Szeretlek, ez nem kérdés! || Lando Norris ff.

Chapter nine

𝑺𝒂𝒓𝒂 𝑴𝒂𝒊𝒂 𝑩𝒓𝒐𝒘𝒏

Július 1, hétfő.
Ausztria, Spielberg.

– Most komolyan? –kérdeztem ingerülten.

– Ne csinálj ebből nagy ügyet, Sara. Elvégre már nagy lány vagy. Pár órányi repülő utat simán kibírtok! –hajtogatta apa, miután kiderült, hogy itt marad Ausztriában és ketten repülünk ma vissza Wokingba.

– És ha maradunk? És veled megyünk vissza holnap? –vetettem fel egy másik lehetőséget.

– Nekem aztán oly mindegy lenne, de fél óra múlva felszáll onnan a gép és akkor már nincs visszaút –vonta meg a vállát.

– Jó, akkor megyünk ma –néztem a lány irányába.

– Nekem mindegy –tárta szét a karjait.

– Na látod. Addig pakoljatok össze, én még elintézek egy-két dolgot –állt fel az ágyamról.

– Rendben –biccentettem.

Sohasem utaztam még egyedül, és be kell vallanom, hogy a repülés nem a kedvenc részem az egészben. De ez beletartozik a száguldó cirkuszba.

Miután elbúcsúztunk mindenkitől apa kisért ki minket a reptérre, majd ott is hagyott nem sokkal később, mert sietnie kellett.

Csak, hogy a gép nem érkezett. Fél óra múlva felhívtam apát, aki azt mondta utána jár, és mint kiderült a gép fel sem szállt. Azt tanácsolta, hogy menjünk vissza a hotelbe, és akkor még is csak vele utazunk reggel.

Felvettem magamra a pulcsim majd ott hagytuk a váró teremet, de visszapillantottam, hogy nem-e hagytunk ott semmit, eközben pedig neki ütköztem egy idős hölgynek.

– Sajnálom, nem volt szándékos! –kértem tőle elnézést.

– Semmi baj, aranyom. –mosolygott rám, én pedig tovább lépkedtem, amikor kiesett a telefonom a kezemből.

– Na, ez hivatalosan is nem az én napom! –sóhajtottam fel majd felkaptam a telefonom és közlebbről megvizsgáltam, hogy eltört-e. Amikor ismét beleütköztem valakibe. – Bocsánat, egy kicsit figyelmetle... Lando? –lepődtem meg.

– Sara? Sophia? Ti mit kerestek itt? –vonta fel a szemöldökét.

– Te mit keresel itt? Mondjuk szerintem mindannyian repülni akarunk. Mert ez egy reptér –nevettem fel kínosan.

– De az a kijárat –mutatott hátra.

– Tudom. Nem szállt fel a gépünk, szóval megyünk vissza apához –sóhajtottam fel.

– Említette, találkoztam vele az földszinten. De jöhettem velem is ha akartok. Mármint nem muszáj, de én is egyedül megyek most, pedig tudod mennyire parázok. És végülis mindhárman egy helyre megyünk –helyesbített, amiben részben igaza is volt.

– Baj?

– Nekem nem. De ha ennyire gáz akkor el sem jövök –nevetett fel Sophia. – De persze, mehetünk.