Agónia // x Reader oneshotok

32

Fyodor x Reader E/3, Osamu pár mondatban említve

Öngyilkosság, Fyodor valódi életének referenciái, szex említve

Nem olyan szomorú rész, inkább elgondolkodtató. Aki bármennyire ismer engem személyesen, valószínűleg nem fogja élvezni (fordulj vissza, ha kell, itt és most, én szóltam), a többieknek jó olvasást kívánok.

Egy apró jegyzet lesz a rész végén.

.

.

.

.

.

„Ha biztos volna, hogyha meghalok, az ön jelenében, az ön életében születek újjá, és lehetek az ön hölgyismerőse, majd az ön felesége, azonnal és boldogan véget vetnék életemnek, mert ön mellett, Фёдор Михайлович, méltóbb helyem volna."*

Valójában nem hittem ebben, amikor ugrottam, de nem maradt semmi, hogy visszatartson. Elég volt egy jobb élet hamis ígérete, hogy feladjam, és a levéllel a kezemben átléptem a biztonsági sávot, majd a peron szélét is az állomásra száguldó metrószerelvény előtt. Összeszorítottam a szemem, de a fény és az esés fájdalma még elért, mielőtt a kerekek az életemmel együtt elvágták volna. Utolsó értelmes cselekedetemként szorítottam a papírt, mint belépőt ebbe a kívánt, jobb világba – talán halott ujjaim közül sem tudták egykönnyen kifeszegetni.

*

Fyodor kimerült, mire az ájult nőt felnyalábolta és bevitte a lakásába. Nehezen zárta be maga után az ajtót, és még nehezebb volt rövid időre letett terhét újra, utoljára felvenni. Az első, nagy szoba egyetlen kanapéjára fektette, és a mellette álló sosem használt, öreg karosszékbe csúszott, hogy hevesen dobogó szíve megnyugodjon. Nem hagyhatta a lakás ajtajában, ahol rátalált. Puszta jelenléte kellemetlen figyelmet eredményezett, de a markában lévő, gyűrött papírszelet ennél is sürgetőbben ösztönözte cselekvésre. A kusza, érthetetlen nyelven rótt írásból jól olvashatóan kitűnt a neve, „jodor Mihajlo"-t vett észre az ájult nő ujjai között.

Lehetett volna különös véletlen, ha Fyodor hisz az effélében. Egy ilyen üzenet, bármit jelentett, veszélyes volt, és hordozója állapota is nyugtalanította.

Amilyen gyorsan csak tudta, eltüntette a nőt a küszöbről, odabent pedig kihúzta a kezéből a levelet, és a gyűrött, vércseppes papírt egészen kisimította. Egyetlen, számára érthetetlen mondat állt rajta, benne az ő nevével, amitől borzongani kezdett, miután vagy egy percig bámulta – a zaklatott, orosztól annyira idegen kézírás és a beleékelődött, gondosan rajzolt, de lendületes cirill betűk zavarba hozták; még óvatosabban állt az ajtaja előtt összeesett idegenhez.

Szemügyre vette, miután elidőzött a tintára fröccsent, már alvadt vérnél, de semmilyen külső sérülést nem látott rajta. Vele egykorú, talán fiatalabb személy volt, akit kortalan arca sugallatára helyesebb volt fiatal lánynak, mint nőnek nevezni. Kibontott haja szétterült oldalra bicsakló feje körül a kanapé karfáján, ami párna helyett támasztotta, fél keze a hasán pihent, a másik, amelyben a levelet szorongatta, Fyodor igyekezete után üresen és ernyedten lógott le oldalt, rövid körmű ujja a padlót súrolta. Valószínűleg alacsony volt, mert vastag talpú cipőt viselt; Fyodor, míg fogta, kicsinek, ha nem is könnyűnek találta. Apró mintás ruhát és néhány, nem túl feltűnő ékszert hordott, a lámpafény csupasz lábán sértetlen és tiszta nejlonharisnyán táncolt versenyt a karkötők ragyogásával.