg mindent, mert borzasztóan hiányzol, és mert egy senki vagyok nélküled.

szótlanul álltam, és néztem, ahogy ez a fiú, itt előttem, letörli a könnyeit, és vár. sötétbarna, már - már fekete szembogaraiban láttam a múltat, minden apró emléket, amit együtt éltünk át. a hosszú éveket, amik alatt annyiszor segített, és annyiszor bántottam meg, de ő mégsem hagyott el.

hogy lehetek ilyen gonosz? hogy gondolhattam csak magamra, és arra, nekem mennyire rossz? miért nem tudtam örülni annak, hogy a legjobb barátom végre boldog? hogy lehettem ilyen szörnyű barát?

— én is egy senki vagyok nélküled. — suttogtam, aztán átöleltem őt. beszívtam tipikus illatát, ami, mint mindig, most is megnyugtatott. éreztem, hogy teljesen megfeszül az érintésemtől, aztán lassan körém fonta karjait, miközben kitört belőle a zokogás. ott álltunk, egymásba gabalyodva, és csak sírtunk. — annyira sajnálom, annyira kibaszottul sajnálom, kérlek ne haragudj rám! — hadartam újra meg újra.

— soha nem haragudtam rád, minie. magamra voltam dühös, mert tényleg hátba szúrtalak. — motyogta.

— nem! az érzelmeidnek nem parancsolhatsz. én voltam a hülye, rosszul reagáltam le, és totálisan elvakított az, hogy nekem mennyi fájdalmat okozott ő. nem gondoltam arra, hogy neked legalább annyi boldogságot ad.

ezek után egész éjszaka beszélgettünk, egészen addig, amíg már le nem ragadtak a szemeink a fáradtságtól. azt a vigyort, ami akkor rajtam volt, semmi, és senki nem tudta volna letörölni, hiszen végre teljes volt az életem. ez a tudat pedig nagyon boldoggá tett.

/olyan vég feeling-em van, pedig még tervezek egy - két cuki, vagy hot jikook részt. :))/