Szeretlek, ez nem kérdés! || Lando Norris ff.

Chapter six

𝑺𝒂𝒓𝒂 𝑴𝒂𝒊𝒂 𝑩𝒓𝒐𝒘𝒏

Június 30, szombat.
Ausztria, Spielberg.

Az időmérő után boldogan sétáltam be Lando konténerjébe, mert negyedik lett, ami nem csak számunkra, hanem számára is nagy öröm lehetett.

A biztonság kedvéért kopogtam, majd vártam, hogy megszólaljon. Mégegyszer kopogtam egyet, de nem hallottam választ, így lenyomtam a kilincset.

– Hahó! –bújtam be, de meglepetésemre nem találtam Landot ott. Miután visszacsuktam az ajtót, egy erős mellkasba ütköztem, majd megpillantottam a göndör hajú fiút.

– Bocsi –kért szinte azonnal elnézést. – Bejössz? –nyitott be, majd a kanapén foglalt helyet, én pedig szintén így tettem.

– Csak gratulálni jöttem. –fordultam felé.

– Köszi –biccentett, majd újra a telefonját bámulta.

– Minden rendben? –kérdeztem aggódva.

– Aha –bólintott.

– Lando, látom, hogy valami nincs rendben –fürkésztem.

– Pedig minden rendben van.

– És ezt higgyem is el?

– Az már a te dolgod.

– Miért viselkedsz így?

– Nem viselkedek sehogy. –felelte, szinte fel sem nézve a készülékéről.

– Azt hittem te más vagy. De azt hiszem, te is ugyanolyan vagy mint a többiek –közöltem vele ingerülten.

Magam mögött hallottam az ajtó csattanását, és titkon reméltem, hogy esetleg utánam jön, de ez nem történt meg.

Másnak ismertem meg. Talán ő is megunt volna, mint mindenki más? Amikor tegnapelőtt fagyit vett nekem, Charlotte buliján mellettem volt, az elejétől kezdve éreztem valamit, valami megfoghatatlant a személyében. De csak álca lett volna? Ahogy viselkedett, mindent felül írt.

De Lando más volt, mint Sophia vagy akár a volt barátaim. Minden perben amit vele töltöttem, valami furcsa, leírhatatlan érzés kerített hatalmába, amit még nem éreztem. Fogalmam sem volt mi az, de tudtam, hogy nem hagyhatom annyiban.

Sem az érzést, sem Landót.

De az érzés egész nap kínzott, így este írtam neki egy üzenetet, amiben leírtam, hogy ha esetleg segítségre vam szüksége, tudja hol a szobám.

Fél óra után kopogás jött az ajtó mögül, de csak Sophia volt, mert ő akkor jött vissza a vacsoráról.

– Milyen volt? –dőltem vissza a kis fotelba.

– Ehető. Te nem mész?

– Most nem vagyok annyira éhes –húztam el a szám. – Na és mizu George-dzsal?

– Semmi, mi lenne?

– Sophia! Valami van köztetek? Láttam én, nehogy félreérsd, George nem az esetem, de tegnap a liftbe nem válaszolt nekem.

– Mi? –vonta fel a szemöldökét.

– Tegnap is megkérdeztem tőle, hogy van-e valami köztetek, de nem volt hajlandó válszolni –rántottam vállat, majd úgy döntöttem hagyom a témát.