Felejteni (Haikyuu)

Ötödik

- Elkezdett lenőni a hajad - jegyezte meg Toju. Onnan fentről tökéletes rálátása volt osztálytársa feje tetejére.

És igaza is volt, a tűzvörös haja már elkezdett lenőni, ezzel megmutatva eredeti, ébenfekete hajszínét. Most valamilyen ismeretlen okból kifolyólag nem volt égnek állítva, hanem csak természetesen takarta a szemét, így megmutatva, hogy Masayori haja elég hosszú.

- Oh, tudom. De most hagyni akarom. Kezd elegem lenni a pirosból. Lehet befestem az egyik felét feketére - vonta meg a vállát hanyagul.

- Mi az istenért akarsz úgy kinézni, mint Todoroki Shoto, csak gonoszban?

- Jézusom, egy zseni vagy - mondta Masayori kikerekedett szemekkel - Haljak meg, megcsinálom - vigyorgott határozottan.

- Jó, de most ne hagyd, hogy más fesse be neked. Mineko alig tudta korrigálni a múltkor - sóhajtott fel fáradtan.

Az emlékek hatására ismét felbukkant a szörnyülködő képet vágó szőke lány egy hajnyíróval a kezében, miközben keze csuklójáig vörös hajfestékes volt. Pontosan úgy nézett ki akkor, mint aki gyilkosságot követett el. Bár egyikőjük sem lepődött volna meg, ha a lány felkeresi azt, aki befestette Masayori haját, és valóban kinyírja.

- Szerinted megcsinálná nekem? Mármint, eddig sok hülyeséget csináltam a hajammal, de ebbe vajon belemenne? - kérdezte.

- Neki teljesen mindegy szerintem. De szerintem beleegyezne. Nem az ő fején lesz, ahogy szokta mondani - kuncogott halkan - Délután gyere át. Ma azt hiszem, nincs programja.

Mindössze egy hét telt el, mióta megtalálta a zsebkendőt, de azóta sem hagyta nyugodni, hiába mondta azt Mineko, hogy csak megvágta az ujját, miközben Natsu-val játszott. Tudta, hogy a lány nem hazudna neki, de akkor is. Mineko hiába próbálta a lehető legjobban elrejteni, egyre többször köhögött, egyre csúnyábban, és Norio minden egyes alkalommal ugyan annyira volt megijedve. Nem próbált meg úgy tenni, mintha nem tudna róla. Folyamatosan teát főzött neki, amibe gyógyszereket rakott, abban reménykedve, hogy az majd csillapítja a köhögést. De eddig semmi nyoma sem volt annak, hogy bármelyik otthon található gyógyszer segített volna.

Amikor hazáért, Mineko a konyhában ült, kezében egy bögre gőzölgő kávéval. Két lábát felhúzta a székre, és úgy terített magára egy pasztellrózsaszín takarót. Kicsit sápadt volt, de amikor meglátta öccsét, mosolya ugyanúgy ragyogott, mint addig mindig. Ahogy felállt az asztaltól, egy pillanatra mintha megszédült volna, de ezt korrigálta azzal, hogy még támaszkodott az asztal szélén.

- Megvagy? - kérdezte aggódva Norio.

- Persze. Csak kicsit hirtelen álltam fel - mondta, és átölelte öccsét. Ahogy homloka hozzáért a fiú mellkasához, érezte, hogy szinte lángol.

- Nem vagy véletlen lázas? - érdeklődött, majd bal tenyerét nővére homlokára tapasztotta.

- Dehogy - rázta meg a fejét, ezzel lefejtve magáról öccse még mindig hidegcsípte kezeit - Na, milyen napod volt? - tette fel a szokásos kérdést.

- Szokásos - vonta meg a vállát - Oh, jut eszembe, Masayori megint festi a haját.

- És most milyenre? - kérdezte kuncogva.

- Most felemásra. Fekete-piros.

- Miért akar úgy kinézni, mint Todoroki Shoto, csak gonoszban? - Mineko első gondolata tökéletesen ugyanaz volt, mint testvéréé.

- Ötletem sincs. Azt mondtam, megcsinálod neki, szóval, öhm, megcsinálnád neki? - kérdezte kicsit izgatottan.

- Simán - bólogatott, és látta, hogy Norio előveszi a telefonját - Mikorra jön? - érdeklődött.