𝐍𝐄𝐌 𝐕𝐀𝐆𝐘𝐎𝐊 𝐀 𝐃𝐀𝐃𝐃𝐘𝐃.↣kookmin ✓

•47•

Szeretsd Anyukádat,
Mert ő az, aki a tűzbe menne érted,
Ő az, aki a legjobbat szeretné neked,
Ő az, aki sosem hagy el,
Ő az, aki örökké szeretni fog téged!¹

◈ ━━━━━━━ ⸙ ━━━━━━━ ◈

az elvesztegetett idő 2/3

17:24, a kórházban

remegő ujjai közé zárta a fehér, vékony, eres kezet, melyből kiállt egy tű, ezzel is jelezve, hogy az, akihez a végtag tartozik, beteg.

az anyja

beteg.

— szia eomma! — suttogta, majd reszketegen kifújt egy adag levegőt. a nő, ki egykor oly egyenes háttal, s rezzenéstelen arccal bámult rá, most megtörten pillantott felé. teste, mely szinte már csak csont volt, s bőr, a párnák, és a takaró közé hanyatlott.

— kisfiam. — mosolyodott el kissé. — hát eljöttél.

— persze, hogy eljöttem. itt vagyok, anya. és nem hagylak el többet. — borult térdre a fiú, és egy apró puszit hintett az édesanyja tenyerébe.

— mennyire megváltoztál! — mérte végig őt csillogó szemekkel. jimin egy percre újra azt az életvidám, kedves nőt látta maga előtt, aki mindig így nézett rá lefekvés előtt, vagy máskor, mikor épp nem kellett a kemény nőt játszania. — milyen gyönyörű lettél, édes kicsi fiam! annyira helyes vagy! — egy – két könnycsepp hagyta el szemeit, amiket jimin gyorsan letörölt.

— ne sírj, kérlek. — szipogott. az édesanyja szomorkásan elmosolyodott, s bólintott.

— ülj vissza a székbe, és mesélj nekem. azt hiszem, van mit. mihez kezdtél, miután elszöktél tőlünk? — sóhajtott egy aprót. jimin engedelmesen foglalt helyet, majd megnyalta kiszáradt ajkait.

— sz-szöulba mentem. — dadogta. — volt egy barátom, akit az interneten ismertem meg. min yoongi-nak hívják. ő fogadott be, és segített nekem, amíg nem tudtam leérettségizni. utána kaptam munkát egy kávézóban, és el tudtam költözni.

— ez a yoongi...ő a pasid? — kérdezte halkan.

— nem. vagyis, az elején volt egy kis idő, amikor próbálkoztunk, de nem jött össze. csak legjobb barátok vagyunk. — eresztett el egy halovány mosolyt, ahogy a vele körülbelül egy magas  fiúra gondolt.

— és még? kétlem, hogy csak ennyi történt volna, jiminie. hét év nagyon sok idő.

— hát...lett eg, cicám. jihoon-nak hívják, és jelenleg a szomszéd vigyáz rá. nagyon aranyos. szeretnél róla látni egy képet? — vette elő a telefonját.

— igen. — vigyorodott el a nő. az állatok mindig is a gyengéi voltak.

miután megtört közöttük a jég, egymás szavába vágva meséltek mindenféléről, amit az elmúlt években átéltek. volt, hogy mindketten nevettek, vagy éppen ellenkezőleg, a sírás szélen álltak, de legbelül ugyanazt érezték. boldogságot. hiszen hosszú idő után végre újra hallhatják egymás hangját, láthatják, és meg is foghatják a másikat. jimin végre újra belesimulhatott édesanyja gyengéd simogatásába, amiről azt hitte, örökre elveszítette.

milyen szomorú, hogy azt hitték, több idejük van. s nem tudták, hogy utoljára beszéltek egymással.

◈ ━━━━━━━ ⸙ ━━━━━━━ ◈

¹tumblr idézet

nem szeretem ezt a részt. nem tudtam elég jól megírni, de ez a maximum, sajnálom. a családos dolgokat nem szeretem. :(