SzJG után/2 <Befejezett>

Hetedik fejezet

Minden oké

Április 10 (szer) 3448 szó

Még mindig teljesen ledöbbenek, ha a tegnapra gondolok, alig tudom elhinni. Jó, lehet az is az oka, hogy soha nem visszük túlzásba a szülinapokat meg semmit, ezért is lepődtem meg teljesen ezen az egészen annyira főleg.

Mert az oké, hogy a kocsit és az utat apával közösen fizette - mint később kiderült -, de basszus attól még kifizetett egy egész napos VIP részleget, vett nekem egy olyan eszméletlen jó fotóalbumot, amivel önmagával nem is lenne baj, ha éppenséggel még nem kapok hozzá egy kocsit is....

- ezeken merengtem megint, miközben az ágyon ülve bambultam ki a fejemből és vártam vissza Cortezt, aki körülbelül 10 perce ment el megrendelni a reggelit.
Mivel nem rég ébredtünk csak fel, én nagyjából 20 perce, így lusta voltam mindenhez, csak néztem az ablakból az autókat, a járdán sétáló emberek, éppenséggel az égen repkedő madarakat.

Bambulásomból a telefonom csörgése zökkentett ki, mire összerezzentem, majd nyújtózkodva felkászálódtam az ágyról és elvettem az asztalról a telefont amin anyám neve virított.
Akire most nagyon haragszom, mivel tegnap még arra se méltatott, hogy egy üzenetet küldjön nekem, hogy "Hello kislányom, élek még, és amúgy Isten éltessen." SEMMI. Mindenki felköszöntött. Mindenkivel beszéltem pár szót este, mert ugye napközben nem voltam telefon közelben. Még Cortez szülei is írtak, de ő nem. És ez nagyon szarul esik.

- Drága anyukám.- szóltam bele a készülékembe unott hangon.
- Szia kislányom. Hogy vagy?- köszönt nekem boldogan, én meg fel-alá kezdtem járkálni annyira... annyira az idegeimre megy.- Nagyon boldog születésnapot Kincsem, remé-
- Milyen kár, hogy az tegnap volt.- szakítottam félbe, miközben az ajtó ki- és be csukódását hallottam, úgyhogy odakaptam a fejem. Cortez érdeklődve nézett rám, kezében egy nagy tálcával, de amikor látta, hogy ideges vagyok, lerakta a szekrényre és egy lépéssel közelebb jött.
- Igen tudom Reni ne haragudj, csak- elakadt, és egy nagyot sóhajtott- csak sok dolgom volt.- fejezte be végül. Gondoltam. Tipikus. Mostanában mindig ezt csinálja, mindig sok dolga van és bármit kérdezek nem mond semmit.
- Annyira, hogy egy sms-t se tudtál írni?- vontam fel a szemöldököm miközben a már-már előtörő könnyeimet próbáltam visszafojtani.
- Reni, örültem, hogy az ágyba jutottam. Ne haragudj, jó?- kérte.- Tényleg sok dolgom volt, így is alig aludtam, ha tudta-
- Jó, nem érdekel, azt csinálsz amit akarsz! Nem kell magyarázkodni!- szóltam bele a telefonba kicsit talán túl durván.

Corteznek is feltűnt, hogy eléggé ki vagyok borulva, egyből oda jött hozzám, a kezével végig simított a szabad karomon, majd összekulcsolta a kezünket. Ettől egy picit lenyugodtam és hálásan mosolyogtam rá.
- Tényleg sajnálom Reni. Szia.- köszönt el sóhajtva.
- Szia.- köszöntem el semlegesen, kinyomtam a hívást majd az ágyra dobtam a telefonom és egy nagy sóhaj után Cortezhez fordultam.
- Minden oké?- kérdezte az arcomat fürkészve miközben elengedte a kezem és átölelte a derekam.
- Persze.- erőltettem magamra egy mosolyt majd a mellkasába temettem az arcom és mélyen beszippantottam az illatát.
- Biztos?- tolt el magától, mire beharaptam a szám és bólintottam. Felvonta a szemöldökét mert ez a két cselekedet, kizárja egymást így ismét bólintottam, de nem lehetett túl meggyőző Cortez arckifejezéséből megállapítva.
- Igen, minden oké.- biztosítottam de ő elég gyanakvóan méregetett még mindig.
- Ne nézz már így rám!- csaptam meg a karját duzzogva, mire ő csak elnevette magát.- Mondom, hogy semmi bajom. Együnk!- tereltem el mostmár a témát, és elmentem a tálcáért a szekrényig. Ami volt körülbelül kemény 2 méter.

- Oké, hiszek neked.- mondta nevetve majd leült mellém az ágyra, miközben én éppen a reggelimmel küzdöttem. Tojásrántotta, bacon és zöldségek. Cortez már rég megette a sajátját, sőt Ricsivel is beszélt azóta.
- Miért is?- néztem rá tele szájjal, de aztán rögtön visszafordultam a kaja felé és nekiálltam megenni az utolsó darab bacont.
- Egyszerű. Csak egy kis ész kell hozzá.- kopogtatta meg a halántékom, mire nekem elkerekedett a szemem, leraktam a kezemből mindent, gyorsan megtöröltem a szám és kezem egy szalvétával, majd leraktam az ölemből a tálcát és teljes testemmel Cortezhez fordultam.
- Igen?- kérdeztem kislányos hangon, nagyokat pislogva, mire Cortez elnevette magát.
- Ez aranyos.- jegyezte meg egy félmosoly kíséretében, majd kisimított egy tincset a hajamból.- Egyébként azért mert köztudott, hogyha ilyen nagy beleéléssel eszel, megfeledkezve minden másról, akkor semmi bajod.- mosolyodott el.
- Ez nem igaz.- hárítottam kipirosodott arccal.- Nem is szoktam.
- Dehogynem.- vágott vissza.
- De nem is.- kontráztam azonnal.
- De igen.- kontrázott a kontrára, és láttam rajta, hogy mindjárt elneveti magát.
- Uhhh.- fújtattam, miközben morcosan kinyújtottam rá a nyelvem, amire felnevetett.
- Na látod, hogy úgy van ahogy mondom?- fogta meg a csuklómat és húzott magához.
- Nem. Nem úgy van, csak nincs kedvem veszekedni.- vigyorogtam rá, mire hitetlenül megrázta a fejét és megcsókolt.