Szeretlek, ez nem kérdés! || Lando Norris ff.

Chapter twenty-four

𝑺𝒂𝒓𝒂 𝑴𝒂𝒊𝒂 𝑩𝒓𝒐𝒘𝒏

Szeptember 21, szombat.
Szingapúr, Szingapúr.

Olaszországot kihagytam, sem kedvem sem erőm nem volt oda visszamenni.

Apával sok programot terveztünk amikor otthon volt, sokszor jártam Sophiához és Lilyvel is majdnem napi szinten videochateltem.

Minden szabad napom Landóval töltöttem, voltunk állatkertben, Londonban várost nézni, golfoztunk, moziztunk és minden amit kitalált. Meg persze párszor az ablakomon keresztül közlekedett. Mindketten tudtuk, hogy már nem lehetük csak barátok, de mégsem tudtam mi van köztünk pontosan. Lando nem volt szégyenlős, ahol lehetett megcsókólt. Ami számomra meglepő volt.

Apával néztem Londonban egy lakást, amit már megvettünk. A tizennyolcadik szülinapom pár hét múlva lesz, és tulajdonképpen erre az alkalomra tehető. Eddig teljesen biztos voltam abban, hogy apa mellett kell maradnom anya miatt... De nem lehetek a terhére majdnem tizennyolcévesen. És ő is beleegyezett, ráadásul még így is hetente átmehetek hozzá, bár az út nem pár perc, de London még is London.

Már az albérlet először megfogott, amikor még csak képeken láttam de élőben más volt. Teljesen az én ízlésem szerint volt berendezve, nem egyhangú hanem ahol kell megjelennek a megfelelő színek. Sokkal kisebb mint a wokingi lakás, de nekem pontosan elég.

Pár nappal ezelőtt pedig Lando segített átvinni pár dolgot. Még nem költöztem oda teljesen mert még nagyon sok mindent kell átvinni, de teljesen otthon érzem magam mert annyira otthonos már most. Oly annyira, hogy egy könyvespolcom már megtelt. Helyette a wokingi szobámban alig van már valamim mert azok a dolgok voltak az elsők, amiket elhoztam.

Szóval két szóval, imádom Londont.

– Landooo –rontottam be a fiú hotel szobájába.

– Na –nézett fel a telefonjából.

– Elmegyünk fagyizni? –ültem le mellém.

– Most?

– Hát mikor máskor? Igen, most –nevettem fel. – Vagy nem akarsz?

– De –mosolygott, majd felült mellém, felém hajtotta a fejét és ajkait az enyémnek nyomta. – Amúgy tudod, hogy hiányoztál?

– Amúgy tudod, hogy ma délelőtt találkoztunk utoljára? –néztem rá, majd megigazítottam a felgyűrődött papaya színű gallérját.

– És attól nem hiányozhatsz?

– De, na megyünk végre fagyizni? –vigyordtam el.

Szeptember 22, vasárnap.
Szingapúr, Szingapúr.

– Komolyan? –néztem nevetve Alexre, majd beléptünk a hotel liftjébe.

– Eskü –tette fel a két kezét a feje mellé. – Viccet félretéve, Lily üzeni, hogy reméli meghívod a szülinapodra a londoni lakásodba.

– Nem terveztem még meg, és egyébként nem akarok nagy felhajtást. De üzenem neki, hogy ezt igazán elmondhatta volna hívásban, mert tegnap beszéltünk. És eljöhetne alkalom nélkül is!

– Engem meg se hívsz?

– De, te leszel a második. Ja, azt is üzenem, hogy ajánlom neki, hogy ha jön Londonba és nem látogat meg, akkor haragudni fogok –soroltam fel.