SzJG után/2 <Befejezett>

Tizennegyedik fejezet

Gondolkozz

Április 24. (Szer)

– Reni, figyelj– próbálkozott Virág. – Jót tenne. És nem tesz veled semmit, csak elmész, beszéltek...
– Mondtam már, hogy nem!– ráztam meg a fejem sóhajtva, majd egy puszit nyomtam Ákos arcocskájára, és felmentem a hálószobánkba, hogy elköszönjek Corteztől. Ahhoz, hogy lélekben lerendezzem magamban a dolgokat idő kell, ezt a ők is tudják. Pont ezért szoktak heti háromszor legalább elengedni egyedül a városba, hogy csak úgy legyek, gondolkozzak, azt csináljak amit szeretnék. Az elmúlt két alkalommal egy cukrászdába mentem, és órákat elvoltam ott, addig Cortez, meg Virág vagy Kinga vigyáznak a gyerekekre.

– Szívem, megyek akkor a...– Az ajtóban megtorpantam, mert Cortez fel-alá járkált, és fennhangon telefonált valakivel. Amikor észrevett, egy nagyot sóhajtott. Eltátogtam neki, hogy indulok, mire feltartotta a mutatóujját és az ablakhoz sétált.
– Nem gondolom...– sóhajtott, majd gondterhelten a hajába túrt, én meg közben óvatosan mögé lopóztam.– Szerintem csak egyszerűen hagyj végre békén!– sziszegte. Átöleltem a derekát, a fejem meg a lapockájába fúrtam. Éreztem ahogy megfeszült az érintésem alatt, ami lehet az idegessége miatt volt, ezért jobban magamhoz öleltem, úgy próbáltam csillapítani.– Kizárt... teljesen... Sabrina, értsd meg, hogy...– Kibontakozott az ölelésemből, majd indult volna a kijárathoz, de megtorpant, amikor észrevette a döbbent tekintetem. Még a mondatot is félbehagyta.
– Jó, tudod mit? Fél óra múlva– Felvont szemöldökkel néztem vele farkasszemet, és fejben már nagyon kombináltam.— Igen, jó ott... mindegy– forgatta meg a szemét, majd kinyomta a telefont.

– Ez mi volt?– kérdeztem hitetlenül. Cortez sóhajtott egyet, majd közelebb jött hozzám és meg akarta fogni a kezem, de automatikusan elhúztam és hátráltam két lépést.
– Reni...– rázta meg a fejét hitetlenül.
– Mi volt ez?– ismételtem meg a kérdést a számba harapva.– Mit akar még mindig tőled? Mit akart eleve tőled?– kérdeztem a könnyeimmel küszködve.– Merthogy még mindig nem avattál be, pedig már hetek teltek el.
– Tudom– sóhajtott.– Azért megyek. Hogy lezárhassam– mondta, mire elkerekedett a szemem, és valamiért a legrosszabb dolog ugrott be.
– Lezárhasd? Mit?– kérdeztem meg, és egy könny végig folyt az arcomon. Cortez először nem értette ezt a reakciót, csak döbbenten meredt rám, viszont pár másodperc múlva hitetlenül felnevetett, aztán mikor abbahagyta, értetlenül fürkészte az arcomat.
– Semmi olyat– mondta végül. Egy nagy levegőt vettem, és megtöröltem az arcom. Hinni akartam neki, de ebben a helyzetben nagyon nem volt egyszerű. Nem mond semmi konkrétat, csak azt, hogy lezárnak valamit. Egy csajjal. Akkor az logikus, hogy mivel egy jó párszor titokban találkoztak már, így viszony volt köztük. Tehát azt zárja le.  /azt a logikát! Jól megasszontad Reni😂 Íróiszerk./ Ha még beavatna a dologba, és mondana egy indokot, azt mondom oké, de titkol mindent. Így nem tudok mit tenni, csak az ésszerűsségre menni...

– Tényleg?– kérdeztem ironikusan, majd szipogtam egyet.
– Persze– vágta rá, majd közelebb jött.– Te talán mást hiszel?– kérdezte oldalra billentett fejjel.
– Nem tudom...– motyogtam, mire összeráncolta a szemöldökét.– Nem mondtál soha semmit, mindig titokban találkoztatok és...– Corteznek szerintem ennél a résznél már leesett a dolog, hogy mire utalok, viszont elég rosszul eshetett neki. Annyi biztos, hogy megdöbbentette, és valami átsuhant az arcán, talán a fájdalom. Viszont mielőtt folytathattam volna, közbevágott .
– Ezt ugye nem gondolod komolyan?– kérdezte élesen, és feszülten a hajába túrt.
– Miért?– kérdeztem vissza.– Én nem is tudtam már úgy...
– Te nem vagy normális!– szakított félbe döbbenten.– Másfelől. Gondolod, hogyha szeretőm lenne, előtted is telefonálnék vele?– kérdezte hitetlenül.
– Hát, hogyha már lezárod, akkor mindegy, nem?– szipogtam.
– Reni, gondolkozz már egy kicsit– Vett egy nagy levegőt, majd a hajába túrt.– Nincs semmilyen szeretőm, és...
– Én is ezt mondanám...– motyogtam, majd ismét letöröltem a könnyektől ázott arcom.
– Oké, nem érdekel– mondta, majd a szekrényhez lépett, kivette belőle a dzsekijét, a zsebébe tette a telefonját, majd az ajtó felé indult. Ott viszont még egy pillanatra megtorpant.– Tudod te is, hogy nincs viszonyom senkivel, legyen eszed kérlek– vett egy nagy levegőt majd visszább jött.– Most elmegyek arra a találkozóra, és majd ha hazajöttem, és tudsz normálisan gondolkodni, akkor megbeszéljük ezt!– Láttam rajta, hogy haragszik rám, hogy rosszul estek neki a szavaim, a bizalmatlanságom, mindennek ellenére visszajött hozzám és egy gyors puszit nyomott a homlokomra, amitől én csak meg jobban sírni kezdtem. Főleg a bűntudat miatt.
– Ne haragudj, kérlek– mondtam halkan, miután letöröltem a könnyeimet, és amikor hátrébb lépett. Csak bólintott egyet, majd tényleg kiment a szobából.

– Ezt nem hiszem el...– motyogtam, majd lerogytam az ágyra és utat engedtem a könnyeimnek. Tudtam, hogy jogosan haragszik, és én voltam hülye. Ahogy visszapörgettem a fejemben a beszélgetésünket, utólag elképedtem saját magamon, hogy milyen sületlenségeket zagyváltam össze, csak a féltékenység miatt. Ezzel jól elszúrtam a dolgot. Mindegy...

Folytatása hamarosan...