SzJG után/2 <Befejezett>

Tizenhatodik fejezet

Boríték

Április 26 (pén)

Tudom, mostanában egyre kevesebbet írok, és egyre többször van, hogy csak így kimaradnak napok amiket nem írok le. De úgy gondolom, hogy ameddig nem vagyok százszázalékosan jól, addig ez így bőven elég. De igazából az is közrejátszik, hogy mivel se fizikailag, se lelkileg nem vagyok a toppon, így nem csinálok szinte semmi érdemlegeset. A napjaim ugyan abból állnak, ritka, ha van benne valami új.

Vegyük például a tegnapi napot. Felkeltem, letusoltam, csináltam magunknak reggelit, aztán mivel riasztott a bébiőr, felmentem megetetni a kicsiket. Utána felkeltettem Cortezt, reggeliztünk, ő elment kutatni magának egy új munka után, én pedig egy ideig szenvedtem és a kicsikkel foglalkoztam, majd rávettem magam, és írtam. Valamikor összeütöttem egy palacsintát is, aztán amikor Cortez délután hazajött és mesélte, hogy másnap kell mennie állásinterjúra, próbáltam figyelni rá, arra amit mond, de ezer százalék, hogy nem ment.

A mai nap full ugyan ez volt, csak ma Cortez az állásinterjúra ment a város másik végén elhelyezkedő fordító irodába. Én, hogy lekössem magam és ne gondoljak arra, mennyire szerencsétlen vagyok, szinte minden számomra elképzelhető dolgot kipróbáltam. Írtam, játszottam a gyerekekkel - akik egy idő után meguntak engem és bealudtak -, elkezdtem csinálni ebédre egy kis rakottkelt, amit mikor már éppen vettem volna ki a sütőből, elkezdett visítani az az átkozott csengő.

Magamban, sőt elképzelhető, hogy hangosan is szitkozódva mentem tehát ajtót nyitni a váratlan vendégemnek, akiről amint kinyitottam az ajtót, kiderült, hogy nem egyedül jött. Sőt, hogy fokozzuk ezt a dolgot, öt ember állt velem szemben, majd miután egytől-egyik végigmértek rajtam, egy szó nélkül úgy döntöttek, hogy otthon érzik magukat, és ki a konyha, ki a nappali irányába indult.

– Persze srácok, nyugodtan menjetek be– szóltam Ricsi után, aki elvágódott a kanapén, mellette meg Virág ült felhúzott lábakkal és éppen a tévén keresett valami szerinte vicces csatornát. Kinga vitatkozott vele, hogy valami értelmesre kapcsoljon, Dave pedig a barátnőjét próbálta csitítani. Egy nagyot sóhajtottam, majd elkezdtem a tekintetemmel keresni az ötödik személyt.
– Kösz Ren!– hangzott a laza válasz, mire csak megforgattam a szemem, és visszamentem a konyhába. Egy kicsit sem számítottam a srácokra, és az a baj, hogy a legkevesebb hangulatom se volt hozzájuk. Viszont megbántani se szerettem volna őket, hiszen az elmúlt hetekben alig beszéltem bármelyikőjükkel.

Egy gondterhelt sóhaj szakadt fel belőlem, majd hogy eltereljem a gondolataimat erről a dologról, kivettem a rakottkelt a sütőből és elkezdtem hozzá csinálni egy jó nagy adat limonádét. Ami áll kettő egész citromból, öt evőkanál cukorból és, hogy egy kicsit különlegesebb íze legyen, raktam bele néhány levél mentát. Meg persze, jégkockákat, hiszen a limonádé, mint minden ilyen ital, az csak hidegen jó.

– Te Reni– Komolyan, ma az emberek engem ezzel a sírba fognak juttatni. A frász jött rám. Ijedten fordultam meg, a tálcával a kezemben, amin a limonádé és poharak voltak. Zsolti állt tőlem nem messze, összevont szemöldökkel, és nagyon úgy tűnt, mint aki már egy jó ideje ott volt, csak éppen nem tudta, zavarjon-e, vagy sem.
– Igen?
– Nem jössz be hozzánk?– biccentett a nappali irányába. A fülem mögé tűrtem egy hajtincset, baromi kellemetlenül éreztem magam, hisz... hiszen miattam jöttek ide - gondolom -, erre én kimenekültem előlük a konyhába.
– De, de megyek csak...– Indok? Milyen álindokot tudnék még felsorolni, csak hogy ne kelljen velük lennem?– a süti!?– kiáltottam el magam, mire Zsolti először hátrahőkölt, majd összezavarodva nézett rám.
– Milyen süti?
– Hát sütit akarok most még csinálni...– vontam vállat– szóval az.
– Reni, hagyd a sütit jó? Nem az miatt jöttünk, hanem miattad– Egy halvány mosollyal biztosított a mondandója felől, mire egy nagyot sóhajtottam, majd Zsoltival a nyomomban mentem be a nappaliba, ahol az asztalra leraktam a limonádét és a poharakat, majd lehuppantam Virág helyére. Merthogy ő felment a gyerekekhez. Nem meglepő :)