SzJG után/2 <Befejezett>

Tizenkettedik fejezet

Mesélj

Április 20. (szom) 1996 szó

Tény s való, hogy nehéz egy kisgyerekkel. Még úgy is, ha szinte csak otthon vagy vele és óvod mindentől.
De akkor mit mondjunk arra, ha átrepültünk velük egy kontinens felett, úgy, hogy még alig múltak egy hetesek. Például azt, hogy sokszor tőlünk zengett a repülő, mert egyszerűen nem tudtak megnyugodni a kicsik. Bármit csináltuk, egyszerűen nem nyugodtak meg. A többi utas szerintem már a pokolba kívánt minket, akkora zajt csaptunk, de egyszerűen nem működött semmi.
Végül Corteznek sikerült lenyugtatni őket lényegében annyival, hogy ringatni kezdte őket, és dúdolt nekik. Erre a látványra a szemem a kétszeresére nőtt, majd széles mosolyra húzódott a szám, hiszen ez eszméletlen aranyos volt. És alapból soha nem gondoltam volna, hogy ilyen történne, úgyhogy ez is plusz öröm volt. Cortez vállára hajtottam a fejem és mosolyogva néztem, ahogy a kicsik lassacskán elaludtak attól, ahogy az Apukájuk dúdolt nekik. Nagyon édes volt. Innentől konkrétan leszállásig nem keltek fel, ami azért is meglepett, mert az még nagyjából hat-hét óra volt. De igazából nem bántam. Így Cortezzel végig beszélgettük az utat.
Aztán reggel, körülbelül fél hétkor szálltunk le a géppel, és miután Cortez összeszedte a csomagjainkat, elindultunk a kijárat felé. Ahol ha minden igaz, akkor Anyuék és Cortez nagyszülei fognak várni minket. Szerencsére nem volt sok cuccunk, mert mivel eredetileg nyaralni mentünk Dubaiba, így csak egy-egy bőröndöt vittünk, ugye a kicsiknek hozzá jött egy sporttáskányi holmija, tehát három volt összesen. Én vittem kenguruban a kicsiket - ilyen elől- hátul használható, iker hordozó -, Cortez meg a cuccokat hozta.
– Várj egy picit– torpant meg egyik pillanatban, mire értetlenül fordultam felé. Éppen a telefonján nyomkodott valamit, aztán összeráncolta a szemöldökét, és pötyögött tovább.
– Nem megyünk?– billentettem oldalra a fejem.–Meg kellene keresni a...
– Te viccelsz?– szakított félbe Cortez azzal, hogy felvette a telefont. Nem hallottam, hogy kivel beszél, de annyira most nem is érdekel. Induljunk máááár!
– ......
– Minek? Messze laktok ti is, de ők aztán főleg– na ezt már tényleg nem értem.
– ..... .......
– Nem, dehogy. Csak felesleges volt– mondta Cortez sóhajtva.
– ..... ..... ......
– Nem tudom– mondta vállat vonva, majd rám pillantott. Eltátogtam neki, hogy "mi az?", mire feltartotta a mutatóujját. Okés, akkor várok. Ha te mondod.– Lehet. De őszintén szólva, nem hiszem– szólt bele újra a készülékbe.
– ..... .... ........ ...
– Tudom, persze. Kösz– biccentett, mintha ezt látná az is, aki a készülék túloldalán van.
– ....
– Alap– nevette el magát.– Oké, akkor én mentem, úgyis mindjárt találkozunk. Csá!– köszönt el, majd a zsebébe süllyesztette a telefonját, felvette maga mellől a cuccokat, és lassan elindult. Én is utána indultam, és minden erőmet be kell vessem, hogy ne kérdezzem meg, hogy kivel beszélt az előbb.
Mint akinek feltűnt a dolog, elnevette magát.
