Agónia // x Reader oneshotok

8

//Megcsalás, öngyilkosság. Felkavaró lehet.//

Osamu,

ha látod ezt, tartsd észben: szeretlek mindig és nagyon sajnálom. Sajnálom, hogy idáig jutottunk, sajnálom, hogy ezt tettem miattad, sajnálom, hogy sosem voltam neked elég, sajnálok minden percet és szót, amit elpazaroltam ahelyett, hogy veled lettem és neked adtam volna, de azt sosem sajnálom, hogy megismertelek, és a barátnőd voltam. Tudom, hogy fáj, de ne hibáztasd magad, mert én sem haragszom rád, már fáradt vagyok haragudni, és korábban sem rád voltam mérges, hanem rájuk, mindig csak a lányokra. Aztán magamra. Aztán a világra, mert elvett tőlem. Aztán már senkire, mert elfáradtam és most is nagyon fáradt vagyok. Remélem, nem keni el a könnyem, de ha mégis, nem érdekel.

Bárki látja ezt a levelet, ne hibáztassátok Osamut miattam!

És kérlek, kérlek, te se. Lehetett volna több eszem. A lányok az irodában figyelmeztettek, rögtön az elején.

"Ne hagyd, hogy Dazai-san kikezdjen veled, mindenkivel ezt csinálja!"

Nevettem és beleegyeztem, mert nem hittem el, amúgy sem csináltam volna nagy ügyet belőle. De aztán jöttél te, és a figyelmeztetés ellenére is beléd szerettem. Egészen meglepett a viszonzás, de tudod. Bár sose mondtam.

De Osamu, én most már fáradt vagyok ehhez. Azokat az édes szavakat nem felejtem el, de minden hang fáj. Különlegesnek hittem magam a karodban, és a legboldogabb nő voltam a világon, ha megérintetted az arcomat. A cirógatásod a hajamban reggelente, a ruháid, a bőröd, a friss kávé és az eső illata... Az emléked az ágyban, amikor nem jöttél haza. És én azt hittem, a munka miatt, hogy dolgozol, hogy veszélyben vagy, és aggódtam miattad, de értünk egészen sokáig nem, mert elhittem, amikor azt mondtad, szeretlek, és te vagy az egyetlen. És én tényleg az voltam, erről álmodtam, ezért voltam boldog olyan sokáig, mert te itt voltál nekem. Szerettem minden lököttséged, szerettem, ha nevetsz, és remélem, hogy sokat fogsz még, ha túl leszel rajtam. Ne felejts el, de emlékezz rám a legjobb időkben, mint amikor megismerkedtünk, és elhívtál egy kávéra, és úgy nevettem, mert tejhab volt az orrodon. Édes voltál, Osamu. Én is így akarok rád emlékezni. Nem gondoltam arra, ami fáj. Most sem gondolok. Azt kívánom, hogy újra csak veled lehessen tele a fejem, ne azokkal a hívásokkal, ne a hiányoddal, ne a másnak elszórt bókokkal, ne folyton azokkal a másik nőkkel.

Őszintén sajnálom, hogy amit adtam neked, nem volt elég. Szerettelek, Osamu, és mindig szeretlek majd. Nem haragszom rád, de őszintén, nem bírom. Az egyetlened akartam lenni, nem az egyetlened otthon, az irodában, és ki tudja, hányadik a karodban, a nagyvilágban.

Remélem, voltál olyan hű, hogy nem csókoltál meg mást rajtam kívül.

Remélem, nem értél hozzájuk úgy, ahogy engem fogtál.

Remélem, én más nevet kaptam tőled, az én kisasszonyom mindig édesebben hangzott... De lehet, hogy ezt már csak én képzeltem oda.

De Osamu, tudnod kell, hogy mindig hittem benned. Bármit csináltál is, mindent elfelejtettem és mindent megbocsátottam. Tudom, hogy szerettél, túlzással, amióta csak megláttál odabent. Véletlenül mentem az irodába, de életem egyik legjobb döntése volt, mert megismerhettelek, és veled megismertem a boldogságot is. Nem tartott addig, mint szerettem volna, de neked örök és hosszantartó boldogságot kívánok.

