Lìrai lélek

Ki nem mondott szavaink

Éles levegő forog a szobában
Remeg az ablak vékony üvege
És odakint valaki szürke felhőt facsart
Esik az eső a száraz mennyezetre.

Sikìtàs hallik, és a foszlott nyári nesz
Üres fejekbe rémisztő képzeteket fest
De nem akármilyet, téves képzetet
Melybe a szív és lélek beleremeg.

És tintaszagù most a sóhajtozò papír
Halott arcokon élénk színű a pìr
Ki nem mondott szavaktòl fürge toll zizeg
S valaki majd az életével fizet

Hogy elmondja azt, amit a halott anyák
Akartak; az emlékek szavát
De kell valaki, ki az emlékeket
Megőrzi, de nem bámulja meg.

Szùr a levegő az apró szobában
És ràzkódik az ablak törékeny üvege
Aki nem mondta el a világnak, mit akart
Annak még a sírban is fájni fog a feje.