Agónia // x Reader oneshotok

8/2

//gyász, depresszió, alkoholizmus, ChuuyaxDazai finoman elhintve//

//A folytatás @astrographic  kérésére és kedves biztatására, illetve a @brownhairedboi-ból áramló ChuuyaxDazai vibe-ok miatt született. Elég meredek, és visszaolvasva azon gondolkoztam, ugyan mi bajom van nekem, hogy ilyeneket írok, de az utolsó szóig imádtam.//

Még Yosano sem tudott segíteni rajtad. Dazai túl későn érkezett, a tested már kihűlt, és a vér is megalvadt a kádban.

A levélről senki sem tudott Dazaion kívül. A kavarodásban elkerülte a doktornő és a később érkező mentősök figyelmét is, Dazai pedig, miután megtalálta, senkinek nem beszélt róla.

Általában is megváltozott, és egy idő után már senki nem mert hozzá közelíteni az irodából. A temetésre sem ment el, és nem járt munkába. Dazai bezárkózott a lakásba, kikapcsolta a telefonját, és nem válaszolt sem csengőre, sem kopogása.

Hanyagolni kezdte az evést, az alvást, néha még a légzés is kiment a fejéből. Lefogyott, összeszakadt, lógtak rajta a ruhák, és ha tükörbe nézett, a sötét szemgödrű, beesett arc mintha nem is a sajátja lett volna.

Dazainak úgy remegett a keze, hogy rendszeresen a pohár mellé töltötte az italt. Állandóan részeg volt, mert tiszta fejjel nem bírta elviselni, hogy egyedül maradt.

Ha mosdott, a csapnál tette. Utált bemenni a fürdőszobába. Egészségtelen volt, hogy abban a lakásban éljen, de nem tudott megválni tőle. Nem volt hová mennie, és helyhez kötötte az összes emlék, amihez ragaszkodott.

A ruháid még megvoltak, de Dazai ritkán vette ki őket a szekrényből. Akárhányszor kinyitotta az ajtót, megtelt a szoba egy elmúlt élet illatával. Iszonyodott tőle és egyszerre kívánta, hogy még egy kicsit közel tudhasson magához.

Dazai sokszor sírt, aztán még a könnyeit is alkoholba fojtotta. Nem érdekelte, mi történik vele, mert minden az ő hibája volt. Összeomlott, és utálta magát. Ha jobb természete van, te is mellette maradsz, és nem ítéled életre őt, miután örökre elvágod magad.

Dazai depressziós volt, de a gyász és az öngyűlölet még mélyebbre taszította. Sokáig gondolkodás nélkül, üresen épp csak létezett, de amikor az összes alkohol elfogyott a keze ügyéből, a feje kitisztult annyira, hogy ne fanyalodjon hipóra. A levél, amit hónapok óta rejtegetett a mellényzsebében, már az agyába égett. Minden szótag külön értelmet nyert az elrongyolódott papíron. Dazai gyakran vette elő, hogy a kézírásodat, az egyik utolsó részedet lássa, de a szavak enélkül is állandóan peregtek a fejében.

Egyetlen kérésem van: te ne kövess. Neked élned kell és a létezésednek értelmet találnod.

Dazai, amióta elvesztett, pusztította magát, ezzel ellentmondva a kívánságodnak. Ha magához tért, ez gyötörte. A legnagyobb szenvedésre ítélted őt, amit a kicsapongásaiért sem érdemelt volna: élnie kellett. Magáért és nem miattad.

*

Dazai szertelen volt, és bármilyen képet mutatott magáról, híján volt a legtöbb rendes érzelemnek. A felszínes kedvességet, bókokat és szédítő mosolyát két marokkal, könnyen osztogatta. Ha előnyére vált, bárkivel flörtbe bonyolódott, és sem csábítástól, sem fenyegetéstől nem riadt vissza.

Amióta az Irodának dolgozott, az utóbbit visszafogta, így te is csak a vidám, kacér oldalát láttad. Dazai viszont, ha kellett, szörnyeteg volt. Feneketlen űr tátongott a lelkében, és nem számított, hogy csókokkal és sóhajokkal, vagy vérrel és sikollyal töltődik fel.