Felejteni (Haikyuu)

Nyolcadik

Még nagyjából 10 percet várakozott a folyosón, mire az orvos és az asszisztense kijöttek Mineko szobájából. Várt még egy kis időt, mielőtt bement volna hozzá. A lány ugyan úgy ült, az ablakon kifelé nézve, de amikor hallotta, hogy csukódik mögötte az ajtó, visszafordult, és rámosolygott Norio-ra. Legalábbis általában ez történt. Most végig az ajtót figyelte, és nem mosolygott, amikor a fiú belépett.

- Minden oké? - kérdezte feszülten, mielőtt leült volna az ágy melletti fehér székre.

- Megvannak az eredmények - suttogta Mineko - Ezért volt bent az orvos.

- És? Mik azok? - olyan hévvel állt fel, hogy a szék felborult, és hangosan csattant a szürke parkettán.

- Influenza és tüdőgyulladás - motyogta. A hangja teljesen elhalt.

- A... a kettő együtt? - kérdezte. Mineko csak bólintott, és elkezdett felfelé pislogni.

- Norio... én-én, azt mondtam, nem leszek beteg - suttogta, miközben könnyek gyűltek a szemébe - Azt mondtam, minden rendben lesz - a könnyek elkezdtek folyni az arcán.

- Anyáék tudják? - kérdezte.

- Az orvos azt mondta, hogy felhívja őket - mondta. A hangja többször is megakadt a sírásban.

- Mineko... - suttogta - Minden rendben lesz. Meg fogsz gyógyulni - ígérte egy szomorú mosollyal az arcán - Megkérem anyát, hogy készítsen neked levest, és holnap behozom, jó?

- Ez mondjuk tetszik - motyogta egy mosolyt erőltetve az arcára. Viszont ez a mosoly másodperceken belül eltorzult.

Mineko megint köhögni kezdett. De ez most más volt, mint az eddigiek. Ez rosszabbul hangzott, mint az eddigi bármelyik. A lány a szájára tapasztotta a kezét. Szinte már fuldoklott. Norio pánikolva nézett körbe a szobában. Sehol semmi, de Mineko még mindig ugyanúgy köhögött. Óvatosan a hátához nyúlt, és próbálta kiegyenesíteni, miközben simogatta.

Mineko hirtelen abbahagyta a köhögést, és elemelte a szája elől a kezét, de ahogy ránézett, szinte vissza is tapasztotta.

- Meg kell mosnom a kezem - motyogta, majd egy kézzel megpróbálta magát feltolni az ágyról. Ahogy a meztelen lába a hideg padlót érte, teljesen megborzongott a teste.

Alig tett meg két lépést, majdnem összeesett. Azzal a kezével támaszkodott meg az ablakpárkányon, amit eddig végig a szája előtt tartott. Ahogy elvette onnan a kezét, egy vörös folt maradt a helyén. Norio szívverése minimum a kétszeresére ugrott. Óvatosan tett közelebb pár lépést, majd végighúzta bal mutatóujját a folton. Az ujja hegye vörös maradt. Testvére felé fordította a fejét, aki pont akkor nyitotta meg a csapot. A kezéről lefolyó víz halványan rózsaszínes volt.

- Mineko... ez vér? - kérdezte, szinte halálra fagyva. Nem kapott választ. Továbbra is csak a víz csobogását hallotta - Mineko... - óvatosan tett felé egy lépést, majd a vállára tette a kezét.

Norio belenézett a tükörbe. Látta, hogy Mineko megint könnyezik. Rémülten maga felé fordította a lányt, és magához szorította. A lány vizes keze automatikusan belemarkolt öccse fekete pulóverébe az oldalán. A homlokát a fiú mellkasának döntötte. Nem tudta tovább tartani. Sírt. Norio vissza sem tudta idézni, mikor látta utoljára sírni. Valószínűleg akkor, amikor az első barátja szakított vele. Akkor is csak sírni tudott. És ő akkor is ott volt neki. Pontosan ugyanúgy néztek ki most is. Norio aggódott, Mineko pedig sírt, miközben kétségbeesetten átölelte az öccsét. Csak akkor a lehető legmesszebb voltak egy kórházi szobától. Egy idő után érezte, hogy Mineko forró könnyei átitatják a pulóverét.