Házasság kényszerből

Mr Smith

Reggel Alex nem volt mellettem. Csak egy papírt hagyott, hogy elment és hamarosan jön. Nem zavart különösen mert későn keltem. A konyhában összedobtam pár szendvicset és azokat majszoltam a tévé előtt. A tegnapi kis balhénk el is felejtettem. Nem akartam ezen rágódni. Elhatároztam, hogy megpróbálom ezentúl értékelni őt még jobban.
Éppen az utolsó falatokat ettem mikor nyílott az ajtó. Hatalmas mosolyra húztam szám cserébe ő is elvigyorodott.
-Szia.-jött közelebb hozzám és a kanapén áthajolva adott egy puszit az arcomra. Meglepődtem, de bevallom örültem neki. Én is köszöntem neki.
-Mit szeretnél ma enni?-kérdeztem.-Valami egyszerűre gondoltam.-felálltam és a konyhába mentem. A piszkos tányérat a mosogatóba tettem és a hűtőhöz léptem.
-Rád bízom.-válaszolta.
-Hmm.....
-Hoztam neked valamit.-egy pici kék dobozt vett elő és amibe egy apró gyűrűt volt benne. Lefagytam. Nem térdelt le elém, nem kérte meg a kezem. Csak a szemembe nézett és felhúzta az ékszert. Elvesztünk egymás íriszeiben. Megszakítva ezt a gyűrű tanulmányozásába kezdtem. Egyszerű volt és tökéletes. Egy kis kő díszelgett rajta. Végigfutott egy gondolat az agyamon.
-Ugye ez nem gyémánt?
-De miért? Baj?-megszeppenve kérdezte.
-Nem, dehogy baj.
-Úgy gondoltam megérdemled.-"Akkor ezt máshogy gondoljuk."
-Ez...túl drága....Erre semmi szükség.
-Emily, kérlek.-kezét arcomra tette. Máris meggyőzött. Beharaptam alsó ajkam. Gyors témaváltásra volt szükségem.
-Mit szólnál grill csirkéhez?-vetettem fel.
-Nem is tudom...-elléptem tőle és újra hűtőt bújtam. Alex nekitámaszkodott a konyhapultnak és onnan figyelt.-Mi lenne ha elmennénk ebédelni?-felcsillantak szemeim ötletére, még fejem is "kikaptam" a fridzsiderből. Hangos nevetésbe tört ki.-Akkor ezt igennek veszem.
-Én elmentem készülni.-mutattam a megfelelő irányba.
-Rendben, de meleg van ott kint.-futottam el mellette.
-Okés.-kiabáltam vissza.

Alex egy étterembe hozott. Hála istennek nem egy puccos félébe. Ez olyan hely volt ahol a magamfajta emberek is meg tudtak fizetni egy étkezést. Kint ültünk a teraszon, ami a tengerre nézett. Tökéletes volt. Mindketten ugyan azt rendeltük. Az otthon felvetett grill csirke volt a választásunk. Rengetegen megnéztek minket. Nem tudom eldönteni, hogy ez jó vagy rossz.
Nevettem. Hosszú idő után megint igazán nevettem és ezt neki köszönhettem. Ezt szóvá is tette.
-Jó látni, hogy nevetsz. Többet kellene.-mondta csalafinta mosollyal.
-Ezt neked köszönhetem.-őszintén így is gondoltam.
-Ez most célzás, hogy több ékszert kell vennem?-váltott komolyra.
-Mi csoda?-szeppentem meg.-Nem, nem azért mondtam.-nem értettem miért lett ilyen egészen addig míg el nem nevette magát.-Jesszusom Alex!-arcom kezembe temettem. "Hogy lehettem ilyen naiv."-Én azt hittem komolyan mondod.
-Ne haragudj.-nevetett tovább. Alig bírta abbahagyni. Zavarban voltam. Ez látva kezemért nyúlt és megfogta azt.-Tudom, hogy értetted, de ezt nem tudtam kihagyni. Örülök, hogy ha csak egy kicsit és csak kis ideig is, de boldog vagy.-váltott őszinteségre.
-Nem akarok többet hisztizni. Inkább elfogadom és megpróbálom élvezni.
-Boldoggá tesz, hogy így döntöttél.-bólintott elismerően.-Na és a jövőheti vizsgák?
-Simán meglesz.-az önbizalom eltöltötte teljes testemet.
-Ugye tudod, hogy apám nem fogja engedni, hogy dolgozz.-egy falatot éppen a számba téve válaszoltam.
-Azt majd én eldöntöm.
-Nem szeretném ha bántana téged.
-Ha azért mert dolgozni szeretnék bántana.. ez elég szürreális.-kérdőn felhúztam szemöldököm.
-Az olasz családokban, legalábbis a tehetősebbekben, a nők nem dolgoznak és ezt szigorúan vesszük. Nem mellesleg nem olyan rossz a henyélés.-a végét már nevetve mondta.
-Meglátom mit tehetek az ügyben.-tényleg fontolóra kellene vennem. Minél többet költ rám Mr. Esposito nekem annál jobb.
Kezdett nagyon meleg lenni és kint a teraszon már szinte elviselhetetlen volt. Az étlappal legyeztem magam. A parton fürdőzők százai voltak. Bár itt Los Angelesben mikor nem? Míg én őket néztem Alex kifizette a számlát.
-Mehetünk?-kérdezte, majd felállt és kezet nyújtott.
-Persze.-hatalmas mosoly kerekedett arcomra. Megfogtam a nekem nyújtott kezét és kibattyogtunk az étteremből a kocsiba.
-Kell tennünk egy kis kitérőt. A vendég akivel a múltkor beszéltem nem jött el az estre. Oda kell adnom neki a borítékot.-mondta miközben kihajtott az útra. Csak bólintottam egyet mert a telefonomat babráltam.-Oda tudnád adni a kesztyűtartóból?-azonnal matatni kezdtem és meg is találtam a fehér kis csomagot. Jó súlya volt. A napfény rávillant a papírra és az átlátszott. "Pénz?" Összehúzott szemekkel néztem Alexre, de ő csak az utat figyelte. Mivel nem volt lezárva ezért belekukkantottam. Az ütő megállt bennem. Visszakaptam fejem a sofőrre, aki szintén rám, hogy miért "kapálózok". Kifújta a benntartott levegőt. Tudta, hogy megnéztem. Felemeltem a borítékot és megkérdeztem;
-Ez meg mi?
-Pénz..?-mondta felvíve a hangsúlyt.
-Azt én is látom, de ennyi.? Mégis mire kell ennyi pénz?
-Mondtam már, hogy csak oda kell adnom valakinek.
-És mégis kinek?-kezdtem ideges lenni. Nem tetszik ez nekem.
-Valakinek.-"Ennyi? Tényleg?"
-Alex...mond el, hogy mi ez az egész!-hangnemem kimért és ellenzést nem tűrő volt. Csettintett egyet nyelvével, de még mindig nem nagyon akarta elmondani.
-Apám egyik ügylete. Nem igazán tudom mi is ez az ügy csak részleteket.-adott végre választ.
-Ezt nem lehetett elsőre elmondani?
-Nem akarlak belekeverni.
-Már rég benne vagyok. És semmit nem tudsz a pasiról?
-Nem. Csak annyit, hogy nem szabad vele újat húzni.-egyre jobb. A nadrágom tépdelésébe kezdtem.-Nyugi! Nem lesz semmi baj. Még csak a kocsiból sem kell kiszállnunk. Rendben?
-Alex én ezt nem akarom. Kérlek tegyél ki itt és majd hazasétálok.-próbáltam kérlelni.
-Nem hagyhatom, hogy ilyen melegbe sétálj. És ha ott vagy velem biztosabb, hogy nem lőnek le.-szemeim kikerekedtem és a víz is levert. Nevetett. Megint kinevetett. Elhitetett velem valamit ami nem volt igaz. Szúrós szemekkel néztem rá. Még a kezem is karba tettem.-Ez volt az utolsó ígérem.-vigyorral az arcán kezét combomra tette. Helyén melegség lett. Bensőm újra ugrándozott örömében.