𝐍𝐄𝐌 𝐕𝐀𝐆𝐘𝐎𝐊 𝐀 𝐃𝐀𝐃𝐃𝐘𝐃.↣kookmin ✓

•48•

— ön min yoongi? — kérdezte a fehér köpenyes alak, miután a két fiú lefékezett előtte. jungkook megrázta a fejét, aztán az alacsonyabbra mutatott.

— ő az, uram. — válaszolt.

— köszönöm, hogy ilyen gyorsan idefáradtak. szeretném, ha az irodában beszélgetnénk a betegről, ott nyugodtabbak a körülmények. — mondta kimért hangon, azzal elindult. yoongi és jungkook szótlanul követte őt, egészen a fehér ajtóig, amin pár nappal ezelőtt jimin is belépett.

jó érzés volt a kórházi szag után egy kis menta illat, ami az egész szobában terjengett. mindketten nagyokat szippantottak a levegőből, mintha a kinti oxigén nem lett volna elég jó.

— kérem, foglaljanak helyet. — intett kezével a két műanyag szék felé.

— doktor úr, ugye sikerült stabilizálni az állapotát? — kérdezte aggódva yoongi.

— igen, szerencsére igen. nehéz volt, ugyanis mr. park sokkal vékonyabb, mint kellene lennie, és elég sok vért is vesztett, de már minden rendben van vele. az intenzív osztályon van, és altatjuk őt, amíg meg nem bizonyosodunk arról, hogy nem szenvedett agykárosodást. — magyarázta.

— mi? miért, mi történhetne?

— lehetséges, hogy az agya nem kapott elég vért, ezért...nos, bármi előfordulhat. gondolom nem szeretnék, ha felsorolnék egy-két példát. — nézett rájuk jelentőségteljesen, mire a két fiú csak egy-egy bólintással adta tudtára, hogy igaza van.

— mikor lehet bemenni hozzá? — köszörülte meg a torkát jungkook.

— ma már lejárt a látogatási idő, úgyhogy holnap reggel, a vizsgálatok után. — válaszolta az orvos.

— a-azt lehet tudni, miért csinálta? — kérdezte halkan yoongi.

— nem volt búcsúlevele a fiúnak, de van egy sejtésem. az édesanyját is én kezeltem, aki tüdő embóliában szenvedett. mr. park egyből jött, mikor felhívtam, és szerencsére még tudott beszélgetni az édesanyjával, ám ő aznap éjjel elhunyt. azután nem láttam mr. park-ot, csupán egyszer, mikor a parkolóban veszekedett az apjával. — sóhajtotta.

— értem. köszönjük. akkor...mi nem is raboljuk tovább az idejét. köszönöm, hogy értesített. — állt fel yoongi, majd miután látta, hogy az útitársa is indulásra kész, elköszönt az orvostól, és jeongguk-kal együtt elhagyta a helyiséget.

mikor átlépték a kórház fotocellás ajtaját, kissé nyugodtabban fújta ki levegőjét, majd előkapart valahonnan egy szál cigarettát, és rágyújtott.

— elmondom, mit csinálunk. van itt egy barátom, nála fogunk aludni, aztán reggel bejövünk. jimin tuti örülni fog neked, még akkor is, ha megtudja, mekkora idiótaságot csináltál. a lényeg, hogy most muszáj mellette lenned. menni fog? — fogta meg a magasabbik vállát.

— persze. — bólintott határozottan a fiú. — de mehetnénk a szüleimhez. van vendégszobájuk, és őket biztosan nem zavarnánk. és csak negyed órára laknak innen.

yoongi bólintott.

— jó. mutasd az utat.

így történt, hogy a két fiú, akik amúgy nem igazán kedvelték egymást, egy házban éltek, és minden nap együtt mentek be jimin-hez a kórházba. talán elkerülhetetlen volt, hogy összebarátkozzanak.

jó reggelt!

most kivételesen később keltem, mint szoktam, ezért kicsivel kipihentebb vagyok, úgyhogy most boldogság van.

remélem jól aludtatok, nemsokára hozom a kövi részt!💛🐥