Házasság kényszerből

Befektetés

A fogadás óta nem alszom szinte egy szemhunyásnyit sem. Képeket látok, mint egy bolond. Látom az emberek arcát. Rám néznek. Arcuk elfanyalodik és gúnyos, megvető pillantásokkal jutalmaznak. Hallom, ahogy összesúgnak és kinevetnek. Egyre és egyre hangosabbak. Már nem bírom és a fülemre tapasztom a tenyerem. Olyan nagy a hangzavar, hogy már fáj. Sikoltok a fájdalomtól. A torkom ég és egész testemben rázkódom. Egyszer csak minden csöndes lesz. Felpillantok és rémült arcokat látok. Az emberek rettegéssel telve figyelnek. A kezemre összpontosítanak. Lepillantok oda és egy pisztolyt fogok. Szinte már természetesnek tűnik, ahogy a kezemben áll. Ujjaim tökéletesen rásimulnak a markolatra és a ravaszra. Ahogy tanulmányozom a fegyvert észreveszem, hogy mellettem egy férfi térdel. Könnyes szemekkel néz fel rám. Egyfajta erő kerít hatalmába, ahogy a megkötözött férfit figyelem. Hallom, hogy könyörög. Az életét félti. Megszeppenve figyelem őt, de az erő, amit érzek, elragad. Nem tudok ellene küzdeni. Felemelem a kezem a fegyverrel együtt és nemes egyszerűséggel elsütöm azt. A tömeg meghökken. Hallom, ahogy egyesek száját sikoly hagyja el, míg a férfi élettelen teste elterül a földön. A lyuk a fején, amit a pisztolyból kilőtt golyó okozott, ontani kezdi a vért. Egyre sebesebben és egyre nagyobb mennyiségben, szinte már bugyog felfelé a halott férfi testéből. Hirtelen mindenki sikítani és futni kezd. Az emberek egymást félrelökve, agyontaposva igyekeznek kijutni és megmenekülni. Mind hiába... Az ajtók zárva és mind bent rekedtünk. Az emberek megpróbálják felfeszíteni az ajtót, de nem járnak sikerrel. Közben a vér a teremben már a bokámig ér. Vannak, akik az ablakok betörésével próbálkoznak, de ugyan úgy, mint az előbbi próbálkozásoknál ez is hiába való. A vér csak jön és jön fel a mélyből. Alulról, mintha fény világítaná meg, ragyog. A pokol fénye lehet az. Azé a pokolé, amit én magam teremtettem és most magába akarna szippantani. A vörös tenger már a derekamig ér. Ekkor mindenen megáll körülem. Az emberek gépiesen megfordulnak és gyilkos tekintettel megiramodnak felém, de mielőtt elérnének egy kéz ragadja meg bal vállamat és leránt a tengernyi vérbe. Teljesen elmerülök benne. Körbe fordulok tengelyem körül, mikor meglátok egy pici fehér fénypontot. Úszni kezdek fel amilyen gyorsan csak tudok. A levegőm fogytán van, de vígasztal a tudat, hogy mindjárt elérem célom. Mikor már csak pár méter választ el egy kéz ragadja meg a bokám és leránt a mélybe. Megpróbálom lerúgni magamról a vasmarkot, de nem járok sikerrel. Ekkor egy hangos dörrenés rázza meg a körülöttem lévő világot. A vér elkezd elfolyni, mintha kihúzták volna a dugót. A lábam lassan földet ér és én felemelkedem a habok közül, mint Aphrodité a mítosz szerint. Ruhám és testem vörös lett a vértől, de mit sem törődve vele elindulok az úton, ami kirajzolódik előttem. A szűk ösvényt mély sötétség veszi körbe, minek csak a legvégén van fény. Tanulva hibámból lassan és óvatosan járok, gondosan körül tekintve. Reszketek, de nem a félelemtől. Valami belülről rázza testem, amit nem tudok megmagyarázni. Lassan utam végéhez érve a fényben egy alak áll nekem háttal. A széles vállú ember azonnal megfordul, amint egy lépést teszek felé. „Ezio" suttogok. Megpróbálok felé igyekezni, mikor újabb kezek ragadnak meg és fordítanak meg az ellenkező irányba. Felpillantok birtokosukra. Jonathan az. Arcát könnyek mossák, de, mikor szólok hozzá ő nem válaszol, hanem eltaszít oly erővel, hogy a földre zuhanok. Ott mégsem az irtó fájdalommal találkozom. Teljes megnyugvást érzek. Lágy dallam szól. Olyan mintha egy zenedobozból jönne. Még a kis táncoló balerina is megjelenik előttem. Lehunyom szemeim és hagyom, hogy elringasson. Karok fonódnak körém és menyasszonypózban ölelnek. Fejem a megmentőm mellkasára hajtom és beszívom kellemes illatát, miközben hallgatom szívverésének kiegyensúlyozott ütemet. Hosszú óráknak tűnő percekig vagyok ebben az állapotban, mikor jön a következő jelenet. A férfi, aki az előbb tartott letesz a földre és azonnal fegyvert ránt. Fejemhez szegezi azt. Tunyán felnézek kivégzőmre. Arca Alexé a férfié, akit a világon a legjobban szerettem. Dühös és csalódott érzelmek suhannak át arcán, amit könnyek százai követnek. Egy megtört Alex állt előttem. Lehajtottam fejem elfogadva sorsom. Bántottam őt, megérdemlem a halált. Pár másodperccel később kattan az ütőszeg a pisztolyban, de az nem sül el. Értetlenségemben újra feltekintek, de már nem Alexet látom, hanem újra Eziot. A férfi kezet nyújt nekem és felsegít, majd szorosan karjaiba zár. Könnyek mossák arcom a megkönnyebbüléstől. Megnyugszom. A teljes csend uralkodik, szinte már zavaró és frusztráló. Ebből tudom, hogy meg nincs vége. Újra hallom, hogy kattan az ütőszeg, de most a durranás is jön utána. Ezio teste megrándul. Ijedten pillantok a férfira, aki a karjaim között esik össze. Ezután a gyilkoshoz fordulok. Alex az. Kifejezéstelen arccal bámul rám, majd sarkon fordul és elmegy a sötétségbe.