Szeretlek, ez nem kérdés! || Lando Norris ff.

Prolouge

𝑺𝒂𝒓𝒂 𝑴𝒂𝒊𝒂 𝑩𝒓𝒐𝒘𝒏

Január 26, péntek.
Egyesült Királyság, Woking.

Unottan bámultam Mrs. Smith biológia óráján, és délutáni találkozón kattogott az agyam.

Mivel ebben az évben apával tartok a szezonban, megkértem, hogy elmehessek vele délután a központba, ahol a szezonra készülünk, ott lesz Carlos Sainz, akivel már tavaly találkkoztam, és az újjonc Lando Norris.

– Ennyi lett volna. Jövőhéten találkozunk! –csukta be a füzetét a nő. A füzeteimet betoltam a táskámba, majd behúzva azt kisiettem az ajtón.

A folyosó tele volt a nyüzsgő diákokkal.

Nem voltam az a híres lány, inkább a visszahúzódó. Barátaim nem igazán voltak, nagyon senki nem tudta, hogy kinek a lánya vagyok. Bár alattam van egy lány, Sophia akivel elég jól kijövök. De ennek ellénre nekem ez így tökéletes.

Nagy sóhajjal nyitottam ki az iskola ajtaját, amikor valaki utánam kiáltott.

– Szia csajszi –ölelt meg hirtelen Sophia.

– Szia! Hazamész?

– Még van egy fizikám –sóhajtott. – Úgy utálom azt a tanárt.

– Kitartást. Nekem viszont sietnem kell, fontos dolgom akadt. – Nem kötöttem az orrára, hogy az apám egy örűlt sportba dolgozik és nem is terveztem.

– Fontos? –húzta fel a szemöldökét, amire bólintottam. – Na jó, úgyis mindjárt csöngetnek. Akkor szia!

– Szia, kitartást mégegyszer Mr. Williammel –kuncogtam.

– Köszi –ejtett el egy mosolyt, majd vissza is fordult, én pedig kiléptem a csípős hidegbe. Felkaptam a sapkám, majd elindultam hazafelé.

Miután beléptem a házba, átjárt a meleg minden porcikám.

– Szia apa! Megjöttem! –kiabáltam, bár fogalmam sem volt, hogy itthon van-e a szülőm.

– Szia! A konyhában vagyok! – Levettem a cipőm és a kabátom, a táskámat pedig a kanapéra dobtam.

– Hű, mit főzöl?

– A kedvenced –mosolygott.

– Szuper vagy. Mikor megyünk?

– Négyre.

– És, egyebként jönnek még újjoncok? –vetettem fel.
– Mármint Landón kívűl.

– George Russell és Alex Albon.

Apa és én elég jól kijöttünk. Ő maradt a támaszom, ahogyan én is neki. Együtt, ketten mindent átvészeltünk és ezt sosem felejtem el.

Kiszáradt torokkal néztem a szobám falán csüngő képet, amin hárman vagyunk.

– Sara! Kész vagy már? –hallottam meg apu hangját, amire bágyadtan bólintottam, majd magamre néztrm a tükörbe. Egy narancssárga McLaren-es pulcsit, egy egyszerű fekete farmert és a converset viseltem. Bólintva kostatáltam, egy "jó lesz ez" stílusban, majd leszaladtam a lépcsőn.

– Ha többször is így szaladsz le, ki fogod törni a bokád!

– Apa –néztem rá szigorúan miközben felkaptam a kabátom.