Házasság kényszerből

Gyengéd érintések

A gardróbban ácsorogtam a tükör előtt és a lehetséges minden szögből megfigyeltem a pocakom. Azonkívül, hogy nagy volt nem sok újat tudtam megállapítani. Az arcomra egy széles mosoly kerekedett, de szinte azonnal el is tűnt. Magamat nézve az ismeretlen nő állt velem szembe. Az a valaki pedig nem én voltam. Szemeim pirosan, fáradtan és szinte érzelemmentesen bámultak vissza. „Ez nem lehetek én..." Gondoltam magamban. Pedig, de én néztem, ahogy ott állok egyedül, megtörten és azon gondolkozom miért nem szöktem meg még mindennek az elején. Butaság lett volna? Valószínű, de még mindig jobb, mint ami most vár rám.

A kórházból hazafele jövet a fiúk elmondták a tervüket és had ne mondjam nem tetszett. Persze nagyon bizonygatták, hogy nem lesz baja senkinek, de lássuk be nem volt túl meggyőző. Ami talán a legjobban megrémisztett az az volt, hogy Jonathan szinte egy szót sem szólt, ami tőle fura és szokatlan. Végig csak az utat nézte és miközben Alex igyekezett minden részletesen elmondani néha a visszapillantóból rám nézett azokkal a gyönyörű bánattal és fájdalommal teli szemeivel. Csillogtak, de most nem attól, amit irántam érez, hanem a könnyektől. Jonathan Smith rettegett.

Azóta minden nap többször is felhívom, hogy csak hallhassam hangját, mert különben megőrülnék. Még mobilon keresztül is érzékelem, hogy reszket. Igyekszünk semleges témákról beszélgetni, még véletlenül sem hozzuk fel azt, hogy mi lesz pár nap múlva. Megpróbáltuk elkerülni a lehetetlent.

Hosszú gondolatmenetem Alex hangja zavarta meg. Gyorsan felkaptam magamra valamit és kisiettem a szobába ahova férjem éppen akkor lépett be. Ajkai egyből felfelé íveltek, ahogy meglátott. Kinyújtotta kezét, amit készségesen elfogadtam és közelebb húzott magához. Ölelő karjai gyengéden fonódtak derekam köré. Arcát nyakamba borította és mélyeket szippantott parfümömből.

-Bemutatlak valakinek.-mondta lágy hangon.

Alex egyenesen az irodájába vezetett. Bent ott állt Jonathan, aki csak lustán zsebre dugta kezeit, meg sem próbált jól kinézni, mert így is ment neki, mellette pedig egy idős, ősz hajú férfi állt. Azonnal homlokomra szaladt a szemöldököm és arcomra kíváncsiság és értetlenség ült ki. Kissé zavarban is voltam a sok tekintettől. Férjem elengedte kezem és gyengéden derekamra helyezte kezét. Kedvesen rámosolyogtam mire ő csak bólintott fejével az idős férfi felé.

-Engedd, hogy bemutassam a nagyapámat, Giovanni Salvatore Esposito.-mutatott az említettre. Alex nagyapja csak kedvesen mosolygott, de miután látta megszeppenésem közelebb lépett és ölelő karjai közé zárt.

-Nagy örülök gyermekem.-mondta nevetve. Viszonoztam a kedves gesztust és hagytam, hogy alaposan szemügyre vegyen. Tetőtől-talpig megfigyelt, de legjobban a pocakom kötötte le figyelmét.-Fiam, gyönyörű kis asszonykád van.-állapította meg mire elpirultam. Szerencsére férjem kapcsolt és mögém lépve újra derekam karolta át.

-Szerintem is az. Igazán szerencsés vagyok.-adott egy puszit hajamba. Egészen fura, hogy még vele nem találkoztam ellentétben feleségével, Clarissaval még a nászúton.

-Hívj csak nagyapának, kedvesem. Ezek az olasz nevek még engem is összezavarnak.-mondta nevetve mire csak egy bólintással jeleztem, hogy értettem.

Alex az egyik fotel felé terelt ahhoz, amelyik mellett Jonathan is állt. Ott átadott neki, aki egy pimasz vigyor kíséretében rám kacsintott. Kuncogásom közepette megfogta kezem és készségesen segített helyet foglalni. Ilyenkor hajlamos vagyok elfelejteni, hogy amúgy meg egy seggfej, de a bolond hiszékeny szívemnek nem tudok parancsolni. Még most is életre kelnek a pillangók akárhányszor rám néz vagy hozzám ér.