SzJG után/2 <Befejezett>

Nyári különkiadás

Sok minden változott az évek alatt. Kezdve azzal, hogy ismert írónő lettem, néhány könyvem már le is van fordítva és külföldön is ismerik. Emiatt néha kell utaznom dedikálások miatt más országba. Cortez meg egy hirtelen ötlettől vezérelve elvégzett egy egyetemet - igen, mégis rászánta magát -, és tolmácsnak állt. Nagyon jól kamatoztatja azt a sok nyelvtudását amit szerzett az évek alatt, és szinte se perc alatt szerzett tekintélyt magának a munkatársai körében. Szeretik őt, tisztelik.

– Akkor máris készen áll a szoba, igaz?– lépett be a szobába Cortez, a nyakkendőjét meglazította. Egyből utána futott be a kislányunk, akit az apukája most hozott el a nagypapájától.

– Anyu! Hiányoztál!– a nyakamba ugrott, szorosan átölelt. Mosolyogva megpusziltam a buksiját, majd folytattam a hallgatózást.

– ... mi az, hogy nincs?– háborodott fel Cortez.– több héttel előre lefoglaltam, ne szórakozzon velem!

– Életem, baj van?– pillantottam rá. Megcsóválta a fejét, majd a szekrénynek támaszkodva folytatta a beszélgetést.
– Felárat fizettem. Majdhogynem dupla annyit! Ez után nehogy ki merje nekem azt jelenteni, hogy...

– Anyu, itt vajami nagyon nyem jó... Nyem fogunk menni nyalyalni?– biggyesztette le a száját Dana.

– Dehogynem! Menni fogunk!– simítottam meg az arcát.
– Ember, ez felháborító! Mit jelentsen ez? A feleségemmel...

– Cortez, szívem hagyd! Majd keresünk mást!

A hajába túrva tette le a telefont, majd a mellette lévő szekrény egyik polcára tette a készüléket és egy nagyot sóhajtva ült le mellénk. Tudtam, hogy feszült volt. Nagyon régóta terveztük ezt az utat.

– Majd megoldjuk!– simítottam a mellkasára, mire felsóhajtott.

– Igen... persze.

Cortez is sokat változott. Teljesen megkomolyodott - mintha eddig nem lett volna az - mind belsőre, mind külsőre. Most, hogy már a harmincat töltötte, mondhatom, hogy a fénykorát éli. A haját ugyanúgy hordja, még mindig utálja a komoly szereléseket - zakó, ing, ilyesmit -, viszont a munkája miatt minden nap kötelező viselet. Hihi. A borostája sűrűsödött, durvább, amit ő szeret, én kevésbé. Mindig szúr. Tökéletes családapa, barát, és szerető férj. Lehet elcsépelt szöveg és baromi klisé, de nem tudom, mit kezdenék nélküle. Nekem ő az életem.

Este, miután én adtam vacsorát a kislányunknak, felvettem a szobájába lefeküdni. Ő még mindig esti mesével aludt el, kellett neki, hogy vagy én, vagy Apuci olvasson neki. És mivel most apa a bátyjaiért volt, hogy hazahozza őket az egy hetes táborból, így maradtam én.

– Mit szeretnél, mit olvassak Kincsem?– A kezemben egy könyves kupaccal, leültem mellé.

– A kisherceget! És apu olvasson!

– Apu nincs itthon, tudod. Elment a tesóidért– simítottam meg a haját.– Most olvasok én, de holnap apu fog, jó?

– És hojnapután!– fonta össze a karját sértetten.

– Úgy lesz– kuncogtam.– Na akkor bújj be az ágyikóba, gyerünk!– betakargattam, adtam neki egy puszit. Oda bújtam mellé és miután megkerestem a kiválasztott könyvet olvastam neki belőle. Nem is kellett sok, hogy elaludjon. Ez a könyv mindig olyan volt, hogy maximum olvas neki az ember belőle öt percnyi mennyiséget és már mély álomban is van a kislány.
Elmosolyodva tettem le a könyvet az ágy mellett lévő kisszekrényre, majd adtam egy utolsó puszit adtam a kislányomnak és mentem én is lezuhanyozni, mielőtt a fiúk megjöttek volna. Ha ők hazaérnek ismét káosz lesz.