Lìrai lélek

Porcelán angyal

Szárny suhog, szállnak a pihèk
Ragyogás tölti be a színtelen teret
S a sötétből elèm néma méltósággal
Egy angyal képe bátran belebeg.

Nem csak kép, kézzel fogható
Megtapintom; törékeny porcelán
Távolodik, menekül előlem
Át kell lépnem lelkem alkonyàn.

Hajszolom, kergetem untalan
Vágyom vele a találkozásra
Mint ahogy minden évben vágyom
Tél után a tavaszra, nyárra.

Megállok. Már nem kergetem Őt,
S végre eljön, újra itt lebeg
Ha nem kapok az alkalmon most,
Törékeny porcelán kezét ki fogja meg?

Glóriája tiszteletet parancsol,
Megjelenése a magasba repít
Szállunk együtt, bár én szárny nélkül
Egy új, földöntúli érzés hevít.

Megfogom a kezét, de talán túl erősen
Összetörik, ezernyi apró darabra
S a teste veszélyesen repedezni kezd,
Halvànyodik áttetsző, fenséges alakja.

Hirtelen beborul az ég, szél fúj
Megszűnik létezni a képzelt fènyorszàg,
S zuhanok, alattam szèthullva
Feltámadni próbál a porcelán - boldogság.