Felejteni (Haikyuu)

Negyedik

- Micsoda? - kérdezett vissza. Azt hitte, rosszul hall. Végignézett nővérén, és tényleg egy szál pulóverben és farmernadrágban állt előtte - Visszamegyek érte. Nem jössz haza kabát nélkül - jelentette ki, majd megfordult, de Mineko elkapta a kezét.

- Anyáék már bármikor otthon lehetnek. Ezt nem játsszuk el. A buszon meleg lesz, hazafelé pedig ismét futunk - vázolta fel a tervet.

- Akkor legalább az én kabátomat vedd fel - kérte.

- Nem - válaszolta nemes egyszerűséggel, és felszállt a buszra, Norio-t maga után rángatva.

- Mineko, kérlek - mondta, a kelleténél kicsit hangosabban. Körül sem kellett néznie, szinte érezte, ahogy az idősebb emberek megvető tekintete lyukat éget a hátába, néhányan még le is csittegték - Ne most makacsold meg magad.

- Ja, persze, hogy aztán te fázz meg. Remek ötlet - vágta le magát az egyik ülésre a lány. Hangja és szeme csak úgy parázslott a szarkazmustól.

- Inkább én, mint te - mondta, majd leült mellé és kicipzározta a kabátját, de Mineko megállította a kezét.

- Nem fogok megbetegedni. Ígérem - sóhajtotta egy biztató mosollyal az arcán. Norio egy ideig hallgatott, majd bólintott.

- Francba - suttogta maga elé.

- Minden oké? - kérdezte Mineko. A fiú megrázta a fejét, és felmutatta a telefonját. Egy üzenet állt ott, miszerint a szülei 30 percen belül otthon lesznek, legalábbis a GPS szerint - Oh, basszus - motyogta a lány idegesen - Futunk. Nem lesz más választásunk.

- Tudom - mondta Norio kelletlenül. Ők nem laktak olyan közel azért a pályaudvarhoz, mint Shoyo-ék, és semmi kedve nem volt a lábszárközépig érő hóban rohangálni, főleg nem a tegnapi eset után.

Mineko egy hangos sóhaj után a vállára dőlt, és elkezdett dúdolni valamit. LiSA - Crossing Field. Ez volt a közös zenéjük. Órákon keresztül tudták hallgatni, és még mindig nem unták meg. Sőt, volt hogy együtt énekelték, figyelmen kívül hagyva, hogy egyiküknek sincs jó hangja. De ez volt az egyik kedvence a közös programjaik közül. Arról nem is beszélve, mennyire tudta szeretni azokat a perceket, amikor Mineko a haját vágta. Mindig ő csinálta neki. Egyik alkalommal a fodrász olyan rossz munkát végzett, hogy a lány hónapokon keresztül poénkodott vele, például: ,,Tudod, hogy mi a különbség közted és Masayori között? Neki jó a haja". És ebben egyet kellett értenie vele. Mineko kifejezetten kedvelte Masayori-t, és ennek a miértjét sosem tudta megmagyarázni. Valószínűleg azért, mert örült, hogy öccse tudott magának barátokat szerezni, méghozzá olyan barátokat, mint a vörös hajú osztálytársa. Masayori az idő nagy részében széllelbélelt volt, de a legmegbízhatóbb ember, akit találhatott maga mellé. Arról nem is beszélve, hogy az ő haját is Mineko festi, és rendszeresen hozzá jár hajvágásra is, nehogy úgy járjon, mint Norio.

- Öt perc, és ott vagyunk - bökte meg a lány oldalát. Mineko egy bólintással válaszolt, majd megdörzsölte saját felkarjait. Érezte, hogy rázza a hideg. Biztos azért, mert sikeresen elaludt öccse vállán. Igen, ez történt.

A busz lassított, ők ketten pedig szinte leugrottak róla. Alig volt idejük. Norio megint megfogta a kezét, és megint húzta maga után. Meleg volt a tenyere, és ez a melegség abban a pillanatban annyira de annyira jól esett Mineko-nak, hogy legszívesebben örökké fogta volna a kezét.

Ahogy egyre többet futottak, egyre inkább érezte, hogy megint köhögnie kell. De nem akart ezért megállni. Elfojtott magában egyet. Majd még egyet. A negyedik után már nem bírta. Feltört belőle, pontosan ugyanúgy, mint előző nap. Norio ijedten fordult hátra, és nézett le a térdén támaszkodó lányra.