Házasság kényszerből

Fél út

Most végeztem a vizsgával. Szerintem szuperül sikerült. Remélem a prof is így gondolja majd. Az épületből haladok kifelé a csajokkal.
-Akkor holnap. A címet pedig már tudjátok.-mondtam a lányoknak.
-Rendben. Végre láthatjuk a leendőbelid.-örült Sara.
-Ha szerencsétek van akkor már most fogjátok.-amit mondtam ki is vágtam az ajtót magam előtt. A parkolóban rengetek autó állt, de egyből kiszúrtam melyik Alexé. Fekete Jeep, sötétített ablakokkal, de ő sehol. "Biztosan bent ül".
-Hát csajok úgy látom ez ma nem a ti napotok.-mondtam hátrafordulva.-Sziasztok.
-Szia Em.-mondták egyszerre. Az autóhoz mentem és kinyitottam a jobb oldali ajtót. Alex bent ült és telefonált valakivel. Éreztem magamon a csajok tekintetét ezért visszafordultam és intettem nekik még egyszer. A táskám levéve vállamról beszálltam a kocsiba.
-Oké meglesz. Holnap elviszem.....Rendben. Kösz.-beszélt a telefonba majd letette.-Szia.-fordult felém.
-Szia. Minden rendben?-kérdeztem kissé feszengve.
-Igen persze. Csak holnap este el kell vigyek valamit az egyik vendégnek.-felelte és elindította a autót. Kihajtott a parkolóból az útra.
-Értem....Haza megyünk?
-Nem. Elviszlek valahova.-"De jó." Beletúrtam hajamba és az ajtónak dőltem.-Valami baj van?-kérdezte aggódva.
-Nem, nincs semmi.-hazudtam. Utálom a meglepetéseket. Főleg az utóbbi időkben.
-Hogy sikerült a vizsga?-kérdezte izgatottan.
-Egész jól.-rövid válasz, passzivitás. Észrevettem, hogy nem tetszik neki.
Ezután csönd volt. A házakat és épületeket felváltották a sűrű fák, bokrok, növények. Kimentünk a városból. Nem volt erőm megkérdezni, hogy mégis hova akar elvinni. Inkább lehunytam szemeim. Az álom csábítóan húzott magához. Megadtam magam a teljes nyugalomnak.

-Nem is tudja milyen szerenecsés!
-Amy nem hiszem, hogy az szerencse ha belekényszerítenek valamibe amit te nem akarsz.
-Aj, Scarlett az csak egy dolog. Gazdag, kedves és Emily elmondása szerint, még jóképű is.
-De ha nem szeretik egymást, akkor ezek mit sem számítanak.
-Majd megszeretik.
-Ha te mondod.
-Sara te nem mondasz semmit?
-Én ebből a vitából kimaradnék. Majd a holnap az este után mondok véleményt.

