SzJG után/2 <Befejezett>

Huszonkettedik fejezet

Tagadni se tudnám

Június 27. (Péntek)

Attól, hogy Cortezzel ismét beszélő viszonyban vagyunk, nem csak én, hanem a gyerekek is sokkal boldogabbak lettek. És persze mondhatom azt, hogy ezt beképzelem, de mióta az apjuk ismét kapcsolatban van velünk, sokkal többet nevetnek, és hiperaktívabbak. Én is boldog vagyok, leginkább azért, mert a gyermekeimet boldognak látom.

És márpedig akkor, amikor tegnap este, miután Kingáéktól eljöttünk, már mind a két gyerek hulla fáradt volt, és mégis, amikor az apukájuk a kezébe vette őket, leült velük a szobámba az ágyra, és halkan dúdolni kezdett; na akkor láttam őket olyan boldognak, mint körülbelül két hónappal ezelőtt. Cortez azt az altatót énekelte, amit születésük óta szokott nekik minden egyes este, és a gyerekek képtelenek voltak nélküle elaludni. Amikor idejöttünk, kellett is minimum két hét, amíg megszokták, hogy nincs, és sírás nélkül ment az elalvás...

Szívmelengető volt, legalábbis számomra ez a dolog, az, hogy láthatom őket ismét hárman, bár leginkább azért, mert azelőtt öt órával még teljesen abban a hitben voltam, hogy ilyen soha többé nem lesz.
Corteznek is feltűnt, hogy elérzékenyültem, de csak halványan rám mosolygott, majd miután elaltatta a gyerekeket, berakta őket a kiságyba és megkért, hogy kísérjem ki. Mielőtt elment volna, mondta, hogy ha lehet, akkor másnap jönne a gyerekekhez, amire elmosolyodtam, és egyből meg is engedtem.

Ahogy Cortez kitette a lábát a házból és az udvarból, majd aztán elhajtott az autóval, becsuktam az ajtót, háttal neki dőltem, a fejemet hátravetettem és elmosolyodtam. Tagadni se tudtam volna, hogy boldog vagyok.

Aztán amikor ma felkeltem a gyerekek sírására és arra, hogy a nap szinte kiégette a szemem, kissé ledöbbentem. Hiszen ha a nap ennyire világít, akkor már nappal van. És ha nappal van, nekem dolgom van. Még hozzá sok dolgom. Kapkodva kikászálódtam az ágyból, majd miközben megdörzsöltem az arcom, a gyerekekhez léptem, és először kivettem az egyiket és itattam meg az ágy melletti komódon lévő vizesüvegből, majd a másikat. Szerencsére meg is nyugodtak, úgyhogy miután egy pár percet elgügyögtem nekik, az íróasztalon lévő telefonomon megnéztem az időd. Elkerekedett szemmel vettem tudomásul, majd szinte futva mentem ki a szobából, le a földszintre, majd a konyhába. Nem érdekelt, hogy pizsiben, pontosabban fehérneműben és köntösben vagyok. Nem érdekelt, hogy a hajam olyan kusza, mint egy szénabála, és a szám is bűzlik. Egyedül az érdekelt, hogy délután egy óra van, és Cortez kettőre jön a gyerekekhez, illetve ebédelni, mivel este apu azt is közölte. Viszont az sehogy nem áll.

Kapkodva vettem ki a hűtőből a tegnap megbeszélt roston sült csirkemellhez a hozzávalókat, a szekrényből a fűszereket, közben a konyha másik végéből az edényeket. Komolyan nem tudtam hol áll a fejem, egyedül annyit, hogy egy, azaz egy órám van, sehol nem vagyok, és a gyerekek is üvöltenek.

Egy nagy levegőt vettem, hogy lenyugtassam magam, majd felrobogtam az emeletre, ahol Zétény sírt, mert elejtette a játékot, amit adtam neki mielőtt kimentem, és leesett a földre. Akaratlanul is elmosolyodtam, gyorsan visszaadtam neki, egy-egy puszit adtam mind a két kicsinek, majd siettem vissza a konyhába. Viszont egy kisebb szívinfarktust kaptam, mivel apám állt a konyha közepén és elég furcsa arckifejezéssel forgott körbe-körbe.

– Jó reggelt– köszöntem furán, mire apu felém fordult és felvonta a szemöldökét.
– Jó reggelt. Mit csinálsz?– Körbe mutatott a kezével a helyiségben, hogy értsem mire gondol, de nem. Nem esett le.
– Hogyhogy mit? A kaját, amit megbeszélnünk.
– Azt akkora beszéltük meg, ha van időd. És úgy látom nincs– mért végig.– Fel sem vagy öltözve normálisan.
– Ja, de Cortez már úgyis látott...
– Már nem vagytok együtt!– emlékeztetett, mire a számba haraptam. Jogos...
– Nem számít– sóhajtottam.– Kaja akkor is kell. Szerintem nem fog problémázni ha esetleg nem tudok átöltözni és így lát, szóval...
– Reni– csóválta meg a fejét apa, miközben én már elkezdtem azokat a hússzeleteket befűszerezni, amiket tegnap felvágtam.
– Szerinted legyen hozzá sült krumpli?– pillantottam rá a vállam felett, miközben a sajtot vágtam, és helyeztem rá a húsra.
– Akár– motyogta, majd egy sóhajtás után a sütőhöz lépett. Én közben összevágtam karikákra a paradicsomot és azt is a húsra raktam, majd amíg az egy rácson sült bent a sütőben, elkezdtem sütni a sült krumplit, míg apu a gyerekekkel játszott a nappaliban.

– Apu!– kiáltottam, majd amikor hallottam egy "Igen?" választ, egy pillanatra otthagytam az éppen serpenyőben suli krumplit, és az ajtóba araszoltam, ahonnan már láttam apát és a gyerekeimet.– Van itthon sült krumpli fűszersó?
– Második szekrény első...– A mondatát a csengő szakította félbe, amire a gyerekek nyöszörögni kezdtek, úgyhogy apu gyorsan megnyugtatta őket. Én is összerezzentem a hangra, főleg, mert túl korán van.
– Megyek... nyitom– motyogtam, majd mielőtt apa ellenkezhetett volna, siettem is ajtót nyitni. Egy pillanatig elgondolkoztam azon, hogy jól teszem-e ezt az egészet, de végül arra jutottam, hogy teljes mértékben, így mikor ezt megállapítottam, mintha egy villám csapott volna meg, egy kis habozás nélkül nyitottam ki az ajtót Corteznek, aztán ahogy észrevettem, hogy ismét milyen jól néz ki, reflexből végigmértem, és elmosolyodtam.

– Szia
– Szia– a szemembe nézett, mire a számba haraptam.
– Gyere csak– egy lépést arrébb mentem, ami felhívta Cortez figyelmét az öltözékemre, ugyanis körülbelül háromszor végigmért, elkerekedett a szeme, majd nyelt egyet.
– Kösz– motyogta, majd kikerült, de ahogy elment mellettem, éreztem, hogy egy óriási adag levegőt fújt ki.
És leesett apa intésének oka. Zavartan a hajamba túrtam, majd miközben a lehető legjobban összébb húztam magamon a köntöst, mentem én is az exem után.

...