S I D E - E F F E C T

▪︎16▪︎

D O U G L A S

-Nem.Doug.Kérlek.-suttogta Tulipán és a kezem szorította.
-Nem.Most hagyj kérlek.-álltam fel.Még mielőtt utánam jött volna kiigyekeztem.
De utánam jött.
-Nem érdekel az apám szava!Veled leszek örökké és tovább!Szeretlek!Csak te számítasz nekem egyedül.-sírt fel és a kezem után kapott.
-Tulipán!-fordultam meg.-Nem.Ez nem ilyen egyszerű.Ne akarj család nélkül lenni.Nem akarom,hogy miattam ez történjen veled.
-Nekem te vagy a családom Doug.-könnyei áztatták a gyönyörű arcát.Megráztam a fejem.
-Azt sem tudod,hogy ki vagyok.Nem szerethetsz.Ég veled.-indultam meg.
-Miről beszélsz?!?Úgy ismerlek mint a tenyeremet!Te vagy a legjobb ember akivel valaha találkoztam!Csak kérlek ne hagyj el engem!-a zokogása nem segített.Az utcán elmenő emberek érdeklődve néztek ide míg én csak beszálltam az autóba és eltűntem a helyszínről.Még mielőtt könnyet hullathattam volna megtöröltem a szemem.
-Minden rendben uram?-érdeklődött a sofőröm.
-Nem de az mindegy.-legyintettem.
Másnap az első dolgom volt megszüntetni a munkálatokat Jonathan Prescott számára.Kapott egy visszautasító emailt.Rám soha többé ne számítson.Ha az utolsó ember lenne a földön akinek épület kéne,akkor sem dolgoznék neki.Egy dollárért sem.Nem is fogok.
Nem beszéltem Tulipánnal.Bár ő folyton üzent nekem én egyszerűen képtelen voltam megnézni és válaszolni.Miért?Mert jobb,ha elfelejt.Nem akarom összeugrasztani a szüleivel.Neki egy olyan fiú kell aki korban közel áll hozzá és az apja is támogatja a kapcsolatukat.Ez a fiú nem én vagyok.Meg persze nem is én leszek.
Egy hét hamar eltelt.Azután pedig még egy.Nem voltam a városban.Az egyik régi barátomnál húztam meg magam aki visszatért Long-Islandre.Még az egyetemen lettünk jóba.Persze kiöntöttem neki a szívemet.Örültem,hogy a felesége és a kis gyereke elvislenek engem.
Az egyik reggel a tájat figyeltem az ablakból miközben az egy éves kislányt fogtam.Nemrég sírt a szobájában ezért inkább kihoztam és ringatni kezdtem.Nem akartam,hogy a barátaim felkeljenek hajnali ötkor erre az édes kisbabára.
Ittam már egy kávét is de a havas tájat figyelve csak egyre álmosabb lettem.
Leültem a kanapéra és hagytam,hogy a mellkasomon aludjon az apróság.Hirtelen eszembe jutott Tulipán...és az,hogy mennyire akartam,hogy ő legyen a gyerekeim anyja.Meg az is eszembe jutott,hogy vajon mit csinálhat most.
A nagy gondolat menetemből a kisbaba zökkentett ki.Ébredezni kezdett és édes hangokat adott ki.
-Jó reggelt!-mosolygott a barátom.Chris ide jött és leült mellém.
-Neked is.-a kislány az apja felé emelte a kezeit aki átvette tőlem.
-Mióta vagy ébren Doug?
-Öt óta.Boo felkelt.
-Jaaa,kösz haver.-mosolygott.Elmosolyodtam és megráztam a fejem.-Jobb?
-Mi?
-Tudod.
-Nem.Csak jobban hiányzik.Az első aki tényleg szeretett.
-Mi is szeretünk haver.Sose felejtsd el.Most,hogy újra vissza tértem.Majd többet találkozunk.De ha szereted ezt a lányt akkor keresd meg és tegyél érte.Doug ne add fel!Nem adhatod fel!Bár tudom az elején nem ez volt a fő célod...de...látom,hogy szereted.
-Ugyan....én...
-Semmi én!Douglas szerelmes vagy.Én pedig boldog,hogy szerelmes vagy.Muszáj megszerezned.
-De az apja.
-Kit érdekel?Szarjátok le.Ha szeretitek egymást ez nem állhat közétek.
-Tudom...-sóhajtottam és megsimogattam a kislánya göndör haját.-Tulinak is ilyen a haja.-a barátom csak felnevetett.
-Szerezd vissza a hölgyikét.
-Bizony.Ha lehet azonnal.-jött ki a szobából a felesége is.-Pont most megyek New yorkba egy pár dologért Doug,szóval....elvihetlek.-vigyorgott mindenttudóan.Felnevettem és a szobámba igyekeztem ahol átöltöztem és elraktam a cuccaim.
Mielőtt elmentem sok puszit kaptam az egy éves apróságtól.Meg egy atyai váll veregetést a legjobb barátomtól.
Na meg egy anyai lecseszést a felesegétől amiért nem írtam szerelmes levelet a nőnek akit szeretek.A kocsiban megfogalmaztam azt a szerelmes levelet.

Azt hiszem elszúrtam.De nem úgy ahogy általában elszúrják,hanem olyan angolosan szúrtam el.Elmenekültem tőled pedig veled kellett volna maradnom.Tudom,hogy mi ketten úgy passzolunk mint a mágnes.Ez tény.Az angolos távozásom oka egy dolog volt.A család.Én tudom igazán milyen család nélkül.Az egyedül töltött szülinapok,az egyedül töltött karácsonyok....az árvaházban töltött magányos napok.Én tudom milyen az mikor az ember igazán a családja nélkül van.Tulipán sajnálom,hogy azon a napon hagytam,hogy sírva egyedül maradj.Tudnod kell,hogy teljes szívemből szeretlek.Nem úgy ahogy alapból szeretik az emberek egymást,hanem olyan őszintén és mélyen ahogy csak nagyon ritka emberek szeretik egymást.Azok akik nem tapasztaltak ilyet.Nos édesem én képes leszek szembe szállni az egész világgal érted.De először csak azt kérem,hogy bocsáss meg nekem.

Nem tudom mennyire lett szerelmes levél.Szerintem semennyire.Sosem írtam azt.Viszont azt tudom,hogy ez egy őszinte levél.Mert szeretem.Mert vele akarok lenni és mert ő az egyetlen ember aki megérintett mielőtt a bőrömhöz ért volna.Azt hiszem ez a vakulásig szerelem.
Ha szerencsém lesz ő nyit ajtót.
Ahogy kitett engem Daria azonnal felmentem a lépcsőn és kopogtattam.Az ajtót Roberta nyitotta ki.
-Oh Doug!Csak,hogy elő kerültél fiam!Hallottam mi történt.A szülök nincsenek itthon...ahogy Tuli sem.
-Hol van?
-Moziba ment egy ismerőssel.
-Melyik mozi?
Miután Roberta lediktálta a címet taxiba szálltam és egyenesen oda mentem.Nagy meglepetés ért mikor őt szúrtam ki.Egy fiúval jött ki.Unottan meredt maga elé.Mikor engem meglátott meglepődött és megállt.A szeme alatti karika elárulta,hogy mennyit aludhatott.Csak állt és bámult rám....Tulipán...

♡Szép napot!♡