Szerelmes vagyok beléd, Osamu. Szeretlek annyira, hogyha menned kell, el tudjalak engedni.

Szeretlek. Szeretlek. Szeretlek. SZERETLEK.

Ismételgetném addig, amíg kitart a kezem és a tollam. Nem tudom, hány nő mondta ezt neked ezelőtt, de remélem, a következő komolyan gondolja, és veled marad.

Sajnálom a nőt, aki utánam szeretni fog, de téged is, Osamu, mert addigra még nem leszel túl rajtam.

Nem engedem, hogy bajod legyen belőlem. Tiszta tudattal kijelentem: magamtól, a saját akaratomból cselekszem, Dazai Osamunak pedig semmi köze sem volt hozzá.

Mert az mióta bűn, hogy összetört a szívem? Téged szerettelek. Tudtam, hogy mivel jár, és kibírtam, ameddig lehetett, de a te szerelmed végül túltett rajtam.

Csodálatos vagy, Osamu, és én kicsi vagyok, túl gyenge hozzád. Te szeretni tudod az egész világot, minden nőt, minden szépséget, az életet, és a tökéletes kontrollt, hogy a legboldogabb pillanatban vesd el magadtól. Ha csak egy dolgot tanultam tőled, ez volt, de nem uralkodom, a halál uralkodik rajtam.

Kerestél egy nőt, aki öngyilkos lenne veled, és engem találtál. Én élni akartam, és azt hittem, ezt az életet megszerettethetem veled. Olyan szépnek tűnt. Jövőnk volt, Osamu. Tudom, feleségül vettél volna. De én féltem. Féltem és sírtam, mert láttam, hogy újasszonyként ülök, amíg te mással vagy, már az esküvői vacsoránkon.

És ez mindig így lett volna, bármit ígértél nekem. Mindig hittem a szavadnak, mert csordultig vagyok irántad szerelemmel, és elég volt, amíg ennek csak egy töredékét láttam visszatükröződni rajtad.

Ezerszer kívántam, hogy hadd legyek egy másik nő, aki épp felkeltette a figyelmed. Csak pár percre, hogy az én kezemet fogd, hogy rám nézz úgy újra, és az édes szavaiddal levegyél a lábamról, mint régen, és hevesen verjen a szívem, de az örömtől, ne a fájdalomtól.

Remélem, megtanultad rajtam, hogy kell szeretni, és a feleséged boldogabb lesz nálam. Sosem voltam boldogtalan, de az igazi örömöt nem értem el, mert Osamu, drágám, te voltál minden boldogságom, és bárhogy küzdöttem, téged még részben sem tudtalak birtokolni.

Talán nem is lett volna helyes. Nem tarthatlak fogva. Felejtsd el, ami most fáj, és őrizz meg a legjobb emlékeid közt. Tiéd a szívem, a lelkem, minden boldogságom, és tiéd minden, ami kettőnkből együtt lehetett volna.

Egyetlen kérésem van: te ne kövess. Neked élned kell és a létezésednek értelmet találnod. Az enyém te lettél és elvesztettelek. Mindig az enyém voltál, de én képtelen lettem volna örökké osztozni rajtad.

Te ne egy emberért élj, hanem magadért, és az önzésemért, mert kívánom. Élned kell, Osamu, elfelejtened, és végig emlékezni: két évre, ránk, egy csókra, egy februárra.

Sosem múló szeretettel,

(Teljes név)

♡

20.., április 07., 23.47, a fürdőszobában

*

Épp eléggé szédültél a nyugtatóktól, a vágás fájdalmát csak tompán, késve érezted. Elúszott, összemosódott a kis fürdőszoba fala, a csempe táncolt a szemed előtt. A második vágás ferde és kevésbé mély volt, de épp elég vér spriccelt már az első sebből. Ruhában feküdtél az üres kádban, amit lassan megtöltött a vér. Széles sugárban érte a falat, pár csepp a mosdóra fröccsent, nyomot hagyva az összehajtott búcsúlevélen is, egy fekete öngyújtó alatt.