SzJG után/2 <Befejezett>

Huszadik fejezet

Csak hallgass meg!

Június 25. (Csüt)

Olvasás, írás, és a gyerekekkel való foglalkozás. Körülbelül ennyiből állt az első pár napom apánál, miután hajlandó voltam kilépni a szobámból. Aztán fokozatosan egyre több mindent csináltam. Bevásároltam, Kinga elrángatott magával több helyre is, illetve apával és a gyerekekkel gyakran elmentem a parkba.

Cortezzel a szakítás után egy hónappal volt az első találkozásunk, addig nagyjából úgy kerültem mint a pestist. Igaz, az a találkozáskor sem önként volt, csak senki nem szólt, hogy jön a gyerekekhez, és nem volt időm elmenni. Mondjuk hiába próbált velem beszélni, és mondani valamit, én visszagondolva, úgy bepánikoltam, hogy egyszerűen a kezébe nyomtam a gyereket és futólépésben kisiettem a szobából, majd a házból is.

Most ott tartunk, hogy tegnap fejeztem be egy újabb könyvet, ami a szakításról szól - khm... könnyű arról írni ami megtörtént veled. Konkrétan ömlenek belőled a szavak -, elvittem a kiadóhoz, ahol kedvesen közölték is velem, hogy már éppen ideje volt egy újabb könyvnek. Csak bólogattam, majd indultam haza, útba véve egy kávézót, ahol vettem reggelit és kávét magunknak, aztán siettem is haza a kicsikhez.

– Megjöttem!– kiáltottam, mire apu kidugta a fejét a nappaliból és lepisszeget.
– Halkan! Alszanak a gyerekek– Odajött hozzám, majd egy puszit nyomott a homlokomra, majd leült a pult mellé az egyik székre, én pedig elővettem két kistányért és kiraktam rá a sütiket, majd poharat kezdtem keresni, mivel a szokásos helyükön egy sem volt.
– Hová lettek a poharak?– fordultam hátra a vállam felett.
– A mosogatógépben.
– Mindegyik? Jó, mindegy akkor isszuk ebből– Kiemeltem a zacskóból a papírpoharas üdítőket, leültem apu mellé, majd az egyiket elé csúsztattam.
– Köszönöm. Egyébként– kezdett el beszélgetni– hol voltál eddig? Ne mondd, hogy csak a kávézóban.
– Kiadóban– vontam vállat, miközben leharaptam a csokis sütiből egy darabot.
– Végeztél egy könyvvel?– kérdezte furán, mire bólintottam.– Melyikkel? Az új sorozatoddal?
– Nem. Ezt nem ismered. A szakításról...
– Mi? Írtál a szakításról egy könyvet?– kérdezte döbbenten, mire ismét bólintottam, majd ittam egy kortyot a kávéból.– És...– kereste a szavakat– és nem gondolod, hogy ezt elhamarkodtad?
– Miért gondolnám?– vontam fel a szemöldököm.– Cortezzel pont ma két hónapja, hogy szétmentünk, ez idő alatt egyszer találkoztunk, durván két percre– magyaráztam, aztán mielőtt ő megszólalhatott volna, gyorsan folytattam.– Teljesen egyértelmű, hogy vége van! De szerintem ez abból is leszűrhető, hogy már lassan két hete nem jött a gyerekekhez, holott előtte minden másnap jött, illetve...
– Reni, szerintem...
– Apa, kérlek ne akarj nekem bemagyarázni semmit!– szakítottam félbe indulatosan, mire sóhajtott egyet.– Sőt, hagyjuk is a témát, nem is értem, hogy a francba kötöttünk ki megint itt!– nevettem fel erőltetetten.
– Úgy, hogy nincs igazad!– ingatta a fejét.
– Amúgy is!– csattantam fel.– Teljesen egyértelmű a szituáció! Ő is elengedte a dolgot, sőt szerintem elment ahhoz a Sabrinához, és azért nem jön a gyerekeihez, mert ott van másik!– hadartam, majd belesajdult a szívem a gondolatba, így felállva a helyemről kidobtam a kukába a papírpoharat.
– Ez teljesen abszurd, Reni!– szólt apa, amikor az emelet felé vettem az irányt.
– Nem!– ráztam meg a fejem, majd felsiettem a lépcsőn, és a szobámba érve azonnal magamra zártam az ajtót, a gyerekek kiságyához mentem, és azt kezdtem el figyelni, hogy hogyan alszanak. A szívem megszakadt attól, hogy az apukájuk nincs nekik többé, és ezt majd egyszer, ha nagyobbak lesznek el kell nekik mondanom... el kell nekik mondanom az igazságot!

Tehát ez volt tegnap. Ma pedig... fhu.
Tehát ma pedig reggel elsőnek minden jó volt, ébredés után MSN-en beszélgettem kicsit Zsoltival, próbált feldobni és vigasztalni. Tehát full idiótaságokat írogatott, azért, hogy megnevettessen, ami egyébként sikerült is neki. Aztán ahogy a kicsik is felébredtek, lementem velük a konyhába, és nekik csináltam reggelinek tápszert - sajnos rászoktak, már nem is kell nekik az anyatej -, megetettem őket, majd elkezdtem apának meg magamnak csinálni valami normális reggelit. Ami kimerült a palacsintában. Úgyhogy ahogy készen lettem ezzel, felkeltettem aput, megreggeliztünk, majd ő kitalálta, hogy elviszi a gyerekeket sétálni.