Felejteni (Haikyuu)

Első

Másodpercek lehettek csak hátra az órából. A diákok többsége türelmetlenül fészkelődött. Péntek volt, de ez a péntek valahogy nagyon lassan jött el. Mintha kétszer annyit kellett volna rá várni, mint normális esetben.

És végre megszólalt a várva várt csengő. Egy emberként álltak fel, és tolták be az összes széket a lehető legnagyobb hangzavarral. Egyszerre köszöntek el, és rohantak ki az ajtón, mind a 22 diák. Ebből a tömegből leginkább egy szőke és egy tűzvörös fej tűnt ki. A szőke azért, mert magas volt, a vörös pedig azért, mert rettenetesen szokatlan volt, hogy valaki alsó középben befesti a haját, de nem is akármilyenre, hanem a lehető legfeltűnőbbre. Alacsonyabb volt, mint a mellette sétáló, ennek ellenére mégis izmosabb volt. A szőke csak magas volt, de szinte semennyi izom nem volt rajta. Első ránézésre bőven volt 180 centi. Szőke haja belelógott jobb szemébe, de nem úgy nézett ki, mint akit zavar. A mellette sétáló nem lehetett magasabb 175-nél. Festett haja fel volt nyírva, és nem kevés zselével égnek volt állítva. A vörös hajú folyamatosan beszélt, de a szőke egyáltalán nem úgy nézett ki, mint aki figyel rá.

Ahogy kiléptek az iskola hatalmas épülete elé, mindkettejük arcát megcsapta a hideg szellő. A szőke sietve összehúzta magán vastag, fehér kabátja cipzárját, és felhúzta a bundás kapucnit, míg a vörös hajú még csak meg sem borzongott, ennek ellenére a magasabb nagyon jól tudta, hogy majd' megfagy, de így sokkal ,,menőbbnek" és ,,erősebbnek" látszott.

- Toju-kun! Toju-kun! Figyelsz te egyáltalán? - a szőke megrázta a fejét, és a mellette sétáló osztálytársára nézett.

- Persze, hogy figyelek - vonta meg a vállát.

- Oh, igazán? Mit kérdeztem? - hajolt előre vigyorogva a vörös hajú. Toju próbált úgy tenni, mint aki gondolkodik, de már ismerte őt eléggé ahhoz, hogy ezt az apró füllentést észrevegye - Dehogy figyeltél. Azt kérdeztem, hova mész tovább.

- Én? Aoba Johsai - felelte, miközben kibontotta a szendvicsét.

- Seijoh? Felvettek? - kérdezte hitetlenkedve.

- Aha.

- Miért mész oda? Elkezdesz röplabdázni, vagy mi?

- Röplabdázni? Miért kezdenék el? - kérdezte a szendvicsén nyammogva.

- Ne már. Ezt nem csinálhatod! - állt meg hirtelen.

- Mit is? - vonta fel egyik szemöldökét.

- A Seijoh röplabda klubja idén a prefektúra legjobb négy iskolája közé jutott. Majdnem kijutottak a nemzeti bajnokságra is! Sőt, ott játszik az egész körzet legjobb feladója! - magyarázta csillogó szemekkel.

- Hűha - mondta tettetett meglepettséggel.

- Ez igenis elképesztő eredmény! Lehet, hogy téged nem érdekel, de rengeteg más embert igen! Különben is, miért jelentkeztél oda?

- Mert közel van - mondta olyan hangnemben, mintha teljesen egyértelmű lenne.

- Nyomós indok, tényleg - osztálytársa hangjából csak úgy üvöltött a szarkazmus.

- Miért, te hova mész, Masayori-kun? - kérdezte vigyorogva. Mindketten nagyon jól tudták, hogy Toju sokkal okosabb.

- Tokonami - mondta büszkén - Sok sikert neked. Ne fogd vissza magad, mindenki tudja, hogy te voltál az osztály legjobb tanulója - csapott a hátára, mire Toju majdnem félrenyelte a szendvicsét.

- Hogy tudja az ember visszafogni magát tanulásban? - kérdezte értetlenkedve.

- Úgy, ahogy én - bökött a saját mellkasára a vörös hajú.