Lìrai lélek

Azúr üvegszilánkok

Megtört a lelke az üvegnek,
Teste szilànkokkà robbant szét.
Tehetetlenül feküdt,
Mert mindenét elvették.

A homályos jelenben ragadt,
Emlékei foszladoztak
Megtapostàk, újra törtèk
Azúr pacàk összefolytak.

Fájdalma volt, erős, és mély
Mélyebb mint valaha öröme volt
Elveszett a ködrejtekben
És viselte a könnyfàtyolt.

De a Nap èbredezett
Ès megsimogatta az üveget,
Arannyal vonva be az ezernyi
Azúr szilánklelkeket.