Lìrai lélek

Minden

Azt mondod, semmiség
De verejtéked érzem
Azt mondod, semmi baj
De zokogsz egy fényképen
És azt mondod, semmi sem történik veled
Pedig én itt vagyok, és fogom a kezed.
Szöveteink összesimulnak, mint hústòl hízó izmok
Lelked váza -tested -szemed egy szirmot kipislog
És máshol vagyunk megint, csorog a dinnyelè
Nagy pirosan, sima àllunkròl lefelé
Majd kulcshideg csillagokkal borìtjuk be magunk
Egy kicsit megmelegszünk, s újra összefagyunk
S pont egy órakattogàsnyi elmozdulás felől
Ejtünk szót, miközben kavicsvàrunk ledől
Szèlbe harapunk, mintha az piskóta lenne
Tarka betűt rajzolunk a múlni vágyó csendbe
Megtöröljük a küszöbön a "tisztasàr - làbunk"
Egy kaput becsukunk, egy másikat kitàrunk
Mennyi mindent csinálunk még, papírra vetni
Nem is lehetne. Hát így marad a semmi?
Pedig az élet sok apróság halmaza
Mindennapi jelenségek  paradoxona
Semmiségek, amik már nem látszanak filmen
Te meg Én, csendhalàl, forradàsok - minden.