SzJG után/2 <Befejezett>

Huszonegyedik fejezet

Megígértem magamnak

Lesokkolva fogtam a kezemben a lapot, nem tudtam sírjak, vagy nevessek. Egyszerűen képtelenségnek tűnt az a sok zagyvaság, amik össze voltak hordva nekem azon a lapon, viszont az miatt eléggé bizonytalannak tűntem, mivel anyakönyvi kivonat is volt hozzá csatolva, ami egyértelműen kimutatta azt, ami feketén-fehéren írva volt.

– Ez...– néztem fel a lapokból, miközben az ölembe ejtettem a hozzá tűzött plusz bizonyítékot.– Ez komoly? Az a lány...– Cortez gyorsan bólintott, és közbevágott.
– Igen. Tudom, hogy ez szinte hihetetlen, de ott van minden. A lány apasági tesztje, ami kimutatja, hogy nem az az ember az apja aki nevelte, beszéltem az anyjával is, és ő is nagyon sok dolgot mondott, ami megcáfolta a "lánya" – mutatott idézőjelet. Eszméletlen gyorsan hadart, fel se tudtam fogni teljesen amiket mondott, viszont nagyon próbálkoztam– össze-vissza hazudozott nekünk. Tudom, felvetődik benned az a kérdés, hogy miért mártja be a saját lányát, de erre lényegében ha belegondolsz...
– Várj már!– szakítottam félbe a fejemet rázva.– Ezeket értem, de...– sóhajtottam és nagyon rosszul éreztem magam, hogy még most sem hiszek neki–... de honnan veszed?– kérdeztem, mire a hajába túrt. Tudtam, hogy ezek alapján és az alapján, amilyen hangulatban ő ide jött, ezer százalék, hogy most igaz amit mond. Viszont egyszerűen nem ment, nem tudtam úgy hinni neki, hogy nincs kézzel fogható bizonyíték. Kellett az, hogy legyen ami százszázalékosan biztosít. Egyszerűen kellett, rosszul éreztem magam miatta, mert láttam rajta, hogy most tényleg őszinte, de egyszerűen már nem mertem hinni neki. Féltem, hogy megint pofára esek.

– Nézd– kezdte.– Tudom, hogy most nem tudsz hinni nekem...– Nem fejezte be a mondatot, csak kihúzott a zsebéből egy borítékot, amit miután nekem átadott, hátrébb ment pár lépést.– Ebben benne van– utalt rá, mire erősen az ajkamba harapva kibontottam a borítékot, és kivettem a benne lévő lapot majd mivel félbe volt hajtva, kinyitottam, és magamban olvasni kezdtem. Már a második mondatnál levágtam, hogy mi ez, úgyhogy idegesen harapdáltam a számat, majd amikor a nekem érdekes részre értem, a szívem kihagyott egy ütemet, és egy pillanatra lehunytam a szemem, hogy összeszedjem magam.

– A húgom...– mondta halkan, mire rákaptam a tekintetem. Ő csak kifújta a levegőt, majd lehunyta a szemét. Látszott rajta, hogy nagyon nehezére esett kimondani a szót. Feszülten a hajába túrt, közben engem figyelt. Várta a reakciómat, én viszont nem tudtam mit mondjak. Szinte sajgott az agyam a most szerzett információktól, és mérlegeltem, hogy vajon mennyire lehet igaz. Mármint oké, ez egy DNS teszt, szóval igazándiból kilencvenkilenc százalék a valószínűsége, hogy helytálló, de én valamiért mégis abban reménykedtem, hogy ez egy tréfa. Főleg Cortez miatt. Mert ha igaz, az neki rányomja a bélyeget arra, hogy milyen a viszonya a szüleivel.

Tudtam, hogyha igaz, akkor azt én soha nem fogom tudni megbocsátani magamnak, szörnyű bűntudatom lesz, sőt igazából már most is kialakulóban van, pedig nem nagyon tudok semmit. Ami meg azt a Katicát illeti... fel fogom repíteni a Marsra, és komolyan mondom, semmi nem állíthat majd meg. Nem fog érdekelni semmi!
– Ez... ez ugye valami nagyon rossz vicc?– kérdeztem erősen a számba harapva, mire Cortez egy nagyot sóhajtott és megcsóválta a fejét. Tisztán láttam rajta, hogy rohadtul nem tetszik neki sem ez a helyzet. Megértem. Nem is lennék most a helyében.
– De... de hogyan? Hogy lehetséges ez? Mikor? Jaj istenem, úgy sajnálom!– elcsuklott a hangom és lerogytam az ágyra.
– Hé!– lépett közelebb azonnal.– Semmi baj! Anyám hibája az egész! Ő titkolta, hogy van egy féltesóm– vont vállat, mire egy pillanatra döbbenten néztem rá.– Meg hát Katica sem volt a legártatlanabb, de így utólag...– sóhajtott egyet.– Túlzás, hogy megértem, de nem vetem meg érte– magyarázta.– A lényeg, hogy neked nem kell semmit sajnálod!