Szeretlek, ez nem kérdés! || Lando Norris ff.

Chapter nineteen

𝑳𝒂𝒏𝒅𝒐 𝑵𝒐𝒓𝒓𝒊𝒔

Augusztus 21, szerda.
Egyesült Királyság, Bristol.

Álmosan lépkedtem le a lépcső fokain. Tegnap oly annyira későn érkeztem meg, hogy csak apát tudtam üdvözölni.

– Haló! Valaki itthon van? –kiáltottam, majd ezután megpillantottam az egyik húgom a kanpén.

– Lando! Te mikor jöttél?

– Még tegnap, csak elég későn mert későn indultam –mondtam majd megöleltem Flot.

– Na mesélj, milyen volt Horvátország? –nézett rám izgatottan.

– Fantasztikus –mondtam ki az első szót ami eszembe jutott.

– Bővebben? Sarával minden oké volt? –érdeklődött tovább.

– Megcsókoltam –mondtan ki hirtelen, de úgy hiszem rájött a végkimentelre, mert egyátalán nem mosolyogtam.

– Te hülye! –vágott combon.
– Elfutott, mi?

– Te követsz vagy valami poloskát tettél rám?

– Egyik sem –vont vállat.

– Aha, persze –hunyorogtam gúnyosan, majd a zsebemből kicsúsztattam a telefonom amin tömérdek üzenet volt, de legfelül Sara neve.

Sara: Alszol már?

Hirtelen nem tudtam mire vélni, majd miután megláttam az üzenet elküldésének időpontját, azonnal pötyögni kezdtem.

Lando: Álmodtál? Vagy mi történt? Ha felkeltél hívj fel:)

– Ki az? –bújt a telefonom felé a húgom.

– Senki –zártam le a képernyőt. – A többiek?

– Anya és Cisca boltba, Apa dolgozik, Oliver pedig szokásosan nincs itthon.

– Remek –suttogtam, majd felvillant a telfonomon Sara neve.

– Hm, érdekes. Na szaladj.

– Szia, minden rendben? –vettem fel a telefont, majd a szobám felé kezdtem sétálni a lépcsőn.

– Jó reggelt. Valami olyasmi.

– Flo –szóltam a kanapén ülő lánynak. – csinálsz reggelit?

– Nem!

– Elviszlek a lovardába, elmegyek érted meg elviszlek a mekibe utána.

– Jó, most az egyszer!

– Imádlak! –vigyorogtam rá. – Itt vagyok.

– Látom megy az élet nálatok.

– Valahogy úgy. Na mesélj, mi történt? –dőltem be az ágyamba.

– Hát, ez elég hosszú történet.