Lìrai lélek

Megáll az idő

Mintha a Halál koszorút font volna
Ezerszìnű csókot dobva a múltra
Guruló percek apró füzére
Álmosan fekszik az örvénylő égre.
Lomhàn mozdul a jelen előre
Langyos sóhajt festve a kőre.

Alaktalan percek közt nem változik szavam
Zengő sorok közt ismétlem magam.

Ifjú szemek merednek rám távol
Dèrlepte ajak zár el e világtól, s
Ősi erő porlik el: az idő megáll.