– Ricsiék és Dave-ék is itt lesznek– mondta, mire felvontam a szemöldököm.– Vagyis már itt vannak– pontosított szórakozottan, miközben a jobb oldalamra mutatott. És tényleg itt voltak. Virág, Kinga, Ricsi és Dave. Na meg ugye anyuék és Cortez nagyszülei, de róluk tudtam, úgyhogy az nem számít. Hitetlenül elmosolyodtam, majd felnevettem. Amire persze a rajtam csüngő Zétény nyöszörögni kezdett.
– Bocsi édesem– kuncogtam, miközben megsimítottan az arcát, de nem lett jobb.– Hé! Nehogy most kezdj el nekem sírni!– Hogy megnyugodjon rugóztam a lábammal, de nem. Éhes nem volt az biztos, mivel pont miután leszálltunk azután megetettem őket.
– Na, mi a baj?– lépett mellém Cortez, kezét, hátul a másik kicsin tartva.
– Nem nyugszik meg...– néztem fel rá kétségbeesetten.
– Semmi baj, mindjárt megnyugszik– simított végig a karomon, majd a gyerekek táskájában kezdett el kotorászni. Elővett belőle egy rágókát, majd odaadta a kicsinek, de az csak eldobta a kezéből és jobban sírni kezdett.
– Nem kell neki! Miért nem kell neki? Mi baja van?– kérdeztem a sírás határán.
– Kicsim– simított ki az arcomból egy tincset Cortez.
– Figyelj, semmi baja nincsen, csak nincs kedve hozzá– mosolyodott el, mire egy nagyot sóhajtottam, hogy nyugtassam magam, majd bólintottam.
Már egész sokan néztek minket, sőt, anyuék is felfigyeltek a gyereksírásra. Egyből felpattantak és megindultak felénk. Cortez közben előszedte a cumisüvegét is a kicsinek.
– Ágh, sziasztok!– lépett hozzánk anyu, Virág, Kinga és Ricsi mosolyogva. Én nem tudtam, egyszerűen nem bírtam válaszolni, de szerencsére Cortez megelőzött. Mondjuk anyának valószínűleg amúgy sem valami kedves dolgot mondtam volna az elmúlt hónapokra visszatekintve, úgyhogy nagyon örülök, hogy nem tudtam megszólalni.
– Sziasztok– mosolyodott el Cortez, miközben elkezdte etetni Zétit.
– Ohh, édes jóistenem, de gyönyörű gyermekeitek vannak!– mondta anyu elérzékenyülve, miközben végigsimított Zétény buksiján.
– Igen, azok!– bólintott, egy óriási mosollyal az arcán.
Viszont ebben a pillanatban, a kicsi ellökte magától az apja kezét, és hangosan sírni kezdett. Nem volt éhes sem...
– Ez se jó neki!– pánikoltam.– Látod, csak sír..–mutattam, már-már könnyezve a kicsire.– Nem segít semmi. Nem...
– Hé!– fordította maga felé Cortez az arcom.
– Nyugi! Semmi baj nincsen! Vegyél egy nagy levegőt!– mondta, majd ő is ezt tette, utalva arra, hogy utánozzam. Lassan beszívtam a levegőt, de elsőre nem tudtam benn tartani, annyira stresszeltem.
– Újra– kérte a szemembe nézve, majd beszívta a levegőt. Lehunytam a szemem, és lassan vettem a tüdőmbe a levegőt. Sikerült.– Oké. Most lassan engedd ki!– kérte. Lassan elkezdtem kifújni a levegőt a tüdőmből, de annak így is csak szaggatottan sikerült távoznia onnan.– Most jobb?- kérdezte, mire kinyitottam a szemem és lassan bólintottam.
– Szuper– sóhajtott Ricsi, majd Cortezre nézett. Valami mindkettejük arcán átsuhant, de nem tudtam rájönni, mi volt az. Annyi biztos, hogy amikor a barátnőimre néztem, akik szintén egymással beszéltek, csupán szemkontaktussal, akkor az ő tekintetükből is szinte ugyanazt tudtam kiolvasni. És nagyon nagyon zavart, hogy nem tudtam, mi az.