Agónia // x Reader oneshotok

23

//önsértés, depresszió, szégyen//

– Osamu, nem vagyok hülye. Tudom, hogy van valami rajtad, de nem fogom megkérdezni.

Osamu folytatta az öltözködést, de neked háttal. A kötszer, ami már nem fedte olyan szorosan a testét, újabb rétegekben került a karjára. Ez a napi rituáléját képezte, de nem a szemed láttára: előtted ritkán szégyellte magát, és te akkor is meg tudtad nyugtatni, de ez más volt.

Hasonlított a kapcsolatotok kezdeti szakaszára, amikor ő már szégyentelenül legeltette a szemét rajtad, de minden apró, rá vetett pillantásod elbizonytalanította, amikor levette az ingét, és lemeztelenített valóját tapasztaltad. Még akkor is kötszer fedte a testét, Osamu pedig nem volt rá büszke.

Nem kérdezted többé, mit takargat vele, és akkor sem voltál hajlandó. Láttad a vérfoltot a fehér szöveten, és feltűnt, milyen nehezen mozdítja a karját, amikor belebújt a ruhába.

Osamu megint megvágta magát, és te nem tudtad, miért. Azt hitted, már abbahagyta, különösen, milyen durván bánt veled, amikor fél évvel azelőtt, egy veszekedés után te magad is ezt csináltad, ezért a nyomokat, a sejthető sebeket, és a vért nehéz volt látni. De már elég időt töltöttél vele, hogy ne faggasd, mert nem akartad még rosszabb helyzetbe sodorni őt. Osamu ilyenkor szégyellte magát, és ha ügyet csinálsz belőle, újra csak magát ostorozta volna.

Nem tudtad, hogy segíts rajta, nem tudtad, mit tehetsz érte, ezért semmit sem tettél, és a vágásokkal kapcsolatos gondolatokat megpróbáltad mélyre temetni, mintha soha eszedbe sem jutottak volna. A tudat, hogy Osamu ártott magának, elég volt, hogy rosszul érezd magad.

Mindketten úgy tettetek, mintha semmi sem történt volna. Osamu védekezésből, te ki tudja, miért, mert nem értél rá az ezzel kapcsolatos érzéseidet elemezni.

Újra rájöttél, Osamu mennyire törékeny, és mekkora felelősség van rajtad, mint az emberen, aki a legközelebb áll hozzá. Meggondolatlan szavaid, félmondataid, akár csak megránduló arcod is olyan hatást keltett, ami sokáig nem ülepedett le benne, és te már rég túl voltál rajta, amikor Osamu még mindig nem tudott megfeledkezni róla.

Osamu labilis volt, akármilyen erősnek és törhetetlennek mutatta magát, és akárhogy mosolygott rád, amikor kiment, hogy reggelit csináljon. A mosolya, mint minden kedveskedése akkor, hamis, de önkénytelen volt. Osamunak ilyen volt a természete, és te nem bolygattad. Kellett neki, hogy a maga módján jöjjön helyre, és ha faggatod vagy vigasztalni kezded, csak súlyosabbá tetted volna.

Meg akartad csókolni a sebeit, ha legközelebb látod, de tudtad, Osamu most jó ideig nem vetkőzik le előtted, és csak sötétben enged majd közel magához.

Épp nem jöttél ki a sodrodból, de fogalmad sem volt, meddig tart ez az állapot. Temetted magadban a látottakat, más tevékenységekbe merültél, és igyekeztél elfelejteni, de képtelen voltál, mert Osamunak nem ez volt az első ilyen húzása.

Azt akartad, hogy ne legyen szüksége a késre, a vágásokra, a vérre, a fájdalomra, mert tudtad, hogy az utóbbit különben utálta. Osamunak indulatkezelési gondjai, önbizalomhiánya, vacak múltja, és nyomorult élete volt, és a fényes, kacér kis napsugár, akivel együtt éltél, csak egy báb volt, te pedig egy depressziós férfinak voltál a kedvese már három év óta.

Mindketten töröttek voltatok, de azt hitted, akárcsak te, ő is képes volt magát összeszedni. Mindig csodáltad Osamut, amiért olyan vidám és erős tudott lenni, de rájöttél, hogy te állhatatosabb és erősebb vagy nála. Bármilyen dühös vagy kétségbeesett voltál, a te kezeden nem voltak szederjes foltok, vágások sem metszették már át a csuklódat, és nem kellett takargatnod magad Osamu elől, mert a testeden nem akadt olyan pont, ahol a közelmúltban ártottál volna magadnak.

Osamuval történt valami, és úgy érezted, miattad, de nem volt hajlandó veled akkor beszélni, és úgy gondoltad, kivársz, amíg magától szóba hozza. Erre kevés esély volt, de nem tűnt lehetetlennek. Nem tehette meg, hogy elkerül, amíg a hegek elhalványulnak a karján, és egy óvatlan cirógatás sem okoz neki fájdalmat.

Osamu volt a mindened, így azt kívántad, többé ne ártson magának. A legjobbat akartad neki, és remélted, biztonságban van veled, és a hely, amit otthonnak neveztek, akárcsak az ölelésed, menedék lesz majd számára.

Osamu nem titkolózott előtted, ezért ütött meg, amikor zavarni kezdte a pillantásod. Durván reagáltál, de őszintén: felzaklatott, mégis hagytad, és nem tudtad, jól teszed-e, hogy közös megegyezéssel nem voltatok hajlandóak beszélni erről.

//Rövid rész volt. Nem terveztem, de jött, így megírtam.//