Agónia // x Reader oneshotok

13

//ChuuyaxReader (E/3), első szerelem, halál, gyilkosság, öngyilkosság említve, önsértés említve, komor hangulat, mentális zavar említve, manipuláció, toxikus kapcsolatok//

//Ez egy egészen más rész, mint az eddigiek. Dazai nem is nagyon kerül elő benne, de a téma miatt megfér itt a történet. Reader-chanos, de kénytelen voltam E/3-ban írni. Remélem, ez nem zavar meg az olvasásban.//

astrographicnak ajánlom, mert már várt egy új részt ♥ 

Chuuya megtorpant, amikor a kéz a kabátjába kapott. Nem számított újabb támadásra: egy tucat sebesült feküdt körülötte az utcán. Nehéz volt megmondani, ki sérült és ki tényleg halott, Chuuya nem is ért rá ezt latolgatni. A munkája véget ért. Semlegesítette a képességhasználót, a halála után felszabadítva az agymosás áldozatául esett embereket – az ellensége katonáit. Az a néhány összezúzott autó és lángoló roncs járulékos veszteség volt. Mori, de még maga Chuuya is megengedett ennyit Yokohama békéjéért, így a fiú nem izgatta magát túlságosan a pusztítás miatt.

Ha nem állítja meg a képességhasználót, nagyobb károkat okozott volna. Már menni készült, de a rántás a ruháján maradásra bírta. Megfordult, várakozásával ellentétben mégsem egy tomboló, üres tekintetű ember, hanem egy lány állt a háta mögött. Az arca és a karja véres volt, a ruhája elszakadt, de komoly sérülés nem látszott rajta. Chuuya zavarba jött. Ritkán tudták megingatni, de a lány rá vetett pillantása mélyre hatolt, rég kiégett vészvillogókat bekapcsolva a fejében.

– Hé. – Chuuya idegennek érzete a hangját. – Veszélyes itt. Menj haza!

Úgy szólt hozzá, mint egy gyerekhez, de a lány talán csak egy évvel volt fiatalabb nála. Chuuya közelebb ment, vékony csuklóját megragadva meglepően finoman próbálta lefejteni a kezét a kabátjáról.

A lány meg sem mozdult. A tekintete, mint a többi felnőttnek, üres és fénytelen volt, pedig az áldott halálával megszűnt a befolyása. Amit Chuuya agymosásnak hitt, valójában sokk lehetett. Semmi sem volt a lány szemében, de nem akarta megtámadni őt. Egész testében remegett, a szorítása mégis erős volt, Chuuya nehezen tudta levenni a kezét magáról.

– Hallasz? – Idegesítette, hogy nem válaszol. Chuuya nem tudta, mit kezdjen a lánnyal. Elveszettnek tűnt, otthagyni nem akarta, de azt sem szerette, hogy a közelében maradt, annyi halott és pusztítás közt. – Menj haza! Hogy kerültél ide egyáltalán?

Tényleg nem értette, mit keres ott az a lány. Egy autóroncs felől támolygott oda hozzá, talán csak véletlenül került a konfliktusba.

Chuuya felnyögött. Nem szerette, ha civilek keveredtek a Maffia útjába, minden feladatát igyekezett a lehető legkevesebb felesleges áldozattal intézni. Ugyan nem érdekelte, mekkora kárt okoz az ellenségiknek, a városiakat szánta, az érzést hiába titkolta még maga előtt is.

A lány kéretlen szemtanú volt, de nem ártott neki. Chuuya minél hamarabb meg akart szabadulni tőle, hogy ne sodorja bajba, de a sebeit és a zavarát látva elkésett. Nem sérült meg komolyan, de a történtek mindenképp hatottak rá. Chuuyára szegezte kiüresedett, sötét szemét, és elmosolyodott. Sápadt, véres arcán ez a mosoly ijesztően hatott, hasonlított Chuuya megszállottságára.

– A szüleim... – mondta a halkan. A hangjából sütő érzelem a szomorúsághoz állt legközelebb, a lány mégis mosolygott, a frászt hozva Chuuyára.

Nem ért rá, hogy gyerekeket pátyolgasson, de csak ketten voltak talpon az egész környéken. A távolban tűz ropogott, valahol egy autó riasztója sípolt, Chuuya pedig már a közeledő rendőrautók szirénáját is hallani vélte. Összevonta a szemöldökét, a vijjogás felé sandított. Az út üres volt, de csak percei maradtak. Körbenézett, tett még egy lépést a lány felé, a felborult autókban az élet nyomait kereste.