-Emily.....-hallom halkan a nevem.-Emily....-megint. "Ki az aki nem hagy aludni?"-Emily!-az álom hirtelen tűnt el. Lassan felemelem a fejem és Alexszel találom szembe magam. Kék szemei cikáznak arcomon.
-Mi történt?-kérdezem megszeppenve.
-Megérkeztünk.-szinte azonnal fordítottam a fejem az ablak felé. Egy erdőben voltunk egy tó mellett. Még sosem jártam itt. Lassan kinyitottam az ajtót is és kiszálltam. Alex is így tett. Kinyújtóztattam végtagjaim-amik az alvásba elgémberedtek-majd körbe tekintettem. Elbűvölő látvány tárult elém. A nap kacagva csillogott a tó vizén, így olyan volt mint egy varázstükör. A fák között madarak cikáztak és daloltak. A levegő tiszta volt, nem úgy mint a városban. Lenyűgözött. Mind a hely és Alex is. Felé fordultam. Engem nézett és mosolygott.
-Tetszik?-kérdezte.
-Ez a hely csodálatos.-mondtam ámulva és körbefordultam saját tengelyem körül.-Hogy találtad meg?
-Anyuval sokat jártunk ide mikor még gyerek voltam. Azóta szinte semmit nem változott itt, pont ezért szeretek idejárni még mindig....Gondoltam megmutatom neked is.-beharaptam alsó ajkam miközben beszélt. Most, hogy a fák lobja között a napfény megvilágítja arcát, ha lehet még jóképűbb. Észre sem veszem, hogy megáll az idő körülöttünk. Engem néz és én őt. Levegőt venni sem merek, nehogy megszakítsam ezt a pillanatot. A bensőmben a nemlétező pillangók erős csapkodásba kezdenek. A szívem úgy kalapált, mint még soha. Pedig voltam már szerelmes, de ez most valami más.
A pillanatot egy mókus zavarja meg, aki konkrétan közénk ugrott. Rémületemben hatalmasat ugrottam, ezzel frászt hozva a kis állatkára. Magam elé kapom karjaim és elfordulok, természetesen sikítozva. Csak a vállam felett veszem észre, hogy csak egy mókus volt, de már el is ment. Szaggatottan fújom ki a levegőt és átölelve magam újra Alexhez fordulok. Nevetve jön felém és kezeit felkaromra helyzet. Egyenesen szemembe néz.
-Jól vagy?-kérdezi úgy, hogy mindjárt röhögésben fog kitörni.
-Persze. Ugye tudod, hogy bárki más is megijedt volna-felelem.
-Hát persze.-kezd el újra nevetni. "Istenem még a nevetése is elképesztő".-Na gyere ide.-kitárja hatalmas karjait és közéjük húz. Vékony testem akár kétszer is átérné. Fejem mellhasára helyezem és a háta közepénél én is magamhoz fogom. Illata bekúszik orromba és ettől ha lehet a pillangók még hevesebben mozognak. "Olyan izmos".
Egy padon ülve nézem, ahogy Alex kövekkel kacsázik. Még mindig nem tudom felfogni, hogy nekem két hetem van hátra és férjhez kell mennem. Ezen gondolatok között felállok és Alex mellé megyek. A levegő szaggatottan jön fel tüdőmből. Szememből patakzani kezdenek a könnyek. Szipogásom meghallva Alex rám kapja fejét és az épp elindított dobást abbahagyja. A követ a kezében fogja. Tudja mi a bajom. Persze, hogy tudja, csak nem tud mit mondani. Már éppen nyúlna felém, a követ kiejti kezéből, de én az ellenkező irányba iramodtam el. Nem akarom, hogy beszéljen hozzám. Csak hagyjon magamra. A parton sétálva egy kőrakást pillantottam meg. Elfoglaltam magamnak. Alex nem jött utánam. Bár igaz azt akartam, hogy ne, de most már jólesne a közelsége.
A nap már kezdett lemenni, de ő még mindig nem jött. Talán itt is hagyott a semmi közepén. Ezen rossz gondolatokból az ő léptei ráztak ki. Leült mellém a kövekre. Nem fordult felém csak elkezdte.
-Nézd, tudom, hogy nehéz ez neked, de pont azért hoztalak el ide, hogy könnyíthessek a terheden. Szörnyű érzés látnom, hogy sírsz, mert tudom, hogy miattam. Próbálok veled kedves és megértő lenni. Próbállak mindig felvidítani, de kifogytam az ötletekből. Kérlek segíts! Mégis mit tegyek? Ha más nem, de ne sírj.-szavai a szívemet szorongatták. Megtöröltem eláztatott arcom és szipogtam egyet.
-Sajnálom, hogy azt érzed nem teszel eleget. Márpedig még többet is mint kellene. Nem azért sírok mert hozzád kell menne, hanem mert félek. Félek apádtól, attól, hogy bántani fog. Félek az esküvőtől. Már lassan félek mindentől. A mai nap, hogy elhoztál ide az tökéletes volt. Gyönyörű ez a hely.-kezdtem el megint sírni.
-Hé..Emily.-kezei közé fogta arcom.-Nem fogom hagyni, hogy apám vagy bárki más bántson. Rendben?-igenlesen ráztam fejem.-Mi lenne ha találkoznánk félúton?
-Találkoznánk félúton?
-Igen. Lassan haladva-mint eddig is-megismernének egymást. Több bizalmat fektetnénk a másikba. Talán így eljuthatunk valahova.-megfontolva ötletét igent válaszoltam neki.
Alex mondta, hogy menjünk mert nem szeret annyira sötétben vezetni. Elindult, mikor én még egy utolsó pillantást vetettem a lemenő Napra. Nem tartott sokáig csak éppen addig, hogy elraktározzam magamba a látványt. Újra előrefordulva Alex kinyújtott keze volt előttem. Belehelyeztem mancsom az övébe. Kézen fogva mentünk el a kocsiig ahol nagy bánatomra el kellett engednünk egymást.