Lìrai lélek

Az òceànhoz

Te nemes lélek, te színtiszta szenvedély
Ki lassùn apadsz és vàgtatva àradsz
Elveszel, visszatérsz, majd némán leleplezel
Mondd; míg élünk, ugye ki sohasem szàradsz?

Mèlybe hùzol, ègbe dobsz, és felhőn járni hívsz
Zománcozod arcunk porcelánhabokkal
Mozzanatunk aprítod, finoman, szelíden
Ringatsz ès eltemetsz millió karoddal.

Lèlegezni tanítasz és ölelésbe fojtasz
Bàjoddal festesz arcunkra örömöt
De közben markod a törzsünkön csattan
És engeded átlépni a fájdalomküszöböt.

Bàlnaènekkel és édes szívmorajjal táplálsz
Tejkèk szelekkel borzolod hajunk
Bolond birkózással űzöd rosszkedvünket
Sisteregve megnyìlsz, és elveszed a bajunk.

Horkantàsod nevetés, kràkogàsod beszéd
Hàtadon ülni tekintélyes páholy
S mikor buborékok közè visongva süllyedünk
Mint egy kisgyerek - elkap a mámor.

Rigolyàid elviseljük, mert lènyed rabságba ejt
Mosolyod sekély, de a vágyaid mélyek
És ha leejtesz, vagy leheleted fertőz
Akkor sem képzeljük hozzád a sötétet.

Bolyongàsunkat kérlek kereséssè formàld
Szenvedèsünk enyhítsd, könnyeinket nyeld el
Sòd legyen pecsétje a biztos jövendőnek
Ne hagyd magad bántani egy sziget idegennel.

Ha fáradtak vagyunk, vàlladra àjulhatunk
Zugolyodba bújtathatjuk kiszáradt énünk
És erőd, csillogàsod a testünkben lüktet
Akkor is, ha pulzusod nem kíséri énünk.