Lìrai lélek

Pénz ùrfi

Huncut úr a pénz.
Nem etet, de éhséget ültet minden gyomorba,
És lehet az ember békés vagy mogorva,
Mind hagyja magát. Nem tiltakozik,
Mert a hideg, sárga fém úgy csorog
Markàba mint a hosszú nappalok
Elegánsan, kivárva; aztán megszökik.
És fogòcskàzik tovább, gurul és csörög
Dagad érte az ér, és a szív dübörög
Az ember pedig száját mohó vigyorral húzza.
Előbb üzletel, aztán gondolkodik
Mindig figyel, éjjel ébren álmodik
Nehogy elvegyèk, mit sokà gyűjtögetett.
Minél több van, annál jobban félti
Beteg hùg, szomszédkutya hiába kéri:
Nem. Az csak az övé, ott marad.
Már szinte láthatatlan kezek vezérlik
Aranykötéllel felhúzzák az égig,
És ő lesz a legnagyobb. De még nagyobb lehet
Ha gyűjt még, saját szívét is betemetve
Kell még, hulljon csak a másik vére cseppje
Lelke már belefulladt a kincsbe, de teste új
Pénzekért koldul és remeg,
Már színjátékbòl ölel, csókol és szeret
S csak egy a tét szemében: pénz, és pénz
Mert ilyen ez a fém: huncut, huncut úr
Melyben ragyog a test, de a lélek megboldogul.