Felejteni (Haikyuu)

Huszonnegyedik

- Mehet a következő? - kérdezte Oikawa, Norio pedig lihegve bólintott. Egy dologban biztos volt, hogyha a csapat kapitánya ilyen tempót diktál, akkor még nagyon sokat kellett javítani az állóképességén. Kicsit borzongva gondolt bele, hogy milyen lehet egy hivatalos edzés, ha már most ezt alig bírja - Húzd ki magad. Úgy könnyebben nyugtatod le a légzésed - mondta, mire Norio lassan felegyenesedett, és úgy vett mély levegőt - Eddig egész jól bírod. Viszont még ennél is jobban fog menni. Ki fogom húzni belőled - mondta határozottan. Ez az elszántság, ez a rendíthetetlenség... ahogy a szőke végignézett Oikawa alakján, az aurájából áradó önbizalom hidegrázást küldött végig a hátán.

- Mindent bele fogok adni - mondta halkan, leginkább magának, de Oikawa vigyora arra engedte következtetni, hogy valószínűleg hallotta.

Megint elsétált a pálya hátsó sarkába, és ismét feldobta a labdát Oikawa fölé. Nekifutott, felugrott. Minden megint úgy volt, mint eddig. Kunimi és Kindaichi ugrását szinte lassítva látta, a labda ijesztően kis tempóban közeledett felé. Neki viszont pont erre volt szüksége. Csak erre, és hogy bemérhesse, hova kell céloznia. Keresztbe... Kunimi és Kindaichi nincsenek elég közel a hálóhoz. Sejtette, sőt, biztos volt abban, hogy nem fog neki elsőre sikerülni egy ilyen kis szögben egy kereszt, főleg úgy, hogy életében először csinálja. Tudatlanul ugyan, de miközben célzott, picit kinyújtotta a nyelvét, majd elfordította csuklóját, és úgy ütött. Tenyerének csak az oldala találkozott a labdával. Az eddigiekkel ellentétben, ezt nem kísérte hangos csattanás, annak sem volt hangja, ahogy a labda Kunimiék oldalán földet ért.

- Első keresztnek nem volt rossz - mondta Kindaichi biztatóan.

- Hogy láttad a blokkot? - kérdezte Oikawa.

- Ezt hogy érted? - nézett rá értetlenkedve Norio.

- Ha nem láttál benne valami különlegeset, ennyi tapasztalattal nem mentél volna biztosra azzal, hogy keresztet lősz. Mit láttál? - fogalmazta át.

- Lassítva láttam, ha ennek van valami értelme. És-

- Nagyon jól céloz - mondta Kunimi, mire Oikawa Norio-ra nézett.

- Valahogy így - bólintott lassan - Ez furcsa? - kérdezte a harmadévest.

- Kicsit. Nagyon kevesen vannak, akinek ez működik minden alkalommal. Általában csak stresszhelyzetben jön elő.

- Hát az nekem megvan - Norio legszívesebben tényleg kimondta volna, csak még a jelenlegi helyzetnél is kínosabb szituációba keverte volna magát, szóval megtartotta magának.

Oikawa és ő egész gyorsan hozzá tudtak szokni az egymás által diktált tempóhoz. Ha nem is sikerült minden ütés 100%-ban pontosan, beleütni mindig bele tudott. Kunimi és Kindaichi kicsit sértődötten váltottak pillantásokat, amikor megegyeztek abban, hogy a mai napra befejezik. Hirtelen sötétedett be, sőt, a felhők színéből esőre következtettek.

- Köszönöm, hogy segítettél nekem - lépett oda Norio Oikawa mellé.

- Semmiség. Nekem is kell edzenem. Ti hárman pedig pont itt vagytok minden délután, szóval...

- Ezzel kapcsolatban... kicsit... hát, bunkó dolog volt tőlem, hogy csak így betolakodtam ide, tudva, hogy te is itt szoktál edzeni. Szörnyen sajnálom, ha ezzel kellemetlenséget okoztam - mondta bűnbánóan, majd lehajtotta a fejét.

- Te meg miről beszélsz? - kérdezte halkan nevetve - Ez a hely nem az enyém, attól függetlenül, hogy délutánonként néha itt voltam. Nem hiszem, hogy fel lenne rá tüntetve a nevem - mondta - Kunimi! Kindaichi, elfelejtettem mondani valamit. Az edző üzeni, hogy pénteken segíteneket kell előkészülni a válogatóra. Azt mondta, hogy öt órakor fogtok kezdeni, mert csak akkor lesz szabad.