Lìrai lélek

Távol

Törékeny papírhajò repül a vízen
Tarka pillangó tárja ki szárnyát a világra
S molyràgta levelek úsznak a szélben
Sovány méhecske száll le egy virágra.

Egy napbarnított, víg mezőn ülök
Köröttem a szél izgatottan rohan
S èrdesen nyalogatnak a homályos ködök
Sóhajuk fürgèn, sisteregve suhan.

Még nem éleződött ki teljesen a kép
De az esti égen a csillagködök már elmúlàst sejtetnek
S a Nap holnaptól új pillanatba lép
Ahogy a percek lassacskán eltelnek.

Egy napbarnított, bús mezőn ülök
S nézem a messzi lepkét, mèhet, hajót, levelet
Ahogy távolodnak, a szívembe kùsznak
És emlèkkè formálja őket a szeretet.