Házasság kényszerből

Én megmondtam...?!

A tükörben egy beesett arcú, megtört nő nézett vissza rám. A legkevesebb volt, hogy a teljes smink elkenődött és simán kinéztem egy pandának.
Gyors zuhany után-ahol lemostam magamról a mocskot-felkaptam friss ruháim és újra a tükörbe néztem. Javult a helyzet de nem eléggé. Pár "ecsetvonással" és festékkel korrigáltam. Az utolsó simítást végeztem mikor lila foltokat fedeztem fel nyakamon. Nem kellett sokat agyalnom, hogy rájöjjek, Tom keze nyomai. Összeszorult a torkom, de azzal a lendülettel vissza is nyeltem a gombócot.
Jonathan kint várt a szobában. Jöttömre felállt és a táskám felvette. Szabad kezét arcomra helyezte.
-Mehetünk?-hangja óvatos volt. Mélyen beszívtam a levegőt és magabiztosan bólintottam. Gyengéden hátamra tette kezét és úgy kísért le a recepcióhoz, hogy kijelentkezzen. Megtámasztottam derekam a pultnak, míg ő felkönyökölt. Engem vizslatott, mert a dolgozó nem volt még ott. Próbáltam nem felvenni vele a szemkontaktust . Zavarban voltam.
Ujjai óvatosan érintették bőröm. Ott ahol a színes foltok keletkeztek. Csak fél szemmel sandítottam rá.
-Majd elmúlik.-nyögtem keserűen. Szerencsémre megérkezett a recepciós.
Az autóban sem beszéltünk. A négykerekűt hamar felváltotta a repülő. "Nem hiszem el, hogy vele kell laknom. Annyira közel azért nem állunk egymáshoz. Vagy mégis?"
Legtöbbször mobiljából pillantott fel rám. Honnan tudom? Én sem bírtam ki, hogy ne nézzek rá. Olykor összeakadt tekintetünk, de nem szóltunk egymáshoz. Mindig én szakítottam meg a kapcsot. Nem tudom kitörölni őt a fejemből. Akárhányszor találkozunk bennem van, hogy tudom mik az érzései, hogy hogyan néz rám. Másként is alakulhatott volna. Persze ez mit sem változtat az érzéseimen Alex iránt.
Azóta a pénzcsere óta nem jártam nála. Most már teljesen más szemmel nézek erre a helyre. Emlékszem mikor lebaktatott a lépcsőn, ahogy rám nézett miközben a kocsiban ültem.
Kezét újfent megéreztem hátamon. Ebben nincs semmi csupán illedelmes, támaszt nyújt. Betessékelt a házba. Teljes zavarban voltam, hogy mit kéne csinálnom. Csak nagy szemekkel meredtem rá. Olyan magas volt mint Alex, de én ugyan úgy csak az álláig értem. Széles felsőteste megfeszült ahogy rám nézett.
-Érezd magad otthon!-szólt, de nem válaszoltam. Csak bámultam rá, hogy meg tudjam fejteni.
-Mr. Smith!-hallottuk egy nő örömteli kiáltását.-Végre, hogy itthon van. Nagyon aranyos ez a kis jószá....-amit meglátott elhallgatott a kezében pedig Bondot cipelte.-Üdvözlöm Mrs. Esposito.-meglepettségét nem tudta palástolni.-Megkérdezhetem az urat, hogy mi ez?-utalt a helyzetre, hogy én Jonathannal érkeztem.
-Emily itt lesz egy darabig.-felelte kissé előre dőlve a nőhöz és Bondért nyúlt, hogy nekem adja.-Kérem biztosítsa neki az egyik vendégszobát.
-Rendben uram.-felelte szúrós szemekkel. "Lemaradtam valamiről?"
A nő felkísért a szobámba és segített kipakolni. Szinte hozzám sem szólt. Nem mintha elvártam volna.
-Vacsora hatkor.-jelentette ki és sarkon fordult.
-Nagyszerű.-motyogtam. Bond öröme határtalan volt. Körbe-körbe szaladgált, fetrengett és rágicsált ahol csak tudott. Úgy szorítottam magamhoz mintha a kisgyermekem lenne. Hiányzott Alex és jelenleg ő volt az egyetlen aki az otthonomhoz kötött.
Hat előtt nem sokkal siettem le a lépcsőn. Hangosabb beszédre lettem figyelmes.
-Mégis, hogy képzelte, hogy idehoz egy férjezett asszonyt? Hát teljesen elment az esze?-sipította Mrs Morris.-Éppen elég az is, hogy tudom nem közömbös iránta.
-Emily azért van itt mert így a legbiztonságosabb és az érzéseim ezt nem befolyásolják.-emelte fel a hangját Jonathan.-Megígértem Alexnek, hogy megvédem. Így is fogok tenni! Erről nem nyitok vitát.
-Jól van!-felelte feldúltan az asszony.-Előre szólok; Én megmondtam!-azzal kiviharzott. Észre sem vett, hogy ott állok az ajtó fordulóban.
Vártam pár másodpercet és beléptem a konyhába. Jonathan a pultnak támaszkodott. Testén megfeszült pólója.
-Szia.-köszöntem mire felkapta fejét és kellemes mosolyt varázsolt arcára.
-Szia. Éhes vagy?-bólintottam.-Kérlek foglalj helyet.-úgy tettem ahogy kért. Az asztal egyik oldalára helyezkedtem el. Jonathan elém tett egy nagy tányér gőzölgő spagettit. Összefutott a nyál a számba. El is felejtettem milyen régen ettem. Ő velem szembe foglalt helyet.
-Eddig még nem láttalak pólóban.-jegyeztem meg.
-Akkor készülj fel mert most jó pár napig fogsz.-folytatta vigyorogva.-Kérlek egyél, biztos éhes vagy.
A vacsora mennyei volt. Utána én fáradtságra hivatkozva feljöttem a szobámba, ami mint kiderült Jonathan mellett van. Igazából tényleg álmos voltam, de csak nagy nehézségek árán tudtam elaludni.
Álmomba újra a bárban voltam. Tom fojtogatott és most nem volt ott Alex. Éreztem, hogy egyre nehezebben veszem a levegőt. Talán már a fejem is kékült. Sikítani tudtam egyedül ami elég abszurd, főleg, hogy levegőm meg nincs. Kapálóztam, de mintha el sem értem volna támadóm. Kérleltem, hogy hagyja abba, de nem tette. Csak szorongatott azzal az ördögi vigyorral az arcán. Csak sikítottam és összeszorítottam szemem a takarót markolászva.
Az ajtó kivágódott. Jonathan rohant be rajta és vett karjaiba.
-Semmi baj! Csak álom! Semmi baj!-ringatott. Verejtékeztem. Teljesen átizzadtam háló ruhám. Bond az ágy alját kaparászta.
-Őt láttam. Ahogy..fojtogat.-nyögtem ki. Jonathan karjai szorosan fogtak.
-Már nincs itt. Nem fog már bántani.-nyugtatgatott.
-Itt maradsz?-kérdeztem.-Nem tudnék...
-Persze.-felelte. Beleegyezése után felvettem Bondot és magam mellé tettem. Másik oldalamon Jonathan feküdt. Nem aludtam volna a karjaiban. Elég volt a tudat, hogy ott van.
Szerencsére reggel már nem volt mellettem. Így volt a legjobb.
Miután összekaptam magam lementem a konyhába reggeliért magamnak és Bondnak. Örömmel fedeztem fel, hogy a kutyának ki volt készítve az adagja így azzal már nem kellett foglalkoznom. Elkészítettem egy szendvicset és a legközelebbi bárszékre ültem. Nyugtató volt a csend. Mi sem jobb annál, mint, hogy nem zajonganak körülöttem mikor kialvatlan vagyok.
Ez öt percig tartott. Jonathan nagy hévvel trappolt be a telefonba kiabálva. Meglepett arccal figyeltem. Meg van mindenkinek az a pillanat, mikor emeled a szádhoz az ételt, de valaki megzavar és te, óriásira nőtt szemekkel, kérdő tekintettel figyelsz az illetőre? Na, én pont úgy néztem ki.
Kinyitotta hűtőt, kivett egy palack vizet és belekortyolt. Mindezt persze szakmai tökéletességgel.
-Megmondtam, hogy nem várok senkire!-mennydörögte.-Ma estig legyen itt vagy én magam megyek el érte, de annak nem lesz jó vége!-csapta rá a telefont az illetőre. Megtámaszkodott a pulton és mélyeket sóhajtott. Minden mozdulatát követtem. "Vajon mi lesz a következő?"
Felnézett és találkozott tekintetünk. Halvány mosolyra húzta száját. Az előbbi megnyilvánulásának semmi nyoma nem volt. "Hogy csinálja ezt?" Barna szemei csillogtak és elég frissnek is tűnt. Fekete póló feszült testén egy szürke melegítőnadrággal párosítva.
-Szia.-suttogtam.
-Jól vagy?-kérdezte. Ilyenfajta hangulatváltáshoz már volt szerencsém tőle.
-Azt hiszem. Igen.-beharapta alsó ajkát és bólintott.
-Ma jó idő van. Ha gondolod menj ki nyugodtan a medencéhez.-mutatott háta mögé.
-Rendben, köszönöm.-feleltem. Egy rövidecske csend állt be közöttünk.-Azt...azt hiszem lefekszem még egy kicsit.-jelentettem ki és felálltam, hogy a mosogatóba helyezzem tányérom.
-Hagyd csak! Majd én.-mondta Jonathan és kivette a kezemből az említett tárgyat.
-Köszönöm.-kifelé vettem irányom.-Bond.-a kis csöppség a neve hallatán szaladva jött utánam. Apró lábai csattogtak a márványkövön. Fülei feje tetejét verdesték. "Mi lesz ha nagyobb lesz?"

Délután keltem. Egészen háromig aludtam. Mivel éhes nem voltam ezért Jonathan javaslatára, felöltöttem fürdőruhám és a medencéhez battyogtam. Persze hű barátommal az oldalamon. Kint tűzött a nap és szörnyen meleg volt. "Ez a szélsőséges időjárás..." Mondogattam magamban akárcsak egy öregasszony.
A globális felmelegedésről szóló elmélkedésem és nyugalmam -megint-tökéletes megzavarója Jonathan. A medence vizéből bukkant fel. A lépcsőn-ami a vízbe vezetett-úgy lépdelt felfelé akár egy magazinból kiemelt modell. Haja vizesen tapadt hátra fejére. Hogy ezt még bugyirohasztóbbá tegye, beletúrt a barna kalászokba. Izmosra dolgozott testén a vízcseppek őrjítő lassúsággal folytak fel. Akár egy filmbe is elmehetett volna. Minden nő álma egy ilyen férfi. Ő mégis utánam epekedik.
Beharaptam alsó ajkam és a levegő is belém szorult. Nem mintha nem látnék ilyent Alextől, de ez valahogy mégis másabb. Ahogy mellém ért a lábaim úgy remegtek meg. Közel állt hozzám, nekem pedig megfájdul a nyakam attól, hogy szemébe tudjak nézni.
Őrjítő vigyorra húzta száját.
-Mrs Morris.-szólt a nőnek, s közben le sem vette rólam szemét. A kis kimonón- amit a fürdőruha fölé vettem-a két kis szalag-amiket össze kell kötni-elengedték egymást. "Pont a legjobbkor." De Jonathan ennek ellenére csak a szemeim nézte. A nő megjelent.-Kérem hozzon két koktélt. Kevés alkohollal.-adta le rendelését.-Ma még dolgunk van.-tette hozzá és rám kacsintott. Ezzel megszűnt a varázs. Megforgattam szemeim és elléptem mellette.
Az egyik napozóágyra leterítettem fürdőlepedőm és leültem rá.
-Mégis miféle dolgunk van?-kérdeztem kíváncsian. Jonathan-aki mellettem terült el-hosszan hallgatott.-Hát jó.-durciztam. Hatalmas sóhajt eresztett ki.
-Alex megkért, hogy tanítsak pár dolgot.-kissé hitetlenkedve néztem rá. "Mégis miről beszélsz?"-Folytatod az edzést csak velem.
-Nagyszerű.-vágtam magam hanyatt. Semmi kedvem nem volt hozzá. Még csak most akartak megölni...megint. Pihenni és felejteni szerettem volna, de úgy tűnik a férfiak máshogy döntöttek. Emily nem pihen.
A koktél iszogatását hamar meguntam. Felálltam, ledobtam magamról a kimonót, hogy csak a falatnyi fürdőruha legyen rajtam, és a medence széléhez mentem. A hátam égett Jonathan tekintetétől. Ha megfordultam volna biztos vagyok benne, hogy a tátott szájába beleláttam volna. "Édes a bosszú." Benső istennőm őrjöngött örömében. Nem is értem. Egy kerek fenék így el tudja venni a pasik eszét?