Szeretlek, ez nem kérdés! || Lando Norris ff.

Chapter seven

𝑺𝒂𝒓𝒂 𝑴𝒂𝒊𝒂 𝑩𝒓𝒐𝒘𝒏

Június 30, szombat
Ausztria, Spielberg.

Lando volt az, szólt neki, hogy Isa megállíthatatlanul sír.

Mindannyian tudtuk, hogy nem lesz jobb ha rákérdezünk, így csöndben ültünk a kis padon a hotel előtt és vártunk, hogy Isa megszólaljon.

– Lando, Sara segítenetek kell –állt fel kétségbeesetten. – Carlosnak balesete volt.

– Micsoda? Ugye minden rendben vele? –kérdezte George. – Isa szólalj már meg, kérlek!

– Azt mondták, hogy eszméleten több órája, de nem engednek be hozzá. Nem, nem tudom –rázta meg a fejét.

– Melyik korházba van? Oda kell mennem –mondta feszülten Lando.

– Ha esetleg Zak vagy valaki intézne valamit. Kérlek, Sara, Lando. Segítsetek –esett kétségbe a lány.

– Isa, a legjobb barátomról van szó. Nem élném túl, ha baja esne. Mindent megteszünk addig, oké? –mosolyodott el Lando, bár cseppet sem tűnt magabiztosnak. – Sara.

– Megyek –álltam fel.
– Minden oké lesz, értesítünk, ha tudunk valamit.

– Figyeljetek rá –súgtam Sophiának miután elsuhantam mellette.

Landóval ketten próbáltunk valamit kihozni az egészből, aztán apát is értesítettük Carlosról. Végül ő intézett nekünk valamit, amivel beléphetünk arra az osztályra, de csak is én és Lando.

– De miért nem lett volna elég az egyikünk? –néztem apára.

– Sara, ne akadékoskodj. Így jött össze, bírjátok ki ezt egymással.

– Jó –motyogtam. – Ha bármit tudunk, hívlak.

Ketten indultunk neki a pár órára lévő korhába este nyolckor, én csak bámultam kifelé. Mellettem pedig a kétségbeesett fiú ült, akin meglehetősen látni lehetett mennyire is aggódik Carlosért.

– Lando –szólítottam meg a fiút. – Semmi baj nem lesz, oké?

– De nem veszíthetem el őt.

– Ne beszélj butaságokat, nem fogod. Carlos erős srác, és biztos vagyok benne, hogy semmi komoly –nyugtattam.

– De... –kezdett bele.

– Lando, nincs semmi de. Minden rendben van vele, csak higgy benne. Mindenki azt teszi. Fél órán belül ott vagyunk, ha szeretnél menj be egy benzinkútra igyál egy kávét vagy valami. Tereld el a figyelmed –tanácsoltam, majd a karomhoz nyúltam és megforgattam a karkötőm.

– Énekelhetek? –kérdezte, tudtam, hogy milyen passzban van, nem mondhattam nemet.

– Persze –biccentettem, amire bekapcsolta a rádiót és váltogatta a zenéket. Majd megakadt egynél, és visszahúzódott a kormányhoz.

Tom Odell - Another Love, remix.

Landót egy cseppet sem zavarta, hogy mellette ülök. Csak énekelt. Én is ismertem, és volt, ahol dúdoltam.

Minden dal, amit akár csak egy alkalommal vele hallgattam rá emlékeztet, erre pontosan emlékszem. Amikor a konyhában sütit sütöttünk, ő táncolt rá, én pedig nevetve táncoltam vele.

– Mindjárt ott vagyunk. –zökkentett ki a gondolataimból, amire automatikusan az ablak felé fordultam és letöröltem az arcomról azt az egy-két könnycseppet.