Házasság kényszerből

Az est

A ruhámat igazgatom, azt amelyiket két napja vettük Alexszel. Sminkem és frizurám már készen van. Hajam hosszú göndör loknikban csavartam. Sminkem egyszerű és nem kirívó. Viszont több mint egy átlagos napon...Mert ez nem egy átlagos nap, pontosabban este. Ma van az eljegyzési parti, amit Alex apja szervezett. Mint kiderült, mindent ő szervez. Értem ezalatt az esküvőt is.
   Még egyszer megnéztem magam, majd a villanyokat lekapcsolva a folyosóra léptem. A magassarkúm hangosan kopogott végig a járólapon. A hangra felfigyelve, Alex megfordult-eddig háttal állt-és nagyot nyelt. Az ádámcsutkája megugrott. Fülig vörösödtem azon, ahogyan rám nézett. Tekintetében a vágy megannyi formája mellett, a szeretetet is véltem felfedezni. "Talán lát bennem valamit?" Közelebb érve hozzá zavara, ha lehet, még jobban elhatalmasodott rajta. Szája kissé tátva volt és nem tudott megszólalni. "Ennyire jól néznék ki?" Fejem oldalra billentettem és kérdőn néztem rá. Szemit le-fel vezette rajtam, többször is. A lábam- mely a vágásnak köszönhetően kilógott- többször végignézte. Újra arcomra visszatérve szólalt csak meg.
-Öhm,...-köhintett egyet-Gyönyörű vagy.-ha lehet még jobban elvörösödtem. Újabb csendbe burkolóztunk. Most volt időm megfigyelni, hogy ő miben van. Egy sötétkék öltöny volt rajta. Az ing fehér volt és szűkített fazonú akárcsak az öltöny. Hihetetlenül jól nézett ki. A hallgatást végül én törtem meg.
-Te is jól nézel ki.
-De csak mert itt állsz mellettem.-kijelentésére tátva maradt a szám. Meglepődtem. "Csak mert itt állsz mellettem" Nem! Emily nem rabolhatja el a szíved! Talán már meg is tette". Döbbenetem látva folytatta.-Ne haragudj.-"Most meg mi a francért kér bocsánatot?" Csalódott lettem. Hogy lehet ilyen gyorsan lerombolni valamit? Pasik....-Mehetünk?-kérdezte, de hozzám szinte el sem jutott a kérdés. Bólogattam mert megszólalni nem tudtam. Kiengedett maga előtt az ajtón, amit be is zárt magunk után. A liftbe beszállva megnyomta a földszint gombot. Síri csend volt. Ő a lift egyik felében nekitámaszkodott a korlátnak. Én szintén ezt tettem csak éppenséggel lehajtott fejjel. Nem akartam, hogy lássa, megbántott. Ezernyi gondolatok cikáztak a fejembe. Miért mondta ha utána visszavonta?
   A lift zuttyan, mikor állt meg. Mi kiléptünk belőle és a ránk váró fekete autóba szálltunk, ami az utcán várt. Kint meleg volt, így nem kellett semmi, hogy védje vállaim a hidegtől.
   Egy szót sem szóltunk egymáshoz. Az ablakon bámultam kifelé. Los Angeles leggazdagabb utcájában járunk. A luxus nem kifejezés arra ami itt van. Csak néhány ház felelhető. Ház...kastély. Ugyanis hatalmas birtokok tartozik a kastélyokhoz. Mindegyiket magas kőkerítés takar el. A behajtóknál kaputelefon van, hogy senki idegen ne juthasson be. Az utca végéhez közeledtünk.
   Egy hatalmas villa tárult a szemem elé. A kapuban őrök álltak talpig feketében. Bólintottak a sofőrnek, beengedtek minket a birtokra. Egy rövidecske út vezetett egy kör alakú "térre", minek a közepén egy szökőkút állt. Körbe tömérdek autó parkolt, amivel a vendégek érkeztek. A ház eleje oszlopokkal volt díszítve. A bejárati ajtóhoz hosszú lépcső vezetett fel, ahol szintén biztonságiak álltak, valamit pincérek.
   Az autó megállt a lépcső előtt. Alexnek az egyik pincér-vagy minek nevezzem- kinyitotta az ajtót. Mielőtt kiszállt volna, rám nézett egy olyan "maradj" nézéssel. "Kedves...." Így megvártam míg megkerülve a kocsit kinyitja nekem az ajtót és kezét nyújtva kisegít. "Ch.." Érezte rajtam a feszültséget, de nem mondott semmit. Megfogta kezem és a lépcsőn felérve az ajtón állok kinyitották nekünk a bejárati ajtót és ő bevezetett az épületbe.
   Az állam a padlót súrolta. Márványpadló, krémszínű falak, szobrok, oszlopok és vendégek. Vendégek akiket nem ismerek. Mélyen magamba szívom a levegőt, de az sem segít a kíváncsi szempárok méregető nézésüket lerázni magamról. Van aki kedvesen mosolyog rám és van aki-főleg fiatal velem egyidős lányok-lenéző pillantásokat vetnek felém. Kicsinek érzem magam. Erősen fogom Alex kezét aki cserébe kérdően néz rám. Én előre meredek. Legszívesebben mellhasába fúrnám fejem, hogy senki ne láthasson. Igen így magassarkúban is alig érek a válláig.
   Mr. Esposito jön felénk hatalmas mosollyal az arcán.
-Végre, hogy itt vagytok.-óriásira tárta karjait amibe belerántott. Elszakadt kezem Alexétől. A menedékem megszűnt. Mr. Esposito kezei lágyan fogtak. Szerencsére.-Csodálatosan festesz Emily.
-Köszönöm.-motyogtam.
-Alex! Fiam.-kezet fogtak.-Gyertek beljebb.-Alex kezéért nyúltam, de nem találtam. Észrevette, hogy kutatok érte és "megmentésemre" sietett. Összekulcsolta ujjait az enyémekkel. Hálás mosolyt löveltem felé. Egy hatalmas terembe mentünk ahol még több vendég volt. A terem bal oldalán étellel teli asztalok voltak, amolyan kis falatok. A vendégek között pincérek cikáztak tálcával kezükben, amiken különféle italok voltak. Lábaim remegni kezdtek. Szám kiszáradt. Ez túl sok volt nekem. Szemmel a lányokat kezdtem el keresni, de nem találtam őket. Alex édesanyához vezetett. Még mindig gyönyörű nő volt. Kék színű ruhája tökéletesen passzolt barna hajához.
-Anya! Jól vagy?-kezdte Alex.
-Alexander, kisfiam. Örülök, hogy látlak tieteket.-mosolygott rám kedvesen.-Igen jól vagyok. Apád ma nagyon feldúlt.-tette hozzá vészjóslóan. Alex arca eltorzult. Valamiféle jelkód lehetett ez ha ilyen érzelmeket váltott ki belőle. Ezek szerint ha kedves is, Mr. Esposito, az nem jelent semmit. Lehet még nagyobb szörnyűségekre képes ilyenkor.
   Megint elkalandoztam. Nem figyeltem a körülöttem lévőkre. "Mostanában túl sokszor nem figyelek". A nevemet hallottam, de egész halkan. Alex kezemet kezdte szorongatni. Szemem sarkából láttam értelmetlen arckifejezését. Próbáltam felé fordulni mikor elfojtott kiabálást hallottam.
-Emy!!-azonnal felkaptam a fejem. "Ez csak a csajok lehetnek". A hang irányába fordultam és megpillantottam őket, ahogy felém igyekeznek. Elengedem jegyesem kezét és eléjük mentem.
-Végre, hogy itt vagytok!-örültem nekik. Kitártam karjaim és mindhárman egyszerre bújtak ölelésembe.-Mentsetek ki innen könyörgöm!-a sírás kerülgetett. Ez meglátva karon ragadtak és az italokhoz húztak. Még visszanéztem Alexre aki habozott, hogy elinduljon-e felém vagy ne. Végül maradt a helyén mért apja odaért hozzá és beszélni kezdett. Arcán aggódást véltem felfedezni. "Mi ütött belé?"
   Már jó pár pohár pezsgőt elfogyasztottunk a lányokkal. Természetesen megmaradtunk hölgyesen azaz nem részegedtünk le. Még..! A vendégség is feloldódott bár a lenéző tekinteteket nem tudták levedleni magukról. Egy beszélgetés közben pár velünk egykorú haladt el mellettünk. Rólam pletykáltak. Nem szeretném részletezni mert mindenki tudja ilyenkor miket szokás az emberre mondani ha a rosszindulat vezérel. Csak megforgattam szemeim és ügyet sem vetve rájuk tovább beszélgettem. 
   Nem láttam egy ideje már Alexet. Hiányzik, hogy ott álljon mellettem.
-Basszus!-kiáltott fel Amy.-Még nem is találkoztunk Alexszel!-azzal a lendülettel mindenki letette a poharát és a férfi keresésére indultunk. Szétnéztem amennyire csak tudtam, de nem találtam. Elmentem az asztalok mellett is, sarkamba a lányokkal. Már készültem feladni mikor hangos vihorászás csapta meg a fülem. Odakaptam fejem és az egyik sarokban azok a "hölgyek" kacagtak akik nem rég még rólam pusmogtak. Közöttük volt Alex is. Az egyik lány éppen a mellkasán pihentette kezét és egyre közelebb araszolt hozzá. Ő még csak nem is zavartatta magát. Ezt látva gyorsan megfordultam és a lányokra néztem. "Talán nem vették észre".
-Nem találom.-hazudtam.-Biztos az apjával tárgyal. Kimegyek egy kicsit a levegőre. Szereznétek addig nekem egy pohár pezsgőt?-kérdeztem és most kivételesen megvártam a választ nehogy gyanút fogjanak.
-Rendben menj csak. Addig talán visszajön.-mondta Sara.
    Elmormoltam egy köszönöm féleséget és a tömegen keresztül túrva magam a teraszra mentem friss levegőért. Az oxigén szabadon áramlott be tüdőmbe és töltötte meg azt. Zsongott a fejem. El akartam tűnni innen. A lehető legmesszebb futni.