S I D E - E F F E C T

▪︎3▪︎

T U L I P Á N

Nem igazán gondoltam volna,hogy meghív ebédelni.Arra pedig pláne nem,hogy tényleg érdeklem.Azt gondoltam,hogy az a nő hozzá tartozik.Ezek szerint nem.Lassan sétáltam be az otthonomba.Azon belül is a konyhába mentem ahonnét anyukám hangját hallottam.
-Hol voltál?-vigyorgott.
-Khm...szóval összefutottam a minap azzal a férfival és mikor mondtam,hogy egy baráttal ebédelek az ő volt.-nagyobb vigyora lett.
-Ez remek Tuli.
-Így gondolod?
-Még szép!Hagyjd,hogy udvaroljon és ha a dolog komolyra fordul akkor,azt csak úgy,hogy szereted és készen érzed magad a dologra.Jó?-mosolygott tovább.Meglepődve figyeltem az anyukámat.-Ne lepődj meg.Nemsokára tizenkilenc éves leszel kicsim.Jobb,ha tudod,hogy nőként kezellek.-bólogatni kezdtem.-Tetszik neked?
-Igen.Nagyon.-bólintottam.-Csak...nem akarom könnyen adni magam.
-Jól teszed.
Bólintottam és segítettem az anyámnak a főzésben.Örültem,hogy ilyen jól fogadja a dolgokat.
A napjaim hamar elteltek az egyetemen.Észre sem vettem,hogy mennyire hiányolom a férfit akivel nemrég olyan jól elvoltam.Mindennap bementem a kávézóba.Volt egy remény bennem,hogy ő is jelen lesz.De eddig sikertelenül vártam.Olyan nyomot hagyott bennem amit fiúk sem hagytak soha...jó vele lenni.
Ez a nap szintén sikertelen volt.Kiléptem a kávézóból a hideg esős időbe.Épp vissza fordultam volna de egy idegenbe ütköztem.
-Bocsánat!-motyogta az idős nő.
-Semmi baj.-hirtelen a nagy adag kávéra néztem.A poháron ennyi állt Spencer.-Elnézést de ismer egy Spencert vagy ön az?
-Oh nem drágám,a főnökömnek lesz a kávé!-mosolygott kedvesen.
-Doug Spencernek?
-Igen.Tán ismeri?
-Igen és beszélnem kell vele.Nem baj,ha magával tartok?-pillantottam a hölgyre aki megrázta a fejét.Reméltem,hogy nem egy másik Doug Spencer a főnöke...
-Nem,dehogy.Itt áll a sofőr az autóval.Jöjjön kedves!-indult meg.Velük tartottam egészen egy felhő karcolóig.Azon belül is a legfelső emeletre mentünk.-Nos ha már bemegy Mr.Spencerhez bevinné a kávéját?-adta át nekem.
-Persze.-mosolyogtam.
-Egyenesen az az ajtó!-bólintottam és mentem a hatalmas ajtó felé.Az ajtón volt egy névtábla.
Douglas Spencer.Vezérigazgató.Mi?
Kopogtam.
-Jöjjön!-kiáltott ki.Bátortalanul benyitottam és beléptem a gyönyörű irodába.Igen.Jó Douglas Spencerhez jöttrm.Ő nekem háttal ült és úgy tűnt az esőt nézi.Az ajtót becsuktam és közelebb mentem.A kávét az asztalra helyeztem és vártam,hogy megforduljon.Nem tette meg.Kerek három percet ácsorogtam.-Még mindig itt van?-fordult meg mire elkerekedtek szép szemei.-Miss.Prescott!-állt fel vigyorogva.Elmosolyodtam.
-Itt van a kávéja.Remélem nem zavarom.
-Sosem zavarsz.Rég láttalak.Tán szebb vagy,mint amire emlékszem.
-Én is téged.Kerestelek csak...nem tudtam,hogy érhetlek el.Aztán megláttam a kávés poharat....és...most itt vagyok.-a blúzom kicsit már rám tapadt ahogy minden más is kezdve a hajammal.Szörnyen fáztam de egyszerűen látni akartam.Látni,mielőtt valaki más lesz a helyemben.Pedig biztosan nem sokáig leszek én az a lány akivel találkozik,ő tökéletes én pedig tökéletesen az ellentétje...
-Oh édesem most akkor számot cserélünk.-indult meg az iroda végébe ahol egy sötét barna komód helyezkedett el.Alulról kivett egy fekete Nike pulóvert.-Ezt vedd át gyönyörűségem,mert megfázól.
-Köszönöm.-mosolyodtam el.Oh ez a pasi...
-Elfordulok.-tette meg.Gyorsan kaptam le a blúzomat és vettem fel a meleg pulóvert.
-Készen vagyok.-megfordult és elmosolyodott.
-Egyébként...Tulipán a nevem.Ne hívj Miss.Prescottnak.Tegezz.
-Jól van Tulipán.-mosolyodott el jobban.Úristen....a gyomrom teljesen kiakadt...a kis valamik repülnek.-Nem akarsz leülni?-nevetett fel miközben feltűrte az inget a karján.
-De persze.-foglaltam helyet.-Mi volt veled mostanában?Nem voltál a kávézóban.
-Ennyire figyeltél?
-Nem.Csak...feltűnt.
-Oh értem.Nos sok dolgom volt.Az embereim hoztak nekem kávét.Ennyi az egész.-felállt és mögém sétált.A vállamra simította a kezét és a fülemhez hajolt.-De nekem is hiányoztál Tulipán.Hogy teltek a napjaid?
-Unalmasan.
-Holnaptól nem fogsz unatkozni.Elmehetünk,ahova csak akarsz.Rendben van?
-Rendben.-fordultam felé és felnéztem az arcára.Egy darabig néztük egymást.Olyan gyönyörű ez a férfi és okos,művelt....annyira más.Biztos igazi?
-Khm...haza vigyelek?
-Igen.-álltam fel.Egybe simultunk,mint két tökéletes lap.Hirtelen csúsztatta a derekamra a kezét és közel tartott magához.Egy hirtelen ötlet vezérelt mikor átöleltem a nálam magasabb férfit.Nem habozott vissza ölelt engem.Csak ott ölelkeztünk,mint akik szerelmesek...közben fogalmam sem volt arról,hogy mi az a szerelem.Az ölelése egy olyan űrt töltött meg,amiről eddig azt sem tudtam,hogy létezik.Tudom,hogy furcsa ez a hirtelen ölelős sztori...de jó érzés.
-Ölelnélek akár reggelig,de azt hiszem haza kell érned.Besötétedett.-súgta a fülembe.
-Igen.Igaz.-az ölelésnek vége szakadt.Felkapta a zakóját és engem átkarolva kísért le egészen a kocsijáig.
Ott beszálltunk hátra és hagytuk,hogy a sofőr vezessen.Megadtam a címemet.Legalább Doug tudja,hogy hol keressen.
Hául csend volt.Néztem a kezét és az arcát.Meg azt ahogy nézi az elsuhanó tájat.
-Holnap láthatlak?-pillantott rám.Hevesen bólogatni kezdtem.
-Akkor jó.Felvehetlek reggel?Elviszlek az egyetemre.
-Holnap nincs órám.
-Akkor viszlek reggelizni.
-Tudok egy jó helyet.
-Remek.-mosolygott.Hamar leparkoltunk a ház elé.-Holnap nyolcra itt leszek érted virágszál.-csókolt a fülem mögé.Elmosolyodva néztem a szemébe.Közel maradt.Az orrunk konrkétan összeért.Végig simítottam az arca élén.
-Holnap látlak.-nyomtam egy csókot az arcára és hamar kiszálltam.
A felhők felett éreztem magam az összes pillanattól amit kettesben tölthettem Douggal.De valami nem stimmelt.Azonnal kell vennem valami szépet holnapra.Én olyan lány vagyok aki csak úgy van.Nem szépítem túl magam sosem...de most eljött az idő,hogy többet foglalkozzak a külsőmmel.
Bementem a konyhába ahol Roberta mosogatott.
-Rob nem láttad aput?
-De láttam kicsi szívem,nézd meg a tárgyalóba.-bólogatni kezdtem és már szaladtam is be.Az apukám a laptop előtt ült és szerződéseket olvasott.
-Szia Tuli gyere be.-rám sem nézett.Tudta,hogy én vagyok.Anyu már lerohanta volna,hogy Jon!Jon!Én csak bejövök csendben.
-Apa kérhetek valami apróságot?-dőltem az asztalnak.
-Mondjad kincsem.-pillantott rám.
-Szóval már rég vettem új ruhákat és...gondoltam,hogy...volna kedved elvinni engem...most...vásárolni.
-Mi a baj a régebbi ruháiddal?-tette le a papírt.
-Csak szeretnék egy pár újat,mert szeretnék öm...más stílust.
-Milyen mást?Nagyon szép vagy így.Semmi baj ezekkel a ruhákkal Tulipán.-motyogta.Nem érti...
-Igen apa.Csak szeretnék egy kicsit más lenni.
-Ne akarj más lenni Tulipán.Légy önmagad.-a hangja kissé mérgesnek tűnt amit nem értettem.Eddig sosem volt gond,ha akartam venni valamit.Rám nézett és sóhajtott.-Sajnálom csak fáradt vagyok édesem.Persze menj csak vásárolni.De ha nem baj én inkább még ezeket átnézem azután pedig alszom.
-Okés.Anyu?
-Anyu alszik.Elfáradt.Bent volt a kiadóban ma.-bólintottam.
-Szereted anyut?
-Hogyne szeretném anyut?-nézett rám meglepődve.-Anyu a mindenem.Meg te.-bólintottam.-Már huszonegy éve anyád a mindenem Tulipán.Miért kérdezel ilyeneket?
-Nem csak...csak majd egyszer azt akarom,hogy valakivel ilyen kapcsolatom legyen.Mint ami neked van anyuval.Azt,hogy bolondultok egymásért pedig eltelt huszonegy év.-elmosolyodott.
-A férjed majd imádni fog.Ha nem akkor megverem.-nevetett fel.Én is felnevettem.Apa a tárcájából kivette a kártyáját.-Vegyél valami szépet csillagom.
-Köszi apa.-mentem oda és megpusziltam az arcát.
-Fisco elvisz.-bólintottam.
-Majd ha hazaértem szólok.
-Jólvan kicsim.-elmosolyodtam és kisiettem a lakásból.Apa smst küldhetett Fisconak,mert az már az autó mellett várt.
Még mielőtt a kedvenc boltjaim bezártak volna beszereztem egy pár új göncöt.Otthon benéztem a szüleimhez akik már aludtak így inkább felmentem és én is aludni tértem.

♡Szép napot mindenkinek